Halimádók figyelemébe – Július 24-én ünnepeljük a Balatoni Halak Napját

Hiába kapható minden balatoni lángosozóban sült hekk, ezt a halfajtát nem a magyar tengerben fogják! A Balatonban körülbelül 50 halfaj él, amelyeknek nagyjából a négyötöde őshonos. Ilyen a ponty, a dévérkeszeg, a vörösszárnyú keszeg, a csuka, a harcsa, a balin és a fogassüllő.

 

A magyar tenger leggyakoribb halai

A Balatonban élő halfajok közel fele a pontyfélék közül kerül ki. A család névadó hala a ponty, amely a lassú folyású, dús növényzetű, melegebb vizek lakója. Ez az egyik legkedveltebb étkezési hal hazánkban, de például Amerikában ritkán vagy egyáltalán nem fogyasztják. Ha egy ponty elég ügyes ahhoz, hogy ne kerüljön horogra vagy hálóba, akár 40 évig is elélhet. Átlagos mérete 25–30 centi, de esetenként 120 centisre is megnőhet. 

A különböző keszegek is a pontyfélék családjának a tagjai. Régebben a Balaton kenyérhalának is nevezték a nagy mennyiségben halászott dévérkeszeget.

A Balaton másik nagy tömegben előforduló hala az erősen lapított testű garda. Régebben a gardarajok mozgását a Tihanyi-félsziget magasabban fekvő pontjairól figyelték, és a tavon tartózkodó halászhajókat onnan irányították.

A ragadozó halak közül talán a legismertebb a hatalmas lesőharcsa, amely megérheti a 100 éves kort is. Esetenként 3 méteresre és 150 kilósra is megnőhet. A harcsák éjjel aktív állatok, nappal rejtekhelyükre húzódnak. 

A hazai süllő- vagy fogaszsákmány legnagyobb részét a Balatonból fogják ki. Ennek a legfeljebb 130 centiméteresre megnövő halfajnak a hivatalos magyar neve fogassüllő, de a név jelzőjét önállóan is használják a halfaj elnevezésére, főként nagyobb példányok esetén. Az elnevezés alapja az lehetett, hogy a hal fogazata egyenlőtlen. A kisebb kefefogak között nagy, feltűnő ebfogak láthatók. Az éles fogakat a táplálékául szolgáló kishalak megragadására használja.

A Balaton legismertebb betelepített hala a kígyóra emlékeztető angolna. A Balatonban már az 1890-es években találtak angolnát, de ekkor csak elvétve került ide. Tömeges betelepítésére először 1961-ben került sor. A hal jelentősen megváltoztatta a Balaton fajösszetételét, mert nem csupán szúnyoglárvákat, hanem kisebb halakat és ikrát is zsákmányol. 1991-ben egy féregbetegségnek köszönhetően tömeges angolnapusztulás volt a tóban. Azóta nem telepítenek több angolnát, hanem a megmaradt állományt is igyekeznek lehalászni a Sió-zsilip megnyitásakor.

 

Nézzük meg a Garda Akváriumot!

Ahhoz, hogy a balatoni halfajokat a saját szemünkkel is lássuk, nem kell mást tenni, csak ellátogatni a tihanyi Garda Akváriumba. Itt élőben tekinthetjük meg a környék víz alatti élővilágát. Az egyes halfajok élettani igényeinek megfelelően kialakított 15 édesvízi akváriumban megtalálhatók a közismert és a ritkán látott halfajok is. 

A gyerekeknek is nagyszerű szórakoztató-fejlesztő eszköznek bizonyuló érintőképernyős információs táblák segítségével az akváriumokban látható halfajtákról részletes információkat kaphatunk. A látogatóközpontban több mint 23 ezer liternyi bemutatóakváriumban gyönyörködhetünk.

Természethű környezetükben megtekinthető halak: harcsa, csuka, szivárványos pisztráng, kecsege, süllő, kősüllő, angolna, vörösszárnyú keszeg, bodorka, dévérkeszeg, sügér, ezüstkárász, compó, törpeharcsa, naphal, razbóra, fehér busa, pettyes busa, ponty, balin, amur, garda.

 

Tihany hala a garda

Tihany számára a garda mindig kiemelt jelentőségű volt, ezért nem véletlen, hogy éppen itt kerül sor már 16 éve a Garda Fesztiválra. Az idén november 19-21. között tervezett rendezvénnyel ismét évszázados hagyományt elevenítettek fel, olyat, amely csupán ezen a helyen volt ismert, csak itt voltak gyökerei. A „látott hal” kifejezés elválaszthatatlanul kötődik Tihanyhoz és a régen itt élt halászokhoz. Olyannyira, hogy bár már csak az emléke él az egykori gardázásnak, maga a hal bekerült a település címerébe is.

A „látott hal”, a garda fogása azért válhatott a tihanyiak specialitásává, mert ott voltak a halrajok megfigyeléséhez szükséges víz közeli hegyek. A gardák vonulását ugyanis ősszel, amikor bandákba verődtek, a halászbokor egyik tagja, az úgynevezett hegyenjáró figyelte valamelyik tihanyi dombról.

A garda ősz végén hatalmas csapatokba verődve összegyűlt a Tihanyi-szorosban, többnyire a Tihanyi-kút (a Balaton legmélyebb, 11 méteres pontja) tájékán, ahol gyakran erős áramlás észlelhető. A kékeszöld hátú, bandázó gardarajok úszó, sötét felhőkként figyelhetők meg a környező dombokról. Amikor a hegyenjáró látta a halraj mozgását, riasztotta társait, és kezdődhetett a halászat.

A hegyenjáró fontos beosztás volt, általában az egyik tapasztalt, jó szemű halászt bízták meg ezzel a feladattal. Jól kellett ismernie a Balatont, a víz mozgását, a hínáros területek elhelyezkedését. Egyezményes jeleket használtak, ezek segítségével tudták a vízen lévők a gardarajt becserkészni, a hálójukat kivetni.

A garda volt a tihanyiak kenyérhala, az a cserealap, amit a helyi asszonyok a környező falvakba vittek el, hogy lisztre, gabonára cseréljék. A hal egy részét a halkereskedők szállították el a közeli piacokra, vendéglőkbe. Ami megmaradt, az sem veszett kárba. Felfüstölték vagy zsinegre akasztva kiszárították. Az így tartósított hal megmaradt a szűkösebb napokra.