2022-12-06
A béke körbeér – Farkasházi Réka koncertje
A MOM Kulturális Központ karácsonyi programjai között üde színfolt Farkasházi Réka és a Tintanyúl együttes lemezbemutatója. A szervezők a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt várják a bensőséges hangulatú és az egész családot megszólító, vasárnap délelőtti programra.
Népszerűek a gyermekverseket és irodalmi műveket feldolgozó zenei alkotások. A versek és a fülbemászó dallamok kedvelői immár tizenhat éve jól ismerik a Tintanyúl együttest és Farkasházi Rékát.
Fesztiválokon és koncerttermekben is találkozhattak velük, és a csapat tagjait az elmúlt két évben az interneten szórakoztatták a rajongóikat. Persze ők is annyira örültek, amikor elcsitult a járvány, és újra kiállhattak a színpadra. Ismerős vendégnek számítanak a művelődési házakban, a zenei fesztiválokon és az óvodákban.
Gondosság és igényesség
Amióta 2006-ban összeállt a Tintanyúl csapata, Farkasházi Rékával együtt folyamatosan arra törekszenek, hogy mind szélesebb körben tegyék népszerűvé a magyar gyermekverseket és a legkisebbeknek szóló irodalmat. Nagy hangsúlyt helyeznek a megfelelő művek kiválasztására.
Tudják ugyanis, hogy a szívet melengető dallamok egy életre elkísérik a kis zenebarátokat, és a gyerekek zenei aláfestéssel könnyedén megtanulják a nekik szóló verseket. Azok, akik Farkasházi Réka hangját hallva ismerkedtek meg a koncertek sajátos világával, később zeneszeretővé válhatnak. A csapat az egész családot várja a fellépéseire, fontosnak tartják, hogy a felnőttek és a gyerekek egyaránt jól érezzék magukat a koncertjeiken.
A család mindenekelőtt
Farkasházi Réka háromgyermekes anyukaként tudja, milyen fontos útravalót jelenthet mindaz, amit a kicsik odahaza, a szüleiktől és a nagyszüleiktől tanulnak. A család útmutatása a lehető legtermészetesebb dolog, amit később csak finomítani, csiszolni tudnak az óvodában és az iskolában a pedagógusok. A sikeres színésznő, színház- és drámapedagógus, szinkronszínész és műsorvezető életútja példa arra, hogy nem csak a fővárosból lehet bekerülni a magyar kulturális élet és szórakoztatóipar elismert hírességei közé.
A televízió képernyőjéről, a filmvászonról, a színházból és a koncerttermekből jól ismert Réka Cegléden született. Az útravalót népművelő édesapjától és kozmetikus édesanyjától kapta. Már kamaszkorában érdekelte a színjátszás és a film világa.
A nézők először 1994-ben találkozhattak vele. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, Elek Judit Ébredés című filmjében szerepelt olyan sztárok mellett, mint Kern András, Hernádi Judit, Tordai Teri és Molnár Piroska. Az érettségit követően egyértelmű volt, hogy várja a rivaldafény.
Gór Nagy Mária Színitanodájában, majd az ELTE-n tanult. Mielőtt sikeresen lediplomázott volna, bekerült a kilencvenes évek végének egyik legnépszerűbb magyar tévésorozatába, így hamarosan a Barátok közt nézői is jól ismerték az arcát. Meglepő, hogy élete nagy szerelmére nem egy fővárosi házibulin talált rá, hanem még a középiskolában. 2001-ben ment férjhez. Egy évvel az esküvője után művelődésszervező szakon szerezte meg az első diplomáját.
Ismerős arc, ismerős hang
Mivel tisztában van a tanulás fontosságával, szorgalmasan bővítette a tudását. A 2010-es évek elején színház- és drámapedagógiát tanult a veszprémi Pannon Egyetemen. A színpadon láthattuk Jókai Anna, Spiró György, Molnár Ferenc, Shakespeare, Szigligeti Ede, Neil Simon és Andrew Bergman darabjaiban. Első televíziós szereplését több fellépés követte. Láthattuk a Família Kft.-ben, a Hasutasokban, a Vacsoracsatában, a Hal a tortában, A Tanárban és a Keresztanyuban.
A nézők számára Réka hangja is ismerős lehet. Szinkronszínészként közreműködött a Jégvarázs, a Kertvárosi gettó és három Csingiling animációs film sikerében. Anyukaként természetes volt, hogy a repertoárjába felvette a legkisebbeknek szóló dalokat és meséket. Több gyermeklemezt is kiadott, és 2006 óta koncertezik a Tintanyúl együttessel.
Az élet egy nagy társasjáték
December 18-án a csapat legújabb nagylemezét, a Társasjáték című családi albumot mutatja be. A zenebarátokat körbeölelik Farkasházi Réka humoros történetei. A dalai megnyugtatják a gyerekeket, és útitársul szegődnek melléjük. Amikor egy család tagjai együtt játszanak, gondot jelenthet, hogy a kicsik nehezen viselik el, ha veszítenek. A nagylemez dalai megmutatják, mit tehetünk egy ilyen helyzetben. Ezenfelül tanácsot kaphatunk arra, mitévő legyen a gyermek, ha egy óvodai ünnepségen rengeteg ember előtt kell megszólalnia, táncolnia vagy énekelnie.
Meghallgatva a fellépőket, lelkünkben kapuk nyílhatnak, feloldódnak a gátlások, a félelmek, és nemcsak szurkolhatunk a mesék hőseinek, de Farkasházi Réka és a Tintanyúl együttes fellépésén erőt is meríthetünk a példaadásukból.