Ősi hagyományok, római ünnepek februárban

A középkorban böjt előhavának, vagy böjtelő hónapjának hívták az esztendő második hónapját. Székelyföldön elterjedt a Jégbontó hava elnevezés is. Február igazi különlegesség, hiszen rövidebb az összes többi hónapnál. Általában csak 28, de még a szökőévben is csupán 29 napja van. Nevét valószínűleg az ókori Februa ünnepről nyerte el. Valamikor Krisztus előtt 713 táján, Numa Pompilius, a várost megalapító Romulust követő legendás uralkodó idején került be a naptárba. Sok ókori szerző Numának tulajdonítja a legfontosabb vallási és közéleti intézmények létrehozását a Tiberis parti városban. Február a Kr. e. 5. század derekáig az év utolsó hónapjának számított. A későbbiekben viszont előbbre hozták, és már januárban kezdték el az új esztendőt.

 

Szerettek mulatni

Bár a régi rómaiakról sokakban az a kép él, hogy ezek a zord férfiak csak a háborúnak meg a gladiátori játékoknak éltek, az ókor egyik nagy birodalmának megteremtői valójában nagyon is kedvelték az ünnepeket, a vidámságot és a szép szertartásokat. A hagyományok tiszteletben tartása már a városállam megszületésekkor fontos volt, és később sem csökkent a jelentősége. A rómaiak tényleg sokat háborúztak, és számos törzset, népcsoportot meghódítottak, elterjesztették közöttük az alapítók hagyományait, így közösséggé kovácsolták a terjeszkedő birodalom népeit. Több ünnepségre kezdetben csupán az ősi város falai között került sor, ám nem sokkal később már az új tartományokban is megkezdődtek a díszes felvonulások, megemlékezések, és az oltárokon fellobbanó láng előtt a távoli tengerpartokon is az „Örök Város” isteneinek mutattak be áldozatot.

Február 13-án kezdődött az az ünnepségsorozat, amelyik során megemlékeztek az őseikről. A Parentalia idején a családok összetartozásának fontosságát hangsúlyozták. A hivatalos állami ünnepségeken túl összegyűltek a rokonok, hogy meghittebb formában is megünnepeljék elődeik emlékét. Az elhunytak szellemeinek áldozatként virágfüzéreket, sót, ibolyát, búzát ajánlottak fel, de népszerű áldozat volt a borba mártott kenyér is. Az áldozat elvégzése a családfő kötelessége volt. Ebben az időszakban zárva tartották a templomokat, nem működtek a hivatalok, és senkinek sem tanácsolták a házasságkötést. A hónap során összesen tizenegy kisebb-nagyobb ünnepségre került sor.

 

Ideje megtisztulni

A megemlékezések egészen február 21-ig tartottak. Ekkor különféle tisztító szertartásokat hajtottak végre. Miután a közösség testben és lélekben megtisztult, a családok ismét összegyűltek, hogy megemlékezzenek az élők és a jóakaratú ősök szellemei közötti erős kapcsolatról. Február nevét a latin megtisztulás szóra is vissza lehet vezetni, így nem csoda, hogy a hónap közepén tartották meg a kezdetben Februának, később pedig Lupercaliának nevezett fontos ünnepet, amire a Palatinus-dombon és a Fórumon került sor. A papok kecskebakot áldoztak, és a Vesta-szüzek süteményekkel járultak az oltár elé.

A városba érkező idegen utazók bizonyára meglepődve látták, hogy ezen a napon milyen sok előkelő fiatalember rohangál meztelenül az utcákon. A fiatal nők igyekeztek úgy intézni, hogy összetalálkozzanak velük, mert úgy tartották, hogy akit játékosan megcsapnak a meztelen ifjak, arra könnyű szülés vár, és a korábban terméketlenekre is rámosolyog a jószerencse. A kis gyermekek is kimentek ilyenkor az utcákra, és kezüket nyújtották a szaladgálók felé, azt remélve, hogy boldogságot hoz, ha az ünnep idején a tenyerükbe csapnak.

Hasonló szertartásokra sor került az ősi Itália más részein, de Galliában is. Az ünnep Július Caesar idején is nagy népszerűségnek örvendett. A köztársaság korának vége felé könnyen kettétörhetett egy politikus pályafutása, ha megvádolták azzal, hogy titokban király akar lenni. Az ünnepi sokadalmat kihasználva Kr. e. 44-ben Marcus Antonius a jókedvű tömeg szeme láttára ajánlotta fel Caesarnak a királyi koronát. Az ünneplők lelkesen nézték, ahogy a ravasz politikus látványosan visszautasította az arany fejpántot. A legtöbb embert meggyőzte arról, hogy ő aztán nem álmodozik zsarnoki teljhatalomról. Ellenségei azonban nem hittek neki és nem egészen egy hónappal később meggyilkolták.

 

Ősi korok, hatalmas istenek

Rómában még királyok uralkodtak, amikor elterjedt és népszerűvé vált Quirinus ünnepe. A kezdeti korok egyik legfontosabb istenségéről február 17-én emlékeztek meg. A tudósok nem tudják egyértelműen eldönteni, ez a mitikus lény honnan kapta a nevét. Lehetséges, hogy kezdetben a szabin nép hadi istene volt, akit a törzsek beolvadása után már a rómaiak is tiszteltek. Sokáig fontos szerep jutott neki Jupiter és Mars mellett, ám később háttérbe szorult. A tiszteletére tartott ünnepség utolsó napján a hagyományoknak megfelelően megemlékeztek a városalapító Romulus haláláról.

A hónap vége felé sor került még egy ünnepségre. 23-án Terminus istenről emlékeztek meg, aki a határvonalakat és a kerítéseket őrizte. Már az ókorban is úgy tartották, hogy „minden út Rómába vezet”. Az országutak a város szívében, a Capitolium dombján, Terminus ősi szent helyén futottak össze. Jupiter templomát később e köré építették fel. Amikor ugyanis szóba került, hogy a szentélyt át kéne helyezni valahova máshova, a madárjósok megállapították, hogy Terminus ragaszkodik az eredeti helyhez.

Terminalia ünnepén a szomszédok a birtokuk határán találkoztak az istenség szobra előtt. Jóindulatukat azzal mutatták ki, hogy egyszerű oltárt emeltek, amin gabonát, mézet, bort, esetleg kisbárányt áldoztak. A jelenlévők a szertartás végén közös énekkel dicsérték Terminust, azt remélve, hogy így elkerülhetik a birtokukkal kapcsolatos vitákat. Amikor még február a római naptár utolsó hónapja volt, a Terminaliára az esztendő és a hónap legvégén került sor. Ilyenkor nemcsak a magánemberek ünnepeltek, de az állam is. A központi ünnepségre a Laurentum felé vezető országút hatodik mérföldkövénél került sor. Talán azért ezt a helyet választották, mert a legősibb időkben ott volt a városállam határa.

A februári ünnepségek sorozatát, február 27-én a Mars istenség tiszteletére megtartott Equirria zárta le. Már a legősibb kőbe vésett római kalendáriumok is megemlékeznek róla. Legelőször állítólag maga Romulus szervezett lóversenyt Mars tiszteletére. Kezdetben a résztvevők a lovuk hátán ülve versenyeztek egymással, később azonban elterjedt a világhírű Ben-Hur filmből jól ismert harci szekerek és fogatok közötti versengés is.

A városalapítók leszármazottai még a IV. században is ragaszkodtak a februári hagyományokhoz, pedig addigra a régi istenek helyét átvette a kereszténység.