Csak a kezemet figyeljék! – Rodolfo-est a Várkert Bazárban

A múlt század hetvenes éveiben más volt a televízió, mint a napjainkban. Az akkori tévénézők többsége itthon csak fekete-fehérben láthatta az adásokat, ám a televíziónak ebben a korban is megvoltak a maga sztárjai. Közéjük tartozott a legendás bűvész, Rodolfo. Egy egész ország figyelte a trükkjeit, és másnap mindenki arról beszélt, hogy ez a „varázsló” hogy a csudába volt képes a kamerák kereszttüzében állva, ragyogóan megvilágítva, újra és újra felültetni és kacagásra késztetni a nézőit.

 

Csak a halott elégedett

A mindig elegáns magyar bűvész száztíz évvel ezelőtt született Budapest egyik rosszhírű városrészében, az italboltokkal és kuplerájokkal teli Józsefvárosban, a Nagyfuvaros utcában. Édesanyja, Wolf Katalin és az apja, Gross Ignác keményen küzdött azért, hogy a család kitörhessen a nyomorból. Rezső anyagi okok miatt csak rövid ideig járhatott iskolába, ott kellett hagynia az iskolapadot: a családjának pénzre volt szüksége. Egy úri divattal foglalkozó szaküzletben alkalmazták inasként. Otthon szükség volt minden fillérre, mert sokat betegeskedő bátyja és a húga nem tudott dolgozni.

Hiába teltek az évek, a szegénység továbbra is gondot jelentett. Rezsőnek még csak ágya sem volt, összetolt székeken kellett aludnia. Ha valaki ekkor megjósolja a kisfiúnak, hogy egy szép napon sármos, könnyed stílusú úriember lesz belőle, aki a színpadon állva lenyűgözi a közönséget, valószínűleg egy szavát sem hitte volna. Félénk, visszahúzódó gyermek volt. A sors azonban azt akarta, hogy ne csak a szegénységből törhessen ki, de meghódítsa az egész országot.

 

Egy messziről jött ember

A változáshoz Kínából érkezett az inspiráció. Rezső egy gyöngyárussal találkozott, aki megtanította néhány egyszerű bűvészmutatványra, majd hamarosan megismerkedett a korszak híres bűvészével, Ódry Zuárddal, aki felkarolta a tehetséges fiatalembert.

A tapasztalt mutatványos azonban úgy vélte, hogy Gross Rezső névvel igen nehéz lenne lenyűgözni a nagyvilágot. Éppen ezért egy kicsit alakított a tanítványa nevén: a Grossból így lett Grosso, Rezsőből pedig Rodolfo. Több alkalommal léptek fel együtt, és az ifjú tanítvány egyre jobban fejlődött. Először 1929 tavaszán állhatott önállóan színpadra. Már akkor is a jól ismert szlogenjét használta: „Figyeljék a kezemet, mert csalok!” – figyelmeztette a nézőit. Budapesten ekkor pezsgett a kulturális élet, így az újdonsült „varázslót” rengeteg bárban, klubban és baráti társaságban várták.

A pályája azonban nem volt zökkenőmentes. Hiába jelentkezett a magyar amatőr mágusok közé, nem voltak hajlandók felvenni, Rodolfo azonban nem hagyta magát. Úgy döntött, hogy ha az amatőröknek nem kell, akkor a profik táborát erősíti. A Royal Orfeumban került sor a vizsgabemutatójára.

Már ekkor is az lebegett a szeme előtt, mint egész élete során. Világosan látta, hogy az a művész, aki megelégedett magával, többé már nem művész, hanem gyakorlatilag halott. Rodolfo viszont nem volt hajlandó leállni, egyre magasabbra tette a lécet.

 

Viharos évtizedek

A magas és elegáns fiatalember elbűvölte a közönségét. Hamar megértette, mennyire fontos az egyéniség, és ekkor alakította ki jellegzetes megjelenését, például az angol stílusú bajszát. A harmincas évek derekán a főváros egyik legismertebb sztárjának számított. Újra és újra megdöbbentette a közönséget. A nézők hitetlenkedve figyelték, ahogy látszólag levágta az ujját, borotvapengéket evett, és fetrengtek a kacagástól, amikor valakiről – lazán beszélgetve – lelopta a nadrágtartóját vagy a nyakkendőjét.

Pályafutása csúcsán ezernél is több trükköt tudott volna bemutatni egyetlen kártyapaklival. A korszak legnépszerűbb művészei keresték a barátságát. Szívesen lépett fel Latabár Árpáddal és Latabár Kálmánnal, Feleki Kamill-lal, Fokker Gézával és Markos Józseffel, vagyis Alfonzóval.

A világháború kitörésekor sokat turnézott a Balkánon. Bulgárián át eljutott Athénba, Isztambulba, Egyiptomba. A fenyegető előjelek dacára úgy döntött, hogy hazatér, ám az üldöztetések elől nem tudott elmenekülni. Zsidó származása miatt munkaszolgálatra kényszerítették. 1945-ben új életet kellett kezdenie. Ekkor változtatta meg a nevét Grossról Gácsra.

 

Új világ, új közönség

A világháborút követően régi barátai társaságában ismét színpadra állt. Alfonzóval, majd a Latabár fivérekkel járta be az országot. 1956-ig az Állami Artistaképző Intézetben tanított. A szocialista országokon kívül lehetősége nyílt nyugati fellépésekre is. Ekkor már az egész világ jól ismerte a nevét. Zürich gyakorlatilag a második otthonának számított, hiszen ötven alkalommal is felléphetett ott. A nyugati utazásait arra használta fel, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsa a családjának. Még 1935-ben vette feleségül Nádor Olgát. Egy lányuk, Judit született. Munkásságát több díjjal méltatták. A hatvanas években érdemes, a hetvenes években kiváló művész lett. Utoljára 1986-ban állt színpadra.

A Nemzetközi Cirkuszművészeti Központ művészei egy nagyszerű példakép előtt hajtanak fejet a Várkert Bazár összművészeti koncertjén. A zenekart Farkas Róbert karmester irányítja. Közreműködik még Vida Mónika Ruth Junior Prima Díjas zongoraművész. Az est házigazdája a Bartók Rádió műsorvezetője, Becze Szilvia lesz.