A Szent Kereszt megtalálója – Szent Ilona emléknapja

Augusztus 18-án a nagyvilág keresztényei a régészek védőszentjéről, Konstantinápolyi Szent Ilonáról emlékeznek meg. Képmásával találkozhatunk dúsan aranyozott ortodox ikonokon és reneszánsz festményeken. Szobra a vatikáni Szent Péter-bazilikában néz le talpazatáról a hívőkre. A császárné ezen az alkotáson is egy egyszerű keresztet tart a kezében. 

 

Egy viharos kor leánya

A III. század vége felé nagy megpróbáltatások vártak a Római Birodalomra. Diocletianus császár két részre osztotta az uralma alatt álló területeket. A nyugati részek élére Flavius Valerius Constantius, egy dardaniai nemesember fia került. Élete során politikai okokból többször is megnősült. A leendő uralkodó első párja egy Flavia Iulia Helena nevű hölgy lett. Kapcsolatukból született meg a későbbi Nagy Konstantin (I. Constantinus) császár. A leendő keresztény szent valószínűleg a Nikomédiai-öböl partján látta meg a napvilágot. Az itteni Drepanum városát a fia 327-ben édesanyjáról nevezte el Helenopolisnak.

Fiatalkoráról elenyészően kevés információ maradt meg. Elképzelhető, hogy egy vendéglős gyönyörű leánya volt. Az sem bizonyos, hogy Nagy Konstantin apja valóban feleségül vette. Kettőjük kapcsolata a gyermekük megszületése után politikai okok miatt romlott meg. A nyugati birodalomrész urának feleségül kellett vennie Maximianus társcsászár mostohalányát. Nagy Konstantin 306-ban állt a birodalom élére. Mivel nagyon szerette az anyját, ezért odahozatta maga mellé a császári udvarba, elhalmozta kitüntetésekkel, és kárpótolta a korábbi megpróbáltatásai miatt. Ilona császárnő hatalmas birtokokat kapott, mesésen gazdag volt, és arcképe felkerült a birodalom pénzérméire is. 
 

Már a császárnői címet viselte, mikor úgy döntött, zarándokútra indul. Az első nikaiai zsinat idején érkezett meg a Szentföldre. Bőkezűen felhasználta a vagyonát, támogatta a kereszténység szent helyeit, és számos templomot építtetett. Ekkor született meg az a legenda, amelyik szerint a császár édesanyja találta meg a Golgotán megfeszített Jézus és a két lator keresztjeit. 

 

A szent ereklye nyomában

Jézus szenvedéstörténetét jól ismerjük a négy evangéliumból. Ezek szerzői nem foglalkoztak azzal, hogy a Megváltó kivégzése után mi történt a kereszttel. Szent Ambrus, Milánó püspöke 395-ben jegyezte le, hogy Ilona császárné kezdeményezésére a hívők keresni kezdték az ereklyéket. Ezt később számos bizánci krónikás is megerősítette.

Nagy Konstantin császár a Golgota dombján akart minden korábbinál szebb, ragyogóbb templomot építtetni. Jeruzsálem püspökére bízta a megfelelő helyszín kiválasztását. A munkálatok során reménykedve feltárták azt a helyet is, ahol 325 évvel korábban sor került az egész kereszténység életét meghatározó eseményre.

A munkálatok közben az ásó egy fában akadt el. Olyan gerendákat találtak, amilyeneket nemzedékekkel korábban a kivégzések során használtak. Ekkor azonban nehéz feladat várt az örvendező hívekre. A földben töltött évszázadok során ugyanis összekeveredtek a két lator keresztjének darabjai annak a maradványával, amelyikre Krisztust felszegezték, ám ezeket végül sikerült szétválasztani egymástól. Odavitték ugyanis a fadarabokat egy gyógyíthatatlan beteg asszonyhoz, aki mindegyiket megérintette. Az egyik ereklye hatására csodálatos módon meggyógyult, így már nem volt nehéz megállapítani, hogy melyik a Szent Kereszt.

Ilona ekkor már körülbelül nyolcvanéves lehetett. Úgy döntött, hogy az ereklye egy részét Rómába viszi, ahol utasítást adott a Szent Kereszt bazilikájának megépítésére. Jeruzsálemben is egy templommal állított emléket, ahol ezüsttokba foglalva otthagyta a kereszt másik darabkáját.

Az ereklyék megtalálása közben gondolt a fiára, a küzdelmes életű császárra is. Összegyűjtötte azokat a szögeket, amelyekkel Jézust a keresztre erősítették. Ügyes kovácsokkal felrakatta azokat egy sisakra és egy zabla fémanyagába, amelyeket attól kezdve az ellenségei ellen hadakozó császár használt. A Golgotán úgy alakították ki az új bazilikát, hogy az magában foglalja a keresztek megtalálásának helyét is.

 

Viharos évszázadok

A jeruzsálemi keresztdarabot a perzsa hódítok szerezték meg, ám 630-ban Hérakleiosz császár legyőzte őket, és visszaszerezte az ereklyét. Fél évezreddel később ez a keresztdarabka végleg eltűnt. A hattíni csatában Szaladin egyiptomi szultán győzött, a seregei pedig elhurcolták az ereklyét.

A híres angol uralkodó, Oroszlánszívű Richárd megpróbálta visszaszerezni a keresztet, de ugyanúgy kudarcot vallott, mint I. Tamar grúz királynő, akiről a Sota Rusztaveli szobrát bemutató cikkükben bővebben is írtunk. Ilona császárnő a Golgotáról nemcsak az ereklyét hozta el, de földet is. Rómában ezt szórta le a kápolnában, hogy Jeruzsálem földjén térdelve imádkozhasson az ereklye előtt. 

Ilonát a halálát követően hamarosan elkezdték szentként tisztelni. Először a birodalom keleti tartományaiban, majd a kultusza nagyjából a magyar honfoglalás idején nyugaton is megerősödött. A bányászok egészen hamar a védőszentjüknek tekintették és később csatlakoztak hozzájuk a régészek is.