Egy gyönyörű régi hagyomány – a levélírás

Amikor manapság felülünk a buszra vagy villamosra, azt látjuk, hogy egyre kevesebben olvasnak utazás közben könyvet, újságot, viszont rengetegen tartanak valamilyen internetre kötött okoskészüléket az orruk előtt. Ezeken át korábban elképzelhetetlen sebességgel és mennyiségben áramlik az információ és jönnek az üzenetek is.

Ha azt mondjuk a mai tízen-, húszon- vagy harmincéveseknek, hogy „postaláda”, akkor ők valószínűleg egy virtuális postafiókra gondolnak, ahová egyetlen pillanat alatt a földkerekség túlsó részéről is megérkezik az üzenet. Döbbenten hallgatják, ha elmeséljük nekik, hogy a múlt század első felében napokat, sőt néha heteket kellett várni ahhoz, hogy egy-egy fontos üzenet eljuthasson a címzetthez. Amikor viszont egykori élményeinkről mesélünk, csillogás költözik a szemükbe, mert megértik, hogy szüleiket, nagyszüleiket milyen sok szép, szívhez szóló élmény köti a saját kezükkel papírra írt levelekhez, képeslapokhoz.

 

A múlt és a jövő határán

Mi, magyarok évszázadok óta a levélírás világbajnokai közé tartozunk. Elég, ha csak Mikes Kelemenre és az ő híres törökországi leveleire gondolunk. A hazai levélírás művészete a romantika korában és a 19. század derekán jutott fel a csúcsára. Kazinczy és Berzsenyi, Arany János és Petőfi Sándor levelezése mind a mai napig értékes és tanulságos olvasmánynak számít. E tradíció nagyjából a múlt század utolsó évtizedéig tartotta a mindennapjaink és az ünnepek során elfoglalt előkelő helyét.

A hetvenes és nyolcvanas években itthon még kevés embernek volt telefonja, a rövid és drága távirat pedig nem tette lehetővé a hosszabb üzenetek elküldését. A megoldást a levél és a képeslap jelentette.

A kézbesítőknek mindenekelőtt ilyenkor, december tájékán akadt sok dolga, mivel a rokonság és a barátok tucatjával küldözték a karácsonyi üdvözleteket és az újévi jókívánságokat.

A felnőtté válás fontos állomásának számított, ha egy gyerek már nemcsak a nevét írta oda kerek iskolás betűkkel a szülei képeslapjának aljára, de már elég nagy volt ahhoz, hogy önállóan megcímezzen, megírjon és feladjon egy levelet.

Az internet kora előtt sokkal kevesebb lehetőség nyílt a távoli tájak szépségeinek megtekintésére. Éppen ezért, aki eljutott külföldre, nem feledkezett meg arról, hogy onnan képeslapokat küldjön az ismerőseinek. Ezek egyfajta egzotikus ajándéknak számítottak, és a címzett gyakran büszkén felragasztotta a falra, vagy betette az üveges szekrénybe, hogy mindig a szeme előtt legyen.

Vidéken a postás sokkal közelebbi kapcsolatban állt a lakossággal, mint a nagyvárosokban. Egy külföldről, pláne a tengerentúlról érkező képeslap remek lehetőséget jelentett egy jó kis pletykálkodásra. Gyakran az egész szomszédság kíváncsian találgatta, hogy ki lehetett a titokzatos külföldi feladó. 

 

Egy letűnt kor szép emlékei

Külön kategóriát jelentettek a honvédségi levelek. Telefon hiányában az egy, két vagy három évre bevonult fiatalok levélben tartották a kapcsolatot a családjukkal, az otthon maradt kedvesükkel. A laktanyában az egyhangú hetek fénypontjának számított, ha levél érkezett.

A fiatalok jól teszik, ha szóba hozzák ezt a témát szüleik, nagyszüleik előtt. Megtörténhet ugyanis, hogy kellemes meglepetésben lesz részük. Az idősebb nemzedékek tagjai ugyanis kincsként őrzik a régi, mára megfakult üzeneteket. Ezekben egykori barátságok, szerelmek vagy nagy utazások emléke köszönt vissza. A mai világban, amikor csak hivatalos leveleket, közlönyöket és értesítőket találunk a sárga csekkek mellett a postaládánkban, nehéz elképzelni, hogy egész nemzedékek várták, hogy milyen meglepetést hoz a postás.

Vannak persze ma is olyanok, akik szeretnék, hogy e szép emlék ne tűnjön el. Ők találták ki a levélíráshoz kapcsolódó világnapokat.

 

Ősszel és télen is ünnepelhetünk

Szívből jövő dolog egy üzenettel jelezni szeretteinknek, barátainknak, rokonainknak, hogy gondolunk rájuk. Erre az e-mail is alkalmas, ám a korszerű technológiából hiányzik a régi postai üzenetek bája és eleganciája.

Nem csoda, hogy a hagyományok őrei a világ legkülönbözőbb részein egyforma lelkesedéssel és odaadással próbálják meg életben tartani e szép szokást. Csatlakozhatunk hozzájuk, és küldhetünk ismerőseinknek üzenetet szeptember elején a levélírás világnapján, októberben a posta világnapján vagy december 7-én, a levélírás napján.

Eleinte ősszel ünnepelték a kommunikáció ezen formáját, ám fokozatosan előtérbe került a decemberi ünnepnap. Ez arra vezethető vissza, hogy az USA-ban ez a nap volt a népszerűbb, és az amerikai kulturális dominancia most is érvényesült. A nagy cégek, áruházláncok tették népszerűvé