A remény lámpásai – május 12. az ápolók nemzetközi napja

Florence Nightingale jómódú brit családba született és kivételes oktatásban részesült. Neveltetése során szerteágazó műveltségre tett szert, beszélt görögül, latinul, olaszul, franciául, németül, és abban a korban rendhagyó módon nőként betekintést nyerhetett a filozófia, a matematika, valamint a történettudományok rejtelmeibe. Ez utóbbi kettő különösen nagy hatással volt a szemléletére. Bár családja ellenezte – hiszen akkoriban sem a munka, sem az ápolói hivatás nem számított úrinőhöz méltónak –, mégis kitanulta az ápolói hivatást. 

 

A lámpás hölgy

1854-ben önkéntesként jelentkezett a krími háború sebesültjeinek ellátására Isztambulba. Nightingale-t sokkolták a hadszíntér közelében található ideiglenes kórház nyomorúságos körülményei, a télen is fűtetlen, piszkos kórtermek, a szegényes élelmezés, a gyógyszerellátás akadozása. Miután átvette a nővéri ügyelet vezetését, a megfelelő higiénés körülmények megteremtésén és az ellátás színvonalának emelésén fáradozott.

A kórház területén elhullott állati tetemek és szemét eltakarításával, a lefolyók folyamatos tisztításával, valamint tiszta ágyneműk és megfelelő élelem biztosításával elérte, hogy néhány hónap leforgása alatt az általa felügyelt kórházba került sebesültek korábban 42 százalékosra rúgó halálozási arányszáma 2,2-re csökkent.

Nightingale beszámolt az angliai The Timesnak a helyi állapotokról, és pénzügyi támogatást kért az ellátás javítására. A krími munkájáról részletesen beszámolt a sajtó, ő volt a „lámpás hölgy”, aki olajlámpa fényénél éjjel is ellenőrzi betegeit. A cikkek gyorsan ismertté tették őt, és ez jelentős támogatásokhoz segítette munkájában. Lámpása pedig az ápolás jelképe lett.

Nőként nem volt egyszerű dolga egy férfiak által uralt világban, de kiválónak bizonyult elveinek és eredményeinek a nagyközönség előtti bemutatása terén is. Szemléletében megelőzte a korát, a tudományos orvoslás előfutárának tekinthető, a számszerűsíthető eredményekre alapozó bizonyítékokon alapuló orvoslás úttörője volt, szakmai körökben pedig őt tekintik a máig jelentős módszer első következetes alkalmazójának.

 

Az ápolás alapműve

1860-ban indította el ápolói képzését a londoni St. Thomas kórházban – világszinten ez volt az első ilyen jellegű képzőintézmény. Az iskolában az ápolók alapos oktatást kaptak a helyes higiéniai és biztonsági előírásokról, az ott képzett ápolók saját ápolói iskolákat indítottak Nagy-Britanniában és Európában. Nightingale közel kétszáz könyvet, értekezést és cikket írt az ápolásról és az orvoslásról. Jegyzetek az ápolónői tevékenységről című kötetét sokan a mai modern ápolás alapművének tekintik. 

Bár 1857-től betegsége nagyrészt ágyhoz kötötte, onnan dolgozott tovább. Írásai választott hivatása mellett egyre többet foglalkoztak társadalmi kérdésekkel – például az egészségügyhöz való általános hozzáférés szükségességével vagy a női egyenjogúsággal.

 

A mai kor hősei

Ahogyan Florence Nightingale harcolt a fronton szolgálatot teljesítő és ott megsebesült katonák megfelelő ellátása érdekében, úgy a mai kor egészségügyi dolgozói vívják a maguk csatáját egy ismeretlen ellenséggel. Küzdenek a kórokozó terjedésének megállításáért, közreműködnek a biztonságos ápolási körülmények megteremtésében. Sokan az első sorban, saját egészségük és családjuk felett érzett aggodalmukat háttérbe szorítva látják el, ápolják és támogatják a vírus által megbetegítetteket. Mások több beteg kollégájukat pótolva igyekeznek helytállni, és a lehető legmegfelelőbb, biztonságos ellátást nyújtani az egyéb okból ápolásra szorulóknak.

Dolgoznak a fertőzés visszaszorításán, az egészségünk megőrzésén az ellátás minden szintjén: kórházakban, klinikákon, járóbeteg- és alapellátásban, valamint a szociális szférában. A mai járványügyi helyzet rámutat arra, hogy a világban az ápolás szimbóluma méltán lett a lámpás. Az élet nehéz pillanataiban a remény lángját ma is az ápolók tartják a kezükben.
 

Köszönjük áldozatos munkájukat!