Az első vértanú – Szent István napja, december 26.

A legtöbben államalapító királyunkra, Árpád leszármazottjára, Géza fejedelem fiára gondolnak, ha meghallják Szent István nevét. A kereszténység története során azonban gyakran előfordult, hogy több szentnek is ugyanaz vagy hasonló volt a neve. Az István elnevezés immár két évezrede népszerű a hívők között. Nem véletlen, hogy Géza gyermeke is e nevet kapta a keresztségben.

 

Krisztus követője

A szenteket ábrázoló képeken nem nehéz felismerni Szent Istvánt. A diakónusok, vagyis az egyházi szolgálatot teljesítők öltözékét viseli, a kezében pedig pálmaágat tart. A képeken gyakran lehet látszólag oda nem illő, ökölnyi méretű kődarabokat is látni. Ezeknek szomorú jelentősége van. Istvánt ugyanis megrohanta a csőcselék, kihurcolta a városkapun Jeruzsálemből, és utána halálra kövezte.

A korai életéről nem sokat tudunk. Krisztus kortársaként Jeruzsálemben lakott, hellén eredetű neve pedig arra utal, hogy azon zsidók közé tartozott, akik Görögországban vagy Nagy Sándor birodalmának egyik utódállamában éltek. Ebben az időszakban a görög nyelv hasonló szerepet töltött be, mint napjainkban az angol. Afganisztántól Gibraltárig jól értették a tudósok, a kereskedők, a diplomaták meg a művelt emberek. A Szentföldön is éltek görögök, illetve olyan zsidók, akik a hétköznapi élet során a görög nyelvet használták.

Ebben a korszakban a bibliai tájak Róma fennhatósága alatt álltak. Gyakran törtek ki zavargások, és Jeruzsálemben is sok özvegy, illetve árva szorult támogatásra. Komoly ellentétek feszültek a hagyományos zsidó és a görög nyelvű közösségek között is. Mindez rossz hatással volt az első keresztény gyülekezetre. Az apostolok attól tartottak, hogy a zűrzavar miatt nem tudják kellő odaadással hirdetni Krisztus tanításait. Éppen ezért a közösségük megválasztott hét jó hírű, bölcs férfiút, hogy diakónusként szolgálva gondoskodjanak az árvák és az özvegyek ellátásáról. Közéjük tartozott a határozott és jószívű István is.

Az ortodox egyház szerint ő volt a hét dekán közül a legidősebb, így ő irányította a szegények megsegítését. Elterjedt róla az is, hogy a Szentlélek erejét felhasználva képes csodákat tenni. Azzal is kivívta a konzervatívabbak ellenszenvét, hogy gyakran kelt hitvitára velük, és ékesszólásával, valamint műveltségével könnyedén megcáfolta az érveiket. Amikor szónokolt, az arca úgy ragyogott, mint egy angyalé. Nem csupán a szegényeket istápolta, de maga is részt vett a krisztusi tanok továbbadásában. Ez utóbbi miatt került veszélybe az élete.

 

Halálos vád

Vértanúságát Szent Lukács örökítette meg. A jeruzsálemi görög zsinagóga előjárói megvádolták Istvánt a szanhedrin tanács előtt. Azt állították, hogy István szavai szerint Jézus a jeruzsálemi templom elpusztítását tervezi. További vád volt ellene, hogy a keresztények meg akarják változtatni a zsidók szokásait és hagyományait. A tanácsot vezető főpap vallatóra fogta Istvánt, aki megvédte a korai keresztény egyházat és Jézust.

Az egyházi hagyományok szerint ez a művelt és bölcs férfi a főpap méltó ellenfele volt, mert remekül ismerte a zsidó és a világtörténelmet, valamint a vallás fontos kérdéseit. Védőbeszéde után hitet tett Krisztus mellett, és arról beszélt, hogy „az Emberfia ott áll Isten jobb oldalán”. Ezekkel a szavaival annyira felbőszítette a jelenlévőket, hogy őrjöngve rátámadtak, kihurcolták a városból, és megkövezték. Voltak, akik arra biztatták, hogy fusson, meneküljön, ám István erre nem volt hajlandó, hanem térden állva a mártírhalált választotta.

Térdre rogyva Jézusnak ajánlotta a lelkét, és azért fohászkodott, hogy a Teremtő ne büntesse meg vétkes gyilkosait. Méltónak találtatott arra, hogy Isten dicsőséges jobbján megpillantsa az Emberfiát.

István halála után a fiatal egyház Jeruzsálemből kijutva elterjedt Júdeában, Szamariában, később pedig a pogányok között is. Halálával a keresztény közösség elszakadt a templomtól, és megkezdődött elválása zsidó gyökereitől. Mártírhalálának a későbbi Szent Pál apostol is a szemtanúja volt. Összetört holttestét istenfélő emberek vitték el és meggyászolták, majd eltemették.

 

A mártír emlékezete

Négyszáz évvel később egy Lucian nevű pap álmot látott. Ebből megtudta, hol nyugszanak Szent István földi maradványai. Megkereste, és az ereklyéket 415. december 26-án elhelyezték a Hagia Sion-templomban. II. Theodosius császár felesége, Aelia Eudocia innen áthelyeztette a Szent István tiszteletére újonnan épített templomba, a damaszkuszi kapu közelébe. A szentnek számos ereklyéje található Rómában, de Bécsben, a Hofburgban is őriztek egy aranyborítású dobozkát, amelyik valószínűleg a Szent István vérével átitatott földet tartalmazta. Hippói Szent Ágoston egyházatya és filozófus leírta, hogy milyen csodák történtek, amikor Szent István néhány ereklyéjét elhozták Afrikába.

A középkorban a kocsisok, a kőművesek, a lovászok, a bognárok, a szabók és az asztalosok védőszentje lett. Hozzá imádkoztak akkor is, ha valakinek fájt a feje. A nyugati keresztények december 26-án emlékeznek meg a szentről. A keleti keresztények közül sokan egy nappal később, 27-én ünneplik meg, míg a Julian-naptárt követő közösségek januárban emlékeznek rá.