Örökké tartó szeretet – köszöntjük az édesanyákat!

Kevés dologban lehetünk bizonyosak ebben a világban. Gyorsan telnek a napok, a hónapok, az évek, ám abban senkinek sem kell kételkednie, hogy létezik egy csodálatos, összehasonlíthatatlan személy, aki számára mi mindenki másnál fontosabbak vagyunk. Ő ölelt magához a születésünket követő pillanatban, az ő halk szava ringatott álomra kisdedkorunkban, és ő fogta a kezünket, amikor az óvoda, majd az általános iskola kapuja felé tartva elindultunk az élet gyakran rögös útján.

 

Mindenütt a világon

 

Az emberek szerte a nagyvilágban megünneplik anyák napját. A legtöbb helyen a gyermekek májusban állnak édesanyjuk elé, hogy egy szál virággal kifejezzék hálájukat. Míg Magyarországon ez a nap hagyományosan május első vasárnapja, addig az USA-ban, Európa legtöbb országában, de Japánban, Kanadában vagy Törökországban is május második vasárnapján kerül rá sor. Dél-Amerikában, valamint Ázsiában, például Indiában, Pakisztánban, Szingapúrban és Hongkongban május 10-én köszöntik az anyukákat.

 

Ősi hagyományok

 

A világon talán nem létezett olyan kultúra, amelyik ne tartotta volna nagyra az anyák szerepét. Nélkülük nem jöhetett volna létre a család, és nagyobb közösségek. Ők tartották össze az ősi idők nemzetségeit, törzseit és gyakran a nemzeteket. Európában már az ókori görögöknek is volt egy hasonló ünnepük. Tavasszal Rheát, az istenek anyját ünnepelték meg. Uranosz és Gaia leánya, a félelmetes Kronosz feleségeként adott életet az olümposzi isteneknek, Hesztiának, Démétérnek, Hérának, Hadésznak, Poszeidónnak és végül a leendő főistennek, Zeusznak.

 

Európai gyökerek

 

Rhea ünneplése hamarosan egybeforrott az édesanyák felköszöntésével. Európában a 17. században a húsvétot követő negyedik vasárnapon köszöntötték az anyákat. Ez annyira fontos ünnep volt, hogy a távoli birtokokon szolgáló béreseket hazaengedték, hogy az ünnep reggelén az anyjuk elé járulhassanak.

A magyar hagyományok március végén emlékeztek meg Gyümölcsoltó Boldogasszony napjáról. Olyankor a gyerekek dallal köszöntötték fel a család idősebb nő tagjait, mindenekelőtt az édesanyjukat és a nagymamájukat.

A 19. század végén az anyák megünneplése egyre szélesebb körben elterjedt. Amerikában először Bostonban tartottak ilyen megemlékezést. 1914-ben Woodrow Wilson amerikai elnök rendelte el, hogy május második vasárnapja hivatalos országos ünnep legyen.

Hazánkban először 1925-ben szerveztek hivatalos ünnepségeket. A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt a hagyományos magyarországi Mária-kultuszra támaszkodott. Három évvel később már minisztériumi rendelet intézkedett a megemlékezésekről. Valószínűleg Amerikából vettük át az elképzelést, amelyet talán Petri Pál államtitkár felesége hozott haza. Azóta minden évben megemlékezünk az édesanyákról.

 

Anya csak egy van

 

Senki mástól nem kaptunk olyan sok szeretetet, mint az édesanyánktól. Hisz bennünk, bízik bennünk, és a reményeit gyakran megosztja velünk. Gyermekkorunkban, amikor betegek voltunk, ott ült az ágyunk mellett, aggódva figyelt minket, ahogy életünkben első alkalommal felültünk a biciklire, majd pedig ugyanez az érzelem tükröződött a szemében, amikor büszkén megmutattuk vadonatúj jogosítványunkat.
 

Felnőtt fejjel is csodálatos dolog visszatérni hozzá. Minden érdekli velünk kapcsolatban. Előfordulhat, hogy néha már nem érti a mai világot, ám a jó tanácsait így is érdemes megfogadni. Édesanyánk ugyanis jót, és csakis jót akar nekünk. A szívéből áradó szeretet beragyogja az egész életünket. Sőt, jut belőle még a mi gyermekeinknek is.

 

Éppen ezért ragadjuk meg az alkalmat, és május első vasárnapján mi is menjünk oda hozzá. Ne legyünk szégyenlősek, hanem adjuk a tudtára, hogy ő a legfontosabb az egész világon, és hogy mennyire szeretjük.

"Az én édesanyám nagyon jó asszony – többet tudok róla mondani: de lehet-e többet mondani valakiről, mint azt, hogy jó?"