2020-02-06
Üzenjünk virágnyelven!
Szerencsére korunkban nem kell attól tartanunk, hogy nem mondhatjuk ki a szeretett személynek gondolatainkat, a szerelemben mégsem árt a titokzatosság: megüzenhetjük a virágok által a kedvesünknek, hogy mit érzünk iránta.
A virágok speciális nyelve, a virágnyelv csupán a 18. században, Viktória királynő korában alakult ki. Ennek a korszaknak nagyon szigorú etikai és viselkedés kódexe volt, amely pontosan meghatározta, hogy ki, mikor, mit és hogyan mondhat. Az emberi találékonyság azonban nem ismer határokat, ezért a virágokat különböző jelentéssel kezdték felruházni, hogy általuk kifejezhessék azt is, amit szavakkal nem tudtak vagy nem illett volna kimondaniuk. Az sem volt mindegy, hogy az adott virág színe milyen, mert mást jelentett például a sárga vagy a vörös rózsa, illetve a csokorba kötött különböző virágok felerősíthették, árnyalhatták az üzenet jelentését. Sok hölgynek kis könyve is volt a virágok jelentésének leírásával, hogy megfejthessék a hódolóiktól kapott titkos virágkód értelmét.
A romantika ünnepe
Bár a mai modern kultúra sokkal szókimondóbb és nyitottabb, mint a száz évvel ezelőtti, a virágküldés hagyománya máig fennmaradt a gondolatok és az érzelmek kifejezésének romantikus eszközeként. A Valentin-nap pedig tökéletes alkalom arra, hogy virágot ajándékozzunk, megmutatva szeretetünket, hűségünket, vágyainkat. A virágok színükkel, illatukkal és szépségükkel örömet szereznek annak is, aki adja őket, és annak is, aki kapja. Ha pedig egy virágcsokrot személyre szabottan köttetünk meg, még feledhetetlenebbé tesszük az ajándékozás pillanatát.
Melyik virág mit jelent?
Amarillisz jelentése: büszkeség
Ambrózia jelentése: a szerelem visszatér
Azálea jelentése: irányítás
Bazsarózsa jelentése: boldog élet, házasság
Begónia jelentése: vigyázz, gyanús vagy
Borostyán jelentése: hűség és barátság
Elszáradt virágcsokor jelentése: elutasított szerelem
Fagyöngy jelentése: csókolj meg!
Fenyő jelentése: remény
Gardénia jelentése: a szépség virága, kedves vagy nekem
Gyermekláncfű jelentése: hűség és boldogság
Harangvirág jelentése: szerénység
Ibolya (kék) jelentése: hűség
Ibolya jelentése: szerénység
Írisz jelentése: hit, remény, bölcsesség
Jácint (általánosan) jelentése: elhamarkodottság
Jácint (fehér) jelentése: imádkozni fogok érted
Jácint (kék) jelentése: bizonyosság
Jácint (rózsaszín) jelentése: bocsáss meg
Jácint (lila): kérlek, felejts el, sajnálom
Jácint (sárga) jelentése: irigység
Kagylóvirág jelentése: a szerencse jelképe
Kaktusz jelentése: állóképesség, kitartás
Kamélia (fehér) jelentése: imádnivaló vagy
Kamélia (rózsaszín) jelentése: vágyom rád
Kankalin jelentése: nem tudok nélküled élni
Kikerics jelentése: öröm
Körömvirág jelentése: kegyetlenség, bánat
Krizantém (fehér) jelentése: igazság
Krizantém (piros) jelentése: szeretlek
Krizantém (sárga) jelentése: mellőzött szerelem
Liliom (fehér) jelentése: szűziesség
Liliom (narancs) jelentése: gyűlölet
Liliom (tigris) jelentése: büszkeség
Magnólia jelentése: méltóság
Magyal jelentése: védelem
Moha jelentése: anyai szeretet, jóság
Nádbuzogány jelentése: jólét
Narancsvirág jelentése: ártatlanság és végtelen szerelem
Nárcisz jelentése: te vagy az egyetlen számomra
Nefelejcs jelentése: igaz szerelem és emlékek
Orchidea jelentése: szépség, kifinomultság
Őszirózsa jelentése: szerelem
Pálmalevelek jelentése: győzelem, siker
Petúnia jelentése: neheztelés, harag
Pipacs (általánosan) jelentése: képzelőerő
Pipacs (fehér) jelentése: könyörület
Pipacs (piros) jelentése: élvezet
Pipacs (sárga) jelentése: jólét és siker
Rózsa (fehér és vörös vegyesen) jelentése: egységesség
Rózsa (fehér) jelentése: ártatlanság
Rózsa (piros) jelentése: szeretlek
Rózsa (rózsaszín) jelentése: higgy nekem
Rózsa (sárga) jelentése: irigység, féltékenység
Rózsa (tea) jelentése: mindig emlékezni fogok
Rózsabimbó jelentése: szerelmi vallomás
Rózsacsokor virágzó rózsákból: hála
Páfrány jelentése: mágia
Szagos bükköny jelentése: viszlát
Száraz levelek jelentése: szomorúság
Százszorszép jelentése: ártatlanság, tisztaság
Szegfű jelentése: elbűvölő vagy
Szegfű (csíkos) jelentése: nem, teljes elutasítás
Szegfű (lila): csintalanság
Szegfű (fehér) jelentése: ártatlanság
Szegfű (rózsaszín) jelentése: soha nem foglak elfelejteni
Szegű (sárga) jelentése: csalódást okoztál nekem
Szegfű (piros) jelentése: csodálat
Szellőrózsa jelentése: szakítás
Tatárvirág jelentése: megvetés
Tulipán jelentése: tökéletes szerető, hírnév
Tulipán (piros) jelentése: higgy nekem, szerelmi vallomás
Tulipán (sárga) jelentése: van remény
Vasvirág (fehér) jelentése: jóindulat
Vasvirág (rózsaszín) jelentése: hosszan tartó vágy
Vasvirág (sárga) jelentése: gondolj rám minden nap
Vasvirág (vörös) jelentése: rajongás