Ne pocsékoljunk! – szeptember 28. az élelmiszer-pazarlás elleni világnap

Egy évvel ezelőtt, amikor a járvány elterjedt, sokan azt gondolták, hogy meg fognak változni a környezetvédelmi problémák. Arra számítottak, hogy amikor leáll a világgazdaság, és a karantén miatt az emberek nem utaznak, a természet fellélegezhet, újra erőre kaphat. A derűlátók számításai nem váltak be. A természetet sújtó nehézségek nem tűntek el nyomtalanul, és ha volt is enyhülés – például nem szállt annyi repülőgép –, a változások csak átmenetinek bizonyultak. Éppen ezért 2021 őszén is ugyanolyan elszánt lépéseket kell tennünk a természet megvédése érdekében, mint korábban.

 

Éhező gyerekek és kicsorduló kukák

Nem tűnt el a gazdagok és a szegények között húzódó szakadék. Épp ellenkezőleg, a vírusválság miatt még nehezebb helyzetbe kerültek a legelesettebbek. A klímaváltozás kedvezőtlen hatásai továbbra is ugyanolyan erővel érvényesülnek, mint korábban. A világ szerencsétlenebb területein sok százmillió embert fenyeget az éhezés.

Egész más a helyzet a gazdagabb régiókban. Bár a nagy járvány ott is komoly megpróbáltatásokat okozott, hála a rendkívül fejlett egészségügynek és infrastruktúrának, Európa, Észak-Amerika, Japán, Kína és Ausztrália is jól kezelte a helyzetet. Csakhogy a szigorú intézkedések árnyékában új környezetvédelmi kihívások bukkantak fel.

A fejlett országok lakosságának nagy része csak a televízió képernyőjéről ismeri az éhezést. A tavaly márciusi első pánikvásárlások után ismét megteltek áruval a boltok polcai. A bezártság miatt rengeteg ember rendelt házhoz ételt, aminek az lett a következménye, hogy a kukák pillanatok alatt megteltek csomagolópapírokkal, műanyag dobozokkal és egyszer használatos ételhordókkal. Ráadásul nyilvánvalóvá vált az is, hogy az emberiség szerencsésebb fele napról napra, évről évre rengeteg élelmiszert pazarol.

 

Döbbenetes ételhegyek

Az ENSZ és más világszervezetek ugyanúgy folyamatosan vizsgálják a lakosság fogyasztási szokásait, mint a hazai szakhatóságok. A felmérésekből megdöbbentő dolgok derülnek ki. Például a családok fele rendszeresen dob ki fel nem használt ételt. A kukákban ott bűzlik a drága hús, a különféle felvágott, sajt, a gyümölcs és a zöldség. Kidobjuk a tejtermékeket, a főtt ételt és a mindennapi kenyerünket is.

A világon elképesztő mennyiségű élelmiszert termelnek, ám ennek közel egyharmada (!) évről évre a szemétbe kerül. Ez a jelenség veszélyeket rejt magában. Bizonytalanná válhat miatta egész területek, régiók élelmiszer-ellátása, miközben néhány száz kilométerrel arrébb elterjed az alultápláltság és az éhezés. Az egyik földrészen feleslegessé váló húst, kenyeret azonban nem lehet varázsütésre átjuttatni oda, ahol a legnagyobb szükség lenne rá.

Európában évente közel kilencvenmillió tonna élelmiszer megy kárba. Ha ezt oda lehetne tenni az afrikai, ázsiai éhezők asztalára, akkor attól nem tűnne el egy csapásra az éhezés, de több százmillió ember élete válna könnyebbé. Erre nincs lehetőségünk, ugyanakkor fel tudunk lépni az élelmiszer-veszteség és az annál lényegesen súlyosabb pazarlás ellen.

 

Segítsünk magunkon és az egész világon!

Európában odafigyelnek arra, hogy a termelők és a forgalmazók is csökkentsék a hulladék mértékét. Ugyanerre ösztönzik a háztartásokat. Nagyon fontos, hogy ne csak hangzatos szlogenekkel harcoljunk a pocsékolás ellen, hanem mi is részt vállaljunk e küzdelemből. Amikor így teszünk, azzal nem csupán saját magunkon segítünk.

Földünk népessége rohamosan növekszik. Harminc év múlva hatvan százalékkal több ennivalót kellene megtermelnünk ahhoz, hogy az akkor élő rengeteg embert a mai módszerekkel elláthassuk. Ennek azonban minimális az esélye.

Mit tesznek majd az éhezők?

Kivágják az erdőket, hogy így növeljék a szántóföldek nagyságát. Kiirtják a vadállatok nagy részét, mert kell a húsuk, és a felszabaduló legelőkre haszonállatokat terelnek. Mindez azonban növeli a légkör felmelegedését, ami miatt a korábbi nehézségek még erősebben sújtják gyermekeink, unokáink világát.

Mindezt megelőzhetjük azzal, hogy radikálisan csökkentjük a kidobott élelmiszerek mennyiségét. Óriási siker lenne, ha csak feleannyi élelmiszer kerülne a szemétbe, mint napjainkban. Érdemes megvizsgálni az ételünk útját a termőföldtől, az óltól a boltokig, majd onnan az asztalunkig és végül a kukáig. Az ellátórendszer valamennyi szintjén csökkenteni lehet a pocsékolást. Ha a háztartások is odafigyelnek, jóval kevesebb élelmiszer megy veszendőbe. 

Sok jóindulattal és egy kis szervezőmunkával jótékonyságra is felhasználhatjuk a megmaradt ennivalót. Például úgy, hogy az élelmiszerboltok, a zöldségesek vagy a pékségek esténként nem dobják ki a megmaradt, nem tárolható árut, hanem odaajándékozzák őket a rászorulóknak, például az árvaházak lakóinak vagy a szegények ellátásával foglalkozó jótékonysági szervezeteknek.

Mi, magyarok nem tartozunk a legpazarolóbb nemzetek közé, azonban még így is évi 68 kg élelmiszer landol a szemetesben. Honfitársaink kétharmada gondosan ügyel arra, hogy mindenből csak a szükséges mennyiséget vásárolja. Egyre nagyobb azoknak a száma, akik igyekeznek újrahasznosítani, amit lehet. Erre mindenekelőtt vidéken vagy a kertvárosokban nyílik lehetőség, például komposztálással, de a Hegyvidéken is van lehetőség rá, amelyhez az Önkormányzat Zöld Irodájában komposztáló keretet is lehet igényelni!

Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem világnapján gondoljunk arra, hogy sok kicsi tényleg sokra megy! Ha minden magyar évente csak egy kilóval is csökkenti az általa kidobott élelmiszer mennyiségét, az tízmillióval felszorozva már hatalmas mennyiséget eredményez. Így pedig különösebb erőfeszítés nélkül mi is hozzájárulhatunk a klímaváltozás elleni küzdelem sikeréhez.