Szerelem a Svábhegyen – Miért veszett össze Petőfi Sándor és Jókai Mór? Első rész

Jókai Mór a pápai református iskolában tanulva több tehetséges, cseppet sem hétköznapi diákkal ismerkedett meg. Ezek egyike Petőfi Sándor volt. Megbarátkoztak, és e barátság hosszú éveken keresztül kitartott.
 

Jókai azok közé a márciusi ifjak közé tartozott, akik túlélték a forradalom és a szabadságharc veszedelmes, embert próbáló viharát. Regényírói munkássága miatt az egyik legnagyobb magyar mesemondónak tartották, és idősebb korában számos kitüntetésben, elismerésben volt része. 

 

Két ifjú hazafi

Az ifjú Mórnak komoly egészségügyi gondjai voltak, ezért édesanyja tanácsát megfogadva Kecskemétre ment. Csodálatos hatással volt rá az Alföld világa, a napfényben fürdő magyar táj. Megerősödött, elmúlt a betegsége, és visszatért az életkedve. Annyira önmagára talált, hogy sugárzó jókedve miatt számos új barátja lett. 1847 januárjában azonban egy régi ismerőse állított be hozzá. Petőfi Sándor vándorszínészként járta az országot. Nem ment jól a sora, szegény volt és sokat nélkülözött.

Jókai segíteni akart, ám pontosan tudta, milyen büszke ember a barátja, éppen ezért megkérte, hogy másolja le az egyik drámáját, amiért tisztességes honoráriumot akart adni a vendégnek. Petőfi szép munkát végzett, ám a pénzt nem fogadta el, mire Jókai kitalált valami mást. Festményt készíttetett a költőről, amivel sikerült felvidítania Petőfit.

Április elején együtt mentek fel Pestre. A következő esztendőben megváltozott mindkettőjük sorsa. A költőnek sikerült a nagy áttörés, és a nagyvárosban igazi ünnepelt hírességnek számított. Amikor régi barátja is felköltözött Pestre, nemcsak bevezette őt az értelmiségi társaságba, de még verset is írt hozzá. Jókai 1846-ra eldöntötte, hogy nem akar ügyvéd lenni, és inkább az írásnak szenteli az életét. A forradalom előestéjén már jó barátja volt a leghíresebb magyar költőknek és íróknak. Jól ismerte Arany Jánost és Tompa Mihályt is. 

 

A végzet asszonya

Jókai szívesen járt színházba, amire Pesten sok lehetősége nyílt, a nagyvárosban ugyanis valósággal pezsgett a kulturális élet. A reformkor és nyelvújítás korában hazafias cselekedetnek számított magyar nyelvű színházba menni.A nevesebb színészek igazi hírességnek számítottak, körülrajongták őket a hódolóik. A közönség kegyét azonban nem volt könnyű megtartani.
 

Ezt tapasztalta a ’30-as évek híres tragikus színésznője, Kántorné Engelhardt Anna is. Hiába volt nagyszerű művész, mert ekkoriban a közönség egy ifjú és mindenkinél tehetségesebb fiatal nő felé fordult.

Az elbűvölő szépség 1817-ben, tehát Jókainál nyolc évvel hamarabb született. Az apja és az anyja is színész volt. Eredetileg Benke Juditnak hívták, ám úgy döntött, megváltoztatja a nevét, és családja nemesi előnevét felhasználva Laborfalvi Rózának hívja magát.

A kerületünk kulturális életében oly nagy szerepet játszó Döbrentei Gábor jól ismerte az ifjú tehetséget. 1833-ban ő javasolta a kiemelkedő drámai színésznőnek, hogy lépjen fel Budán a Várszínházban.

A szélesebb közönség már ekkor felfigyelt rá, ám az igazi sikerre még négy évet várnia kellett. Laborfalvi Róza 1837-től kezdve ugyanis már a Nemzeti Színház közönségét bűvölte el hangjával, szépségével és tekintetével. Ebben az évben került közelebbi kapcsolatba a hazai színházi élet legnagyobb csillagával, Lendvay Mártonnal. Hamarosan már a szíve alatt hordozta a híres színész gyermekét.

Róza erős egyéniségét jól mutatja, hogy a házasságon kívül született gyermekét nem tagadta meg, nem adta ki egy falusi dajkának, hanem a saját otthonában nevelte fel. Nem törődött azzal, hogy ekkoriban a közvélemény mélyen megvetette a „megesett” lányokat. A közönség így is elfogadta, szerette, ezért a rivaldafényben maradhatott.

Tizenegy évvel később a színpadon találkozott egy akkoriban még viszonylag ismeretlen fiatalemberrel, aki nem volt színész, Jókai Mór a forradalom hevületében rohant fel a színpadra.

 

Találkozás a színházban

Kettőjük nagy találkozására 1848. március 15-én került sor. A forradalmárok küldöttsége arra kérte a Nemzeti Színház igazgatóját, hogy aznap este a Bánk bánt adják elő. A forradalmi hangulat miatt Bajza József eleget tett a felkérésnek. Minden színész magyaros ruhát öltött, még Laborfalvi Róza is, aki egyébként Gertrúd királynő szerepét játszotta el.

A teltházas előadáson Jókainak Nyári Pál páholyában jutott hely. Az előadás végén a szereplők és a közönség elénekelte a Szózatot, a Rákóczi indulót és a Marseillaise-t. Jókait küldték fel a színpadra, hogy szóljon a közönséghez, és elmondja, sikerült kiszabadítani Táncsics Mihályt. Itt, a színfalak mögött találkozott először a lenyűgöző Laborfalvi Rózával.

A színésznő csodálattal hallgatta az író szónoklatát, a közönség pedig vastapssal fogadta, amikor Jókai mellére tűzte a kokárdáját. Ráadásul ezt egy csók is követte. Egyelőre még csak a forradalmi hevület izzott a levegőben, de Ámor nyila hamarosan célba talált.

Egyetlen pillanat elég volt, hogy Mór és Róza egymásba szeressenek. Amikor a színésznő az ifjú forradalmár mellére tűzte a forradalom kokárdáját, ezzel önmagát is örökre hozzá kötötte. Kettőjük kapcsolatát azonban sokan nem nézték jó szemmel.

Cikkünk második részében kiderül, miként akarták a Jókaihoz legközelebb állók megakadályozni, hogy feleségül vegye élete nagy szerelmét, és tanúi lehetünk az író és Petőfi Sándor utolsó találkozásának is.