Az írott szó szabaddá tesz – az írni-olvasni tudás nemzetközi napja

Az UNESCO 1965-ben úgy döntött, hogy önálló napot kell szentelni az írni-olvasni tudásnak és az analfabetizmus elleni küzdelemnek. Így született meg az olvasás nemzetközi napja. A teheráni konferencián megfogalmazott elveket először a következő év őszén váltották valóra. Azóta is nyilvánvaló, hogy az írástudatlanság milyen nagyon komoly gondot jelent.

Hála a nagy hagyományokra visszatekintő hazai oktatási rendszernek és lelkiismeretes pedagógusainknak, hazánkban az analfabetizmus nem okoz olyan súlyos gondokat, mint másutt, a nehezebb helyzetű országokban. Nem lehet pontosan meghatározni, hogy szerte a nagyvilágban hány embernek jelent gondot az olvasás és az írás. A szakemberek elképesztően nagy számokról beszélnek.

Földünkön közel egymilliárd olyan felnőtt él, aki nem tud folyékonyan írni és olvasni. A nők helyzete különösen rossz. Afrikában, Ázsia és Dél-Amerika egyes részein az írástudatlanok kétharmada közülük kerül ki. Annak dacára, hogy a világszervezetek a lelkiismeretes polgárokkal, oktatási intézményekkel, alapítványokkal és egyházakkal összefogva küzdenek az emberek életét megnehezítő analfabetizmus ellen, még mindig nagyon sok a tennivaló. Az írástudatlanság ugyanis nem csak a ma élők helyzetét nehezíti meg, súlyos veszélyeket tartogat a következő nemzedékek számára is. 

 

Nehéz helyzetben

Az ENSZ felmérése szerint még ma is rengeteg olyan embertársunk akad, akinek gondot okoz egy egyszerű szöveg leírása vagy megértése. Ez a probléma távolról sem csak magánügy. Elsősorban persze az egyént sújtja, hiszen ha egy felnőtt nem tud olvasni, akkor rengeteg mindenből kizárja magát. Csak a legpocsékabb, legrosszabbul fizető munkákat tudja elvállalni, kiszolgáltatottá válik és veszélybe kerül az egészsége is.

Ezzel egyidejűleg az analfabetizmus káros a közösség, egy ország gazdasági élete és az egész világgazdaság számára is. Könnyen tönkremehet egy város, egy régió vagy egy ország, ha ott nem élnek jól képzett szakemberek, művelt diplomások, a szakmájukhoz kiválóan értő szakmunkások és olyan megbízható dolgozók, akik pontosan értik, hogy mi a feladatuk. 

A világpiacon kemény küzdelem dúl: ma már egy kis műhely vagy egy gazdaság dolgozóinak, földműveseinek nemcsak a szomszédos majorsággal vagy gyárral kell versenyezniük, hanem a más országokban működő konkurenciával is. Éppen ezért még ma, 2020-ban is nagyon fontos, hogy mindenki tanuljon meg írni és olvasni.

 

Mennyiség és minőség

Közben az emberiség lélekszáma rohamosan növekszik. Ez a magyarázat egy látszólagos ellentmondásra: az írástudatlanok aránya a Föld népességéhez képes százalékosan folyamatosan csökken, miközben az írni és olvasni nem tudók száma évről évre növekszik. Ezek az emberek kimaradnak hazájuk kulturális életéből, a kommunikáció még úgy is nehéz számukra, hogy soknak közülük van okostelefonja. Számukra a legnagyobb és legégetőbb problémát az jelenti, hogy esélytelenné válnak a munkaerőpiacon.

Hazánkban az elmúlt százötven évben remek eredményeket értünk el. Az 1848-as forradalmat követő évtizedekben a magyarok fele nem tudott írni és olvasni.

Államférfijaink azonban komoly erőfeszítést tettek azért, hogy folyamatosan fejlődjön a magyarság kulturális színvonala.

Az analfabetizmust sikerült visszaszorítani, bár sajnos még mindig élnek közöttünk olyanok, akik nem tudnak írni és olvasni. 

 

Új idők, új kihívások

Az elmúlt évtizedek során sokan gondolták azt, hogy véget ér az írott szó nagy korszaka. E félelmeiket azzal indokolták, hogy a mozi, a televízió, majd pedig a számítógép feleslegessé teszi a betűk ismeretét. Egyes szakemberek a mobilkommunikációs eszközökben vélik felfedezni a legújabb veszélyt. Például az okostelefonok esetén tetten érhető, hogy ezek használatához – hála a kis ikonoknak – már nincs is szükség a betűk ismeretére.

Ugyanakkor tévedés volna azt hinni, hogy az ikonokra alapuló kommunikáció segít a legjobban rászorulókon. Éppen ellenkezőleg! Ikonokat használva lehet ugyan játszadozni, képeket nézegetni, zenét hallgatni, filmeket letölteni, de például az online ügyintézés továbbra is elérhetetlen marad a funkcionális analfabéták számára.

Van, aki a technikai fejlődésben látja a megoldást. Pár évtizede még utópiának tűnt, ha valahol szóban kimondott utasításokkal működő autókról, berendezésekről, rendszerekről olvastunk. Ma már létezik okosautó, okostűzhely vagy éppen okoshűtőszekrény. Ezek azonban egyáltalán nem jelentenek kiutat, mivel a használatukhoz elengedhetetlen kulturális színvonalra csakis tanulás útján lehet feljutni. 

 

Az élet iskolája

Az analfabetizmus felszámolásának egyetlen igazi hatékony fegyvere még ma is ugyanúgy a tanulás maradt, mint Klebelsberg Kuno minisztersége idején. A lélegzetállító technikai fejlődés dacára is az iskolapad az a hely, ahol a legtöbben, a legalaposabban sajátíthatják el a boldogulásukhoz elengedhetetlen írást és olvasást.

A jól működő iskola az élet kapuja, a könyvek pedig az élet iskolájának legfontosabb tanítói. Ha egy gyerek élvezi az olvasást, akkor nem kell arra biztatni, hogy könyvet vegyen a kezébe, és hiába van otthon féltucatnyi különféle „nyomogatós okoskütyüje”, semmiképpen sem fenyegeti az analfabetizmus veszélye.

Nagyon sokat segíthetünk a gyermekeinket és az unokáinkat tanító pedagógusoknak azzal, ha mi magunk is jó példával járunk elől. Bátorítsuk olvasásra a gyerekeket, beszélgessünk velük jó könyvekről, és dicsérjük meg őket, ha túljutottak egy-egy szép vagy érdekes olvasmányon. Az analfabetizmus ellenei küzdelem bástyái és világítótornyai ugyanis mi magunk vagyunk, a szülök és a nagyszülők.