Halmos Béla hagyatéka a Hagyományok Házában

Az immár közel negyvenéves táncházmozgalom a magyar kultúra az elmúlt évtizedekben ritkaságnak számító sikertörténete. Ez a nemzeti hagyományokat továbbéltető szórakozási forma, amely sok helyen „magyar modell”-ként ismerve más népek számára is a hagyományőrzés és -ápolás mintájául szolgálhat az egész világon.

 

Exportképes termék

A kulturális hagyományokkal való törődés fontosságát és a probléma globális jellegét bizonyítja, hogy a nyolcvanas évek végén az UNESCO egy, az egész világra kiterjedő programot indított el a szellemi javak és a tradíciók megmentésére. E program előkészítésében és megvalósításában Magyarországnak úttörő szerep jutott. Ugyanis nálunk a Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, Martin György, Kallós Zoltán és sokan mások nevével fémjelzett, magas színvonalú tudományos népzene-, néptánckutatás és a közművelődés között másutt sehol nem tapasztalt, rendkívül intenzív és gyümölcsöző, korszerű módszereket alkalmazó együttműködés alakult ki.

Ennek eredményeképpen az indulásától kezdve sikeresen működő, és ma már az egész világra kiterjedő táncházmozgalom – mint módszertani modell és mint magával ragadó művészi élmény egyaránt – példáként szolgál a magyarság és más nemzetek számára is. Ebben az értelemben a magyar vagy táncházmodellt a Kodály-módszerhez hasonló exportképes szellemi termékünknek tekinthetjük, amelynek jobb megismertetése és elterjesztése itthon és külföldön is feladatunk.

 

Mi a táncház?

Halmos Béla a következőket fogalmazta meg:

– A táncház nem produkció, hanem olyan szórakozási forma, amelyben a népzene és a néptánc – zenei és mozgásnyelvi anyanyelvként – eredeti formájában és eredeti funkciójában jelenik meg.

– A népzene és a néptánc már nem ösztönösen hagyományozódik, hanem – a tudományos kutatás eredményeit és értékcentrikus szelekcióját alkalmazva – tudatos válogatás, összehasonlítás és összegzés után kerül be a táncházak repertoárjába.

– A táncházmozgalom olyan kisközösségek összessége, amelyben a résztvevők aktívak, öntevékenyek és nem a „kitenyésztett” profik iparilag előállított termékeinek passzív hallgatói-nézői (ez kemény munkát is jelent, hiszen a zene és a tánc csak hosszú, évekig tartó tanulás, rendszeres képzés, gyakorlás után válik szórakozása, de úgy, hogy már az első megtanult dallam vagy az első lépések is örömet okoznak).

– A táncházmozgalom a kezdettől fogva azonos értékű, szuverén minőségként kezeli a magyar néphagyományok mellett a hazai nemzetiségek, illetve más népek folklórját is.

 

Halmos Béla életútja

Halmos Béla 1946-ban született Szombathelyen. 1970-ben építészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1970 és 1972, majd 1979 és 1982 között várostervező építészmérnökként dolgozott a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetben.

Kisgyermekkora óta zenélt, a népzenével komolyabban 1969 óta foglalkozott. Előadóművészként kezdetben a Sebő - Halmos duó tagjaként, majd a Sebő együttes alapító tagjaként tevékenykedett. 1991-től a Kalamajka Együttes prímásaként zenélt. 1972 és 1979 között a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Bartók Béla Néptáncegyüttesének volt zenekarvezetője.

Indulásától kezdve tevékenyen részt vett a táncházmozgalomban – zenészként, oktatóként, szervezőként, népzenegyűjtőként és kutatóként egyaránt. Az MTA Népzenekutató Csoportjának, majd az MTA Zenetudományi Intézetének külső munkatársaként Martin György megbízásából a népi tánczene körébe tartozó hegedűdarabok lejegyzésével, zenekari partitúrák készítésével és felvételek archiválásával foglalkozott. Több mint egy évtizeden keresztül gyűjtötte Ádám István széki prímás és zenekarának anyagát, amelyből kandidátusi disszertációja is született. A zenetudományok kandidátusa tudományos fokozatot 1987-ben kapta meg.

1992-től a Magyar Művelődési Intézet főmunkatársa, itt létrehozta a Hangszeres Népzene Kutató Csoportot. 1999-ben kezdte el a Táncház Archívum szervezését, amelynek 2000-től haláláig vezetője volt. Az archívum 2001-ben a Hagyományok Házába került át.

Munkaidején kívül különböző népzenei és néptáncos rendezvények állandó résztvevője, szervezője, szakmai partnere, zsűrizője volt. A Hagyományok Háza Baráti Köre közhasznú egyesület elnökeként is tevékenykedett, annak 2007-es megalakulása óta. Televíziós műsorok, önálló filmek zenei rendezője, szerkesztője és népzenei szakértője volt a rendszerváltás után. Előadóként számos hangzóanyagon szerepel, népzenei kiadványokat is szerkesztett. Tanulmányok, önálló kötetek szerzője a népi hangszeres tánczene és a táncházmozgalom témakörében.

Gazdag életmű, sok emlékkel

A hagyaték részét képező tárgyak – bútorok, hangszerek, viseletek, kerámiák – közül a legtöbb az örökösökhöz került, de számos kerámiát (festett tányérok, mázas kancsók, kerámiaváza, butella), több tucat személyes tárgyat (plakettek, oklevelek, emléklapok, kitüntetések stb.) és egy tülköt megvásárolt a Hagyományok Háza. Ezek egy részét a Fő utca 6. szám alatti Népi Iparművészeti Múzeumban állítják ki.

A hangszerek és a tartozékok közül egy mesterhegedűt azért vásárolt meg a Hagyományok Háza, hogy a fiatalabb népzenei prímásoknak adható vándordíjként tegye közkinccsé. Egy szakmai kuratórium javaslata alapján ezt egy-egy évre kaphatja meg az arra legérdemesebb. A hegedűt elsőként 2015 májusában – a táncház napja alkalmából a Zeneakadémián tartott népzenei koncerten – Lipták Dániel vehette át.

A miniszteri támogatásnak köszönhetően 2014 márciusában a Táncház Egyesület kiadta Jávorszky Béla gondozásában a FolkMAGazin Halmos Béla emlékezete című különszámát. A képekkel gazdagon illusztrált kiadványban számos írás olvasható Halmos Béla gyermekkorától az első táncház létrejöttéig, a Sebő és a Kalamajka együttesen keresztül szerteágazó mozgalmi tevékenységéig, a népzenegyűjtéstől a Táncház Archívum megszületéséig.