Karajan és Szentkuthy Miklós – páratlan párosok a MOM Kulturális Központban

A Páratlan párok című kultúrtörténeti sorozatot megálmodó Bősze Ádám és László Ferenc két évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy a tízrészesre tervezett program 2022-ig elhúzódik. A vírus azonban átírta a terveiket, és az eredetileg betervezett időpontokat későbbre, így a Szentkuthy–Karajan páros estet február 17-ére kellett halasztani. Persze ennek is megvan a maga előnye.

Így még nagyobb várakozással ülhetünk be a MOM Kulturális Központ Kupolája alá a szokatlan és meghökkentő kortárskereső sorozat legújabb részére. Bőszéék ezúttal az 1908 és 1989 közötti időszakot veszik szemügyre.

 

A hosszú útkeresés

Akár csak Karajan, Szentkuthy Miklós is 1908-ban született. Gyermekként élte át a történelmi Magyarország szétesését, és fiatalkorára rányomta bélyegét a két világháború közötti hazai közélet minden megpróbáltatása, vihara. Osztrák származású famíliája még a napóleoni háborúk idején kapott magyar nemesi címet. A 20. század elején azonban a család elszegényedett, és a budai várból kénytelenek voltak egy kevésbé előkelő környékre költözni. A kis Miklósnak nem volt boldog gyermekkora.

A magyar regényirodalom későbbi megújítója kritikus szemmel nézett egykori önmagára. Szomorúsággal töltötte el, hogy kisfiúként vézna, ügyetlen, bátortalan „könyvmoly” volt. Életébe csupán nagyapja hozott fényt. Az idős férfi ugyanis ragaszkodott a régi világ külsőségeihez, és jókedvével példaképül szolgált a rosszkedvű kisgyereknek. Az első világháború sem kímélte meg Miklóst. Édesapját kivezényelték a frontra, imádott nagyapja pedig 1916-ban meghalt. A szegénységből a tanulás jelentett kiutat.

1926-ig járt gimnáziumba. Egy évvel korábban a későbbi pályafutását meghatározó spirituális élmény érte. A szentévben zarándokként eljutott Olaszországba, és bejárta az itáliai festőművészet aranykorának legjelentősebb központjait. Ekkor határozta el, hogy behatóan foglalkozik a kiemelkedő művészek életével és munkásságával.

 

A szépírás nagymestere

Az irodalom a gimnázium befejezését követően egyre nagyobb szerepet játszott az életében. Barátai tanácsára magyarosította eredeti nevét (Pfisterer Miklós), és a könyveit immár Szentkuthy Miklósként írta. Egyetemistaként megműtötték a szemét, ami azzal járt, hogy megszűnt gátlásosságának fő oka, a kancsalsága. Gyorsan önmagára talált és a lányok kedvencévé vált.

Megismerkedett a gazdag zsidó családból származó Eppinger Dórával, akit 1931-ben feleségül vett. Kezdetben úgy tűnt, hogy a tanári pályafutást választja. 1932-ben állt munkába a Madách, majd az Árpád Gimnáziumban. Első kiadott regényét, a Praet 1934-ben vehették kézbe az olvasók. Írói pályafutása nem volt zökkenőmentes, a második világháború küszöbén az egyik regényét a rendőrség elkobozta és bezúzatta. 

 

A régi „úri” világ képviselőjeként 1945-ben komoly nehézségei támadtak, ám ő elszántan, sőt már-már makacsul járta a maga útját. 1958-ban fordított hátat a katedrának. Attól kezdve közel negyedszázadon át az írásnak élt. 1948-ban Baumgarten-jutalomban, majd 1977-ben József Attila-díjban részesült. 

A hatvanas évektől kezdve tiszteletre méltó különcnek tartották. A politikusok nem gondolták róla, hogy veszélyt jelent, ezért nem léptek fel markáns különállása ellen. Népszerű társasági emberként is sokat dolgozott, lefordította az angol nyelvű szépirodalom legnehezebbnek tartott regényeit is. 

Munkásságának legértékesebb része a százezer oldalas naplója. Időskorában úgy döntött, hogy a feljegyzései egy részét huszonöt, illetve ötven évre zároltatja, mert nem akarta megbántani egykori kortársait. Naplóját a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzik. Évtizedeken át a magyar irodalmi élet központi figurájának számított. Olyan óriások tartották nagyra, mint Babits Mihály, Németh László és Szerb Antal.

Az életét könnyed eleganciával élte le. Sokak szerint ő volt egy egész nemzedék legjelentősebb magyar írója. Munkásságáért 1988-ban Kossuth-díjat kapott. Kerületünkben a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

 

Sötét árnyékban

Herbert von Karajant sokan a 20. század egyik legjelentősebb karmesterének tartották. Legalább annyi ellensége volt, mint barátja, mert fiatalkorától kezdve elszántan járta a maga útját, gyakran zsarnokian viselkedett, és sűrűn összetűzésbe keveredett más zeneművészekkel. Görög származású osztrák nemesi családban született, Salzburgban. Tanárai tehetségesnek tartották, de tartottak tőle a gátlástalansága miatt.

A karrierje érdekében hajlandó volt a megalkuvásra. Már 1933-ban belépett Hitler nemzetiszocialista pártjába, és a nácik egyik kedvencévé vált. Mindenekelőtt Göring támogatta, és elérte, hogy Hitler ötvenedik születésnapja után Karajan legyen Németország első számú karmestere.

A háború után őt is kollaborációval vádolták meg, ám minden vád alól felmentették. Bécsben, majd Berlinben kezdett új életet. Az ötvenes évek végére ő számított Európa fő zeneigazgatójának.

Bősze Ádám és László Ferenc megmutatja, hogy e két művész pályafutásában mik voltak a közös pontok és a lényeges eltérések. Az est nézői izgalmas titkokra és meglepő tényekre számíthatnak, miközben a szemük láttára elevenedik meg a 20. század.