Száguldás anno - autóverseny a hegyvidéken

Az első világháború után Magyarország csak lassan talált önmagára. A vereség, a jelentős területi veszteség, és a körülöttünk kialakuló új világrend nagyon komoly zűrzavart okozott. Voltak, akik elkeseredtek, míg mások dacosan ellenszegültek a sorscsapásoknak. Erősíteni próbálták a hazafiasságot és a nemzeti öntudatot, felhasználták a hagyományos, jól bevált eszközöket, például a közoktatást, a művészeteket, a nevelést, de új utakat és módszereket is kerestek. Ezek közé tartozott annak megmutatása, hogy hazánk a kultúra és a civilizáció minden területén kiemelkedik az ellenséges, szomszédos államok közül.

A sport is remek kitörési lehetőséget jelentett. A hagyományosan népszerű sportágak mellett elterjedtek olyanok is, amelyekre egy évtizeddel korábban még csak gondolni sem lehetett volna. Közéjük tartozott például a kék ég meghódítása, a vitorlázórepülés, és egy vadonatúj, rendkívül népszerű és szinte minden más sporttevékenységnél korszerűbbnek tűnő aktivitás: az autóversenyzés.

 

Úriemberek sportja

Akkoriban hazánk útjait a mainál jóval kevesebb gépjármű járta. Bár az automobil már rég nem számított félelmetesnek, nemcsak a falvakban, hanem még a kisebb városokban is igazi ritkaságnak tűnhetett, ha a szekerek között felbukkant egy-egy belsőégésű motorral meghajtott elegáns autó vagy ormótlan, hangosan dübörgő tehergépkocsi.

Budapesten más volt a helyzet. Az egész országban sehol másutt nem állítottak olyan sok autót forgalomba, mint itt. Egy ilyen jármű sok pénzbe került, csakis a tehetősek engedhették meg maguknak. Lassan elterjedt néhány új, közmegbecsülésnek örvendő szakma. Az úri családok automobilját elegáns egyenruhát viselő sofőr vezette, a meghibásodott járműveket pedig autószerelők hozták rendbe a „service” feliratot viselő műhelyekben.

Akadtak azonban olyan tehetős magyarok, akik maguk is szívesen ültek a kormánykerék mögé. Elsősorban férfiakról van szó, bár csak idő kérdése volt, hogy egy-egy úriasszony is megpróbálkozzon a vezetéssel. Egy márkás gépjármű majdnem annyiba került, mint egy telivér paripa, és tulajdonosa éppen olyan elismertségnek örvendett, mint korábban egy jól menő istálló gazdája. Az úrvezetők éppen úgy gondolkoztak, mint az egykori úrlovasok. Nem csoda, mert jó pár nyalka huszártiszt ült át a nyeregből a volán mögé. Erős versenyszellem élt bennük. Próbára akarták tenni saját ügyességüket és vadonatúj gépjárműveik erejét.

 

Ez a fejlemény a hatóságok figyelmét sem kerülte el. A közrend éber őrei úgy gondolták, jobb lesz, ha ezek a forróvérű, de jó családból származó úriemberek nem hétköznap, a szekerekkel teli országúton versengenek egymással. A Királyi Magyar Automobil Clubbal együttműködve éppen ezért elkezdtek hivatalos autóversenyeket szervezni.

 

Felbolydul a Hegyvidék

Szűkebb lakókörnyezetünkben először 1920. október 24-én került sor autóversenyre. A járművek a Délivasút mázsálójánál gyülekeztek. Itt volt egy hatalmas mérleg, amivel meg lehetett állapítani minden résztvevő jármű pontos súlyát. Az autókat az időt mérő bírák innen indították útra. A kocsik végigszáguldtak az Istenhegyi úton, majd a verseny több éles kanyar után a Költő utcában és a Diana utcában folytatódott. A szervezők térképpel látták el a versenyzőket, amelyen feltüntették az egyes pályaszakaszokról, hogy mennyire veszélyesek. Az Istenhegyi úton például jelölték, hogy a Kőkereszt előtt bukkanó van, utána pedig éles kanyar jobbra. A Karthauzi útra egy meredek, keskeny szakasz után, egy újabb éles kanyart bevéve lehetett bejutni. A jól meghirdetett versenyt hatalmas érdeklődés övezte. 

