2022-11-15
Mese, zene, különleges hangszerek – a Danny-módszer
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú a messzi Amerikában, aki felnőttként több kontinensen át tartó bolyongás és tanulás után Magyarországon talált otthonra. Danny, mert így hívják a fiút, már több rendezvényen fellépett a Hegyvidéken, és előadását mindig lelkes gyereksereg fogadja.
Danny Bain, aki a Danny mesél sorozat megálmodója és előadója, Amerikában született, ahol zenét tanult, amit Afrikában és Dél-Amerikában is folytatott. Ez az út teszi jellegzetessé mesemondó stílusát, amely főleg afrikai zenei hagyományokra épül, és hagyományos népmeséket, valamint saját meséket ötvöz fülbemászó dallamokkal.
Az alapok
A gyerekek fejlődéséhez mind a mese, mind a zene fontos és hasznos eszköz, nem csoda, hogy Danny ezekre alapozza az előadásait. Ehhez teremtett biztos alapokat a West Virginia University jazz alapszakán végzett tanulmányaival, amelyeket Ghánában és Brazíliában is folytatott, majd diplomája megszerzése után önállóan is további tanulmányokat végzett ezekben az országokban.
2010-ben Dannyt utazásai Magyarországra repítették, amelyre azóta otthonaként tekint, és ahol folytatta zenés előadásait, illetve angolnyelv-oktatással is elkezdett foglalkozni. A kisgyermekek tanításában szerzett tapasztalatok segítségével olyan előadást hozott létre, amellyel a kicsik önfeledt szórakozása mellett a magyar nyelv elsajátítása saját magának is élménnyé vált.
A 2018-as Kolibri Évadnyitó Fesztiválon Danny a Kodzsugukila, a boszorkány előadásban nyújtott kiemelkedő alakításáért elnyerte a Michel Indali-díjat, és előadásaiból készült mesekönyve (Ez nem az apu hangja!) bekerült az év 50 legjobb Gyermek- és Ifjúsági Könyve közé, és a Szép Magyar Könyv díjat is elnyerte.
Szórakoztató tanulás
A Danny mesél program átfogó módon nyújt lehetőséget a gyerekeknek arra, hogy fejlesszék nyelvi készségeiket, zenét és táncot tanuljanak, valamint új kultúrákat és hangszereket fedezzenek fel. Az előadások magyar és angol nyelven hallgathatók, és főleg a 3–10 év közöttieknek ajánljuk, de kicsiknek és felnőtteknek egyaránt érdekesek lehetnek. Danny ezenkívül workshopokat is tart angolul tanulók számára, amelyben a nyelv- és zeneoktatást egyesíti játékos módon.
Találkozzunk Jackkel
November 27-én, vasárnap a Lóvasúton egy zenés előadás keretében Dannyt a különleges hangszerek mellett bábok is segítik, így a gyerekek megismerkedhetnek Jackkel, akinek a történetét a Tokapippi-hegység hóbortos lomárusa, Amos meséli el. A történet a vasútépítő Jack bátorságáról szól, aki bemerészkedik a titokzatos erdőbe, hogy a nyugtalanító történések végére járjon, amelyek a társai elmeneküléséhez vezettek.
Kalandja során olyan, az erdőben élő szokatlan teremtményekkel találkozik, mint a ragacsos farkú Loposszumokkal, a tobozdobáló Mögébújóval és a borzalmas Furmányos Ormányossal. Jack a kalapjában fészkelő Lükeröpke segítségével minden akadállyal megküzd, ezáltal a vasútépítők is visszatérhetnek, hogy együtt befejezzék a munkát. Az egész mesét keresztülszövik az Appalache-hegység népzenéjére emlékeztető dalok, és a történetben szereplő különleges lényeket egy-egy egyedi, házi készítésű hangszer jeleníti meg.
A Jack, a megmentő írója Sándor Anna mellett Danny Bain, aki Bain Melindával együtt az előadás zenéjét is szerezte. Tervezője Mátravölgyi Ákos (Blattner-díjas) báb- és díszlettervező, rendezője Szántó Viktória.
A jegyek megvásárolhatók a lovasut.jegy.hu-n online, személyesen a MOMkult jegypénztárában vagy előadás előtt a helyszínen.