Barátok vagy idegenek? – izgalmas színdarab a Városmajorban

Egy addig nem túl ismert olasz filmrendező 2016-ban egy csapásra meghódította a nagyvilág mozijait. Paolo Genovese ráérzett a modern világ egyik égető kérdésére. A filmjében azt boncolgatta, mi történik a hétköznapi emberekkel, ha megengedik, hogy a csúcstechnológiák eluralkodjanak fölöttük. A film kirobbanó sikert aratott, és nem csupán az eredeti alkotást mutatták be szerte a világban, de a görögök, a kínaiak, a franciák, a törökök, a mexikóiak, a spanyolok és mi, magyarok is elkészítettük a saját változatunkat, mivel a téma rendkívül aktuálisnak bizonyult.

Nem kellett sokat várni ahhoz, hogy a történet a filmvászonról átkerüljön a színpadra is. A Teljesen idegeneket most a Játékszín feldolgozásában nézhetjük meg a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

 

Görbe tükör

Paolo Genovese Rómában született. Az egyetemen közgazdaságtant és pénzügyeket tanult. Az érdeklődése akkor fordult a filmgyártás felé, amikor a McCann-Erickson reklámügynökségnél helyezkedett el. A következő évek során több száz reklámfilm elkészítésében vett részt. A múlt század utolsó éveiben egyre inkább úgy érezte, érdemes lenne próbára tenni az erejét a szórakoztató filmek területén is. Több produkcióban vett részt, majd 2010-ben elkészítette első saját filmjét, a La banda dei Babbi Natalét. Az igazi nagy áttörésre 2016-ig kellett várnia. A

Teljesen idegenek annyira tetszett a szakmának is, hogy elhalmozták díjakkal, a közönség pedig szerte a nagyvilágban megtöltötte a mozitermeket, amikor a közös vacsorára készülő hét jó barát történetét játszották.

A film egyik központi kérdése az, hogy mennyire számíthatunk a barátainkra. Tényleg olyanok, mint amilyennek mutatják magukat vagy megtörténhet, hogy a mosolyuk csupán álarc? 

 

Idegenek magyarul is

A magyar filmesek sem akartak lemaradni, látván a történet népszerűségét. Két évvel az után, hogy Paolo Genovese alkotása bekerült a mozikba, a magyar nézők megtekinthették Goda Krisztina remake-jét, a BÚÉK-ot. A keserédes vígjáték alaphelyzete megegyezik az olasz eredetijével.

Nálunk a film december elején került a mozikba és a történet egy szilveszteri vacsoráról szól. A baráti társaság tagjai jól ismerik egymást, vagy legalábbis ezt gondolják. Nem számítanak arra, hogy bármi váratlan vagy kellemetlen történjen velük.

Eltérően azonban a korábbi közös vacsoráktól, felmerül az, mi lenne, ha központi szerepet adnának a mindannyiuk zsebében ott lapuló mobiltelefonoknak. A történet elején úgy tűnik, hogy ebből a döntésből nem lehet baj. Azonban ahogy telnek a percek, kiderül, hogy mindenkinek van valamilyen takargatnivalója.

 

Átok-e vagy áldás?

Itthon a tatabányai Jászai Mari Színház, a Komárom szlovákiai oldalán található Jókai Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a budapesti Játékszín is feldolgozta Paolo Genovese történetét. Július 29-én a Játékszín művészeivel találkozhatunk a Városmajorban. Dobó Kata, Kolovratnik Krisztián, Lévai Viktória, Debreczeny Csaba, Erdélyi Tímea, Makranczi Zalán és Nagy Sándor ül a szépen megterített asztal körül. Ők is jó barátok. Évtizedek óta ismerik egymást és biztosra veszik, hogy nincsenek titkaik a többiek előtt.

Csakhogy a 21. században már egész másként működik a bizalom, a meghittség vagy a titkolózás. Az emberek közötti kapcsolat elképzelhetetlen az internet, a közösségi oldalak, az e-mail, a chatelés, a szöveges és a képes üzenetek nélkül.

Gondoljunk csak bele: hány olyan barátunk van, akinek a hangját már egy éve nem hallottuk, miközben hetente váltottunk vele üzeneteket, lájkoltuk a posztjait és a sok fényképet, amit a közösségi oldalakra kirakott magáról? Ilyenkor a barátunkra reagáltunk, vagy csak arra a képre, amit mutatott magáról? A képmutatás, a másoknak való megfelelés kényszere egyre nagyobb terhet ró a 21. század emberére.

 

Új kor, új hazugságok

Új dimenziót kapott a hazudozás is. Nemcsak szavakkal, de képekkel vagy éppen kis ikonokkal is hazudhatunk. Csakhogy még ma is igaz a mondás, amelyik szerint a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Főleg, ha valaki azt teszi, mint a színdarab hősei, akik kirakják az asztal közepére a mobiltelefonjaikat, kihangosítják a beérkező hívásokat, megmutatják egymásnak vagy felolvassák az új üzeneteket.

Czukor Balázs rendező remekül ért a feszültség fokozásához. A játékos hangulat gyorsan ingerültté válik, ahogy egymás után fény derül kisebb hazugságokra, stiklikre, csúsztatásokra. A nevetséges félreértésekkel még valahogy megbirkóznának az állítólagos jó barátok, ám a mobiltelefonok démonként telepednek az asztal körül ülőkre.

A komolyabb leleplezések olyan hatalmas pofonokat jelentenek, amelyek képesek szétzilálni a jelenlévők barátságát. A felszínre bukkannak a kisebb aljasságok, a szégyellnivaló dolgok. Kiderül, ki csalja meg a párját, ki él kettős életet. A néző könnyen beleélheti magát ebbe a helyzetbe. Az előadás során mind többen nyúlnak titokban a mobiljuk után, és az jár a fejükben, hogy velük vajon mi történne, ha a mellettük ülő párjuk elolvashatná az üzeneteiket, meghallgathatná a beszélgetéseiket.

A darabból kiderül, hogy milyen vékony paraván takarja el a hétköznapi emberek titkait. A színészek gondoskodnak arról, hogy úgy érezzük, mintha meghívtak volna minket is az ünnepi asztalhoz. Az előadás során néha nevetünk, mosolygunk a hazugságok miatt kellemetlen helyzetbe kerülő karaktereken, de előfordulhat, hogy egy-egy beszólás után eltűnik a jókedvünk, és töprengeni kezdünk.

Képesek lennénk ugyanerre? Mi történne akkor, ha szilveszterkor a saját barátaink társaságában egy hasonló, játékos őszinteségpróbára vállalkoznánk?

Mielőtt bárki ezt tenné, előtte érdemes megnézni a Teljesen idegeneket a Városmajori Szabadtéri Színpadon.