Az illetékes ügyosztály tisztában volt azzal, hogy a kijelölt pálya utcái nem alkalmasak a versenyzésre. A hivatalnokok meglepő módon nem kezdtek el akadékoskodni, hanem gyorsan és hatékonyan orvosolták a bajokat. Rendbe hozatták az Istenhegyi út burkolatát. Gondoskodtak arról, hogy jól járható legyen a Költő és a Diana út is. Az sem jelentett gondot, hogy a pálya végén teljes mértékben fel kellett újítani az Agancs út egy négyszáz méteres szakaszát.

Kirendeltek harminc katonát, hogy segítsék a munkálatok elvégzését, és a köztisztasági hivatal utasítást kapott arra, hogy október 24-én „fokozottabban” tartsa tisztán és locsolja az útvonalat.

Ez utóbbi felesleges erőfeszítésnek bizonyult, mert a verseny előtt két napon át szakadt az eső. A szervezők és az induló sportemberek rokonai erősen aggódni kezdtek. Nem lesz így túl veszélyes a meredek lejtőkkel teli, hegyvidéki pálya? Az eső nem riasztja el az első svábhegyi autóverseny nézőit?

A kérdésekre csupán a verseny napján kaphattak választ.

 

A nagy nap

A Királyi Magyar Automobil Club már a világháború előtt és alatt szervezett versenyeket. Az akkori úri vezetők elsősorban nagyobb távolságok leküzdésével, túraversenyeken tehették próbára az ügyességüket. Trianon után gyökeresen megváltozott a helyzet. Szó sem lehetett arról, hogy ismét az egykor népszerű Tátra-Adriai-tenger útvonalon versenyezzenek, hiszen annak az eleje és a vége is nem éppen baráti országok területére került. A rövidtávú, de annál nagyobb ügyességet kívánó hegyi versenyek viszont remekül pótolták a veszteségeket. Olyan neves személyiségek neveztek, mint Az angol beteg című filmből ismert Almásy László gróf, Afrika-kutató, Déván István olimpiai sportoló, az egykori pilóta Kaszala Károly és a nemzetközileg is elismert Feledy Pál. A magyarok mellett osztrák versenyzők is neveztek, például Wimpffen Siegfried gróf, akinek a nevéhez az ercsi cukorgyár megalapítása fűződik.

Az Automobil Club tagjai között eleve ott voltak Magyarország legbefolyásosabb személyiségei. Amikor pedig az újságok beszámoltak arról, hogy Horthy Miklós kormányzó kedveli az autóversenyzést, az úri társaság teljes létszámban kivonult a budapesti pálya mellé. Az egykori tengernagy volt az Automobil Club fővédnöke, rendszeresen kijárt a svábhegyi versenyekre. Azt, hogy mennyire fontosnak tartotta ezt a sportágat, jól mutatja, hogy különdíjat alapított a győztesnek, amelyet az első versenyen a hegyvidéki Delmár Walter nyerte el.

Az öt kilométer hosszú pályán a kocsik százötven kilométeres óránkénti sebességgel száguldoztak. Autókon kívül motorkerékpárosok is indulhattak. A szervezők nem egyszeri alkalomnak szánták a svábhegyi versenyt, elhatározták, hogy minden évben megrendezik.

Délelőtt tíz órakor harmincezer néző nyüzsgött a pálya mellett. Sokan eléggé fegyelmezetlenek voltak. Lelkes szülők testközelből akarták megmutatni karonülő gyermekeiknek az autócsodákat, ezért a rendőrök háta mögött gyakran kimerészkedtek a pályára.

Az autóverseny rendkívül sikeres rendezvénynek bizonyult, a nézők régi ismerősként üdvözölhették a korszak leghíresebb versenyzőit a Sváb-hegy, a Gugger-hegy és a János-hegy oldalán. A versenyt a következő időszakban, az utolsó 1930-as Hegyi Európa Bajnoksághoz tartozó futamig évről-évre megismételték.

Kapcsolódó HEGYVIDÉK kártya elfogadóhely:
https://hegyvidekkartya.hu/elfogadohely/imre-autoszerviz/