Bölcsesség és tapasztalat – október 12. az öreg gazdák világnapja

Könnyű volna azt gondolni, hogy a 21. század harmadik évtizedében a mezőgazdaságban leginkább a gépek, a vegyszerek meg a technika a fontos, nem pedig az emberi hozzáértés. Ez azonban még a világ legfejlettebb országaiban sem állja meg a helyét. Ahhoz ugyanis, hogy a japán, a holland, a német, a magyar vagy az amerikai mezőgazdasági üzemekben a legkorszerűbb eljárásokat, berendezéseket és technológiákat sikeresen alkalmazhassák, elengedhetetlen az egész életüket az élelmiszer-termelésnek szentelő gazdák jelenléte.

Ráadásul a világ több országában nyoma sincs a gépesítésnek. Néhány külföldi vagy helyi vállalat nagybirtokaitól eltekintve Afrikában és Ázsiában mind a mai napig hagyományos módszerekkel – igavonó barmok erejét felhasználva vagy kézi erővel – művelik meg a földet. Mindezt azonban olyan hatékonyan, az ősi hagyományokat tiszteletben tartva, a legmegfelelőbb módszereket lenyűgöző színvonalon ismerve teszik, hogy még a mi szemünkben kezdetlegesnek tűnő eszközökkel is több milliárd embert tudnak ellátni mindennapi ennivalóval. Az ottani termelés gerincét is a tapasztalt, öreg gazdák jelentik.

 

Kilenc család mozgalma

Napjainkban világszerte sok helyen megünneplik október 12-én a tapasztalt mezőgazdasági veteránokat. A megemlékezés gyökerei 1973-ig nyúlnak vissza, amikor Louisianában, az egyik farm hátsó részében összegyűlt a környéken lakó kilenc család. Ezek az emberek ritkán jártak be az amerikai nagyvárosokba, viszont ugyanolyan nagy igényük volt a szórakozásra és a kikapcsolódásra, mint a városlakóknak. Amikor összegyűltek a Brunett család földjén, azt találták ki, hogy szerveznek egy jó kis bulit, és ebből a célból létrehozták a Louisianai Igáslovas Egyesületet.

A szervezet születését azzal ünnepelték meg, hogy vendégeket hívtak, és különböző versenyeket tartottak. Az esemény annyira népszerűnek bizonyult, hogy nemsokára megduplázódott a részt vevő családok száma.

A programok középpontjában a környék legfontosabb erőforrása, az erőgépeket helyettesítő igásló állt. Velük versenyeztek különböző mezőgazdasági munkákkal. Ahogy teltek az évek, lassacskán megváltozott a bulik hangulata. Ekkor született az a döntés, hogy ideje lenne nemcsak a lovakkal foglalkozni, hanem a velük együtt dolgozó gazdákkal, béresekkel, istállószolgákkal. Azokkal, akik – bár nem dolgoznak olyan hatékonyan, mint a félmegyényi szántóföldeken dübörgő óriási gépek –, de fontos szerepet játszanak a hagyományok továbbadásában. 

 

Aranyat érő hagyományok

A louisianaiakból ugyanis nem a traktorok meg a permetezőgépek formáltak igazi közösséget, hanem az ott élő emberek személyisége, összetartása, barátságossága. Éppen ezért választották október 12-ét, vagyis egy már addig is létező amerikai nemzeti ünnepet. Jó néhány rendezvényt tartottak a korábban nem túl jól ismert ünnepnapon, amelyeken immár az öregek meséire, élettörténetére és az általuk egy emberöltőn át alkalmazott mezőgazdasági technológiákra összpontosítottak. Cowboyok, birkanyírók, pásztorok, lovászok, búza- és kukoricatermelők, meg természetesen az elmaradhatatlan – az amerikai múltba szervesen beletartozó – whiskyfőzők meséltek az életükről.

A média felfigyelt a rendezvényekre, és október 12-e hamarosan sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett, mint bármikor korábban. Ebben szerepet játszott az is, hogy az idős gazdák egy olyan világot képviselnek, amikor még nem volt tele adalékanyagokkal, mesterséges ízfokozókkal és mindenféle vegyszerekkel a családok asztalára kerülő étel. A fenntartható fejlődés és a környezetvédelem hívei felfedezték, hogy az öreg gazdáktól rengeteget tanulhatnak. Nem arról van szó, hogy csak nosztalgiáznak, amikor a múltba révednek, hanem épp ellenkezőleg, a jövő lebeg a szemük előtt, amikor a következő nemzedékek számára is megőrzik a klasszikus módszereket.

 

Igazi mesterek

Hazánk történetére is igaz, hogy a múltunk szervesen összefonódik a mezőgazdasággal. A magyar földön megtermelt élelmiszer évszázadok óta világszerte ismert és elismert. Az öreg gazdák napja kiváló lehetőség arra, hogy felidézzük a legszebb hagyományainkat. Itthon is rengeteget tanulhatunk tőlük. Erős ismerethiányra utal ugyanis, ha valaki azt hiszi, hogy a mezőgazdaság szakemberei műveletlen vagy tudatlan emberek.

Csak egy kis ízelítő abból, hogy mihez kell értenie egy tapasztalt gazdának: tudnia kell, hogy a vetés előtt hogyan készítse elő a talajt, miként ápolja az egyes növényeket, hogyan tartsa fenn a föld termőképességét. Magas szinten kell ismernie az állatok takarmányozásának, jóllétének, higiéniai ellátásának és szaporításának mesterfogásait.

Ha valami elromlik a gazdaságban, nem várhat a szerelő érkezésére, hanem az épületek és a berendezések egyszerűbb javításait saját kezűleg kell elvégeznie. Ráadásul a mai világban értenie kell a kereskedelmi tevékenységekhez, a szervezési és az ügyviteli dolgokhoz is.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy aki állatokkal foglalkozik, az mindennap kénytelen kora hajnalban felkelni és odaadó szeretettel gondozni a jószágot, akkor egyértelmű, hogy a vidéki élet hagyományainak őrzői rászolgáltak az elismerésünkre és megbecsülésünkre.