Méray, az első magyar motorkerékpárgyár

A Méray család 

A Méray egy ősrégi család, kezdetben Kassa fölött volt birtokuk és váruk. A családi legendárium szerint az 1500-as években lett a családi név Méray-Horváth, majd 1848-ban az egyik ősapa azt mondta: „én nem akarok nemes lenni, csak magyar”. Ezért elhagyták a Horváth nevet, majd a Habsburgok térnyerésével ismét felvették, így lett Méray-Horváth Károly a gyáralapítók édesapja.

A közvetlen családjuk Aradról származott, ahol a fiúk hamar beleszerettek a motorkerékpárokba, de az apjuk más jövőt szánt nekik, így olajfinomítóba küldte őket mérnöknek, gyártásvezetőnek. A család azonban sajnálatos módon az első világháborút követően elveszítette mindenét. A háború után a két lelkes fiatalember, Méray Lóránd és Endre hamar része lett a magyar motorizáció történetének. Szabadidejüket arra használták, hogy átkonstruálták a régi motorkerékpárjaikat, egy olasz Motoborgót és egy francia Zedelt. 

 

A Méray-gyár 

A testvérpár maga tervezte és építette meg a járműveket, amelyekről az első hivatalos híradás 1923. október 30-án jelent meg a Nemzeti Sport autós rovatában. Nem sokkal később már részvénytársaságként működtek, elnevezésük Méray Motorkerékpár-gyár Rt. lett. A testvérek kisebbségi tulajdonosok voltak a cégben, de azzal foglalkozhattak, amit szerettek. Gépeikkel sorra nyerték a rangos hazai versenyeket, ami igen jó reklám volt az üzletnek, és néhány év után a magánvásárlókat állami megrendelések is követték.

A megbízható és olcsó motorokat rendszeresítette a rendőrség, a tűzoltóság, a posta és a hadsereg is. Az egyre növekvő igények kielégítését már nem tudta fedezni a Városmajor utcai műhely, így a cég átköltözött Pestre, a Dorottya utcába. Az általuk készített motorkerékpárok váza a Méray fivérek tervezésében készült, a meghajtást biztosító motorblokkokat külföldről rendelték, főleg a Blackburne és a Villiers cégtől. Az olcsó motorok mellett sportmotorok és oldalkocsisok is megtalálhatók voltak a választékukban. 

 

Motorversenyek 

Régen évente tartottak autó- és motorversenyeket a Svábhegyen a Királyi Magyar Automobil Club szervezésében. Először 1920. október 24-én álltak rajthoz a versenyzők, külföldiek és magyarok egyaránt. Ezen a megmérettetésen elindult Méray-Horváth Lóránd egy olasz Motoborgo nyergében, de nem ért el sikert. A két évvel későbbi versenyen azonban már egy Méray-Zedel motorral megnyerte a 250 cm3-s kategóriát. Későbbiekben, a gyár megalapítása után, több futamot nyertek más versenyeken, Lóránd például kategóriagyőzelmet ért el az 1925-ös Tourist Trophyn.

Ezt követően a győztes gépet kiállították a Budapesti Nemzetközi Autókiállítás Méray standján. Mérayék mellett meg kell emlékezni Wein Leventéről is, aki a kezdetektől a testvérek mellett dolgozott. A triót a motorsportban csak Dudás (Méray-Horváth Lóránd), Endi (Méray-Horváth Endre) és Venti (Wein Levente) néven ismerték. A mérnöki feladatokat Dudás, a kereskedelmi és üzleti tevékenységet pedig Endi és Venti végezte.

Mindhárman versenyeken is kipróbálták magukat, mégpedig sikerrel: Wein Levente az 1920-as évek egyik legjobb versenyzőjének számított, Méray Lóránd a svábhegyi és a Tourist Trophy versenyen is győzni tudott, Méray Endre pedig országúti és hegyi viadalok kiskategóriájában bizonyította, hogy van jövője a Méray motorkerékpárnak.

A Motoros című lap 1929-ben arról számolt be, hogy „már a legelső Méray motorkerékpárok is túlhaladták a kort, melyben megszülettek, Mérayék vallották elsőnek a háromszögváz előnyét már akkor, amikor a legtöbb nagy angol gyár azért tagadta a létjogosultságát, hogy röviddel később behódoljon ennek a konstrukciós rendszernek”.

 

A gyár sikerei és felszámolásuk

1927-ben már a Dorottya utcai műhely is kevésnek bizonyult, és felvették a kapcsolatot a Magyar Acélárugyárral, amely vállalta a motorkerékpárok legyártását. Ebben az időben jött létre a részvénytársaság, amelyben az acélárugyár szerzett többségi tulajdonrészt. Nemcsak mérnöki tudásukkal emelkedtek ki a Méray testvérek, hanem üzleti sikereikkel is, miután megszerezték a Magyar Általános Gépgyár autói, a Magosix és a Magomobil márka forgalmazási jogát, és elegáns bemutatótermet is kialakítottak a belvárosban.

A termékpalettát szintén bővítették, háromkerekű áruszállítókat dobtak piacra, amelyeknek elöl volt a rakodóterük, s hátul kapott helyet a vezető és kísérője. Ebből pár éven belül gyártottak háromszáz darabot, majd a gazdasági világválság megakasztotta a cég fejlődését. Csonka János kezdeményezésére a 30-as években kísérletet tettek saját motorblokk előállítására is, azonban ezekből csak prototípusok készültek. 

Nagy reménységet jelentett, amikor együttműködési megállapodást kötöttek az osztrák Puch gyárral, és közös motorokat jelentettek meg Méray–Puch néven. A második világháború azonban véget vetett a Méray testvérek Városmajor utcából induló vállalatának. Egy ideig még a szovjet hadseregnek vállaltak járműjavítási munkákat, majd 1948. június elsején reggel 6-kor megjelent az ÁVO a Méray-Horváth fivérek lakásain, és mindent átkutattak, elkobozták a vállalathoz kapcsolható tárgyakat, majd közölték, hogy amennyiben Lóránd vagy Endre, a Méray Motorkerékpárgyár területére lépne, helyben le lesznek tartóztatva.

A Közlekedésügyi Minisztérium elrendelte a cég felszámolását. A Méray Rt. gépi berendezéseit szétosztották, s üzeméből a NIK (Neumann János Informatikai Kar) számára létesítettek pártgarázst. Az első magyar motorkerékpárgyár története ezzel végleg véget ért.

A hazai motorkerékpár-gyártás bölcsőjének emlékét ma egy emléktábla őrzi a Városmajor utca 10. falán. 1998-ban már volt egy réztábla a falon, amelyet a család és az Auto Classic állított, azt azonban ellopták, a Hegyvidéki Önkormányzat pedig 2014-ben pótolta ezt a hiányosságot. Az eredeti tábla elhelyezésében közreműködő Négyesi Pál autótörténész az ünnepségen elmondta, hogy annak idején a Méray testvérek, Lóránd és Endre tökéletes helyet választottak a gyár számára, mivel a húszas-harmincas években a szomszédos Kék Golyó utcából rajtolt el a 

svábhegyi autó- és motorverseny, amely a kor egyik jelentős sporteseménye volt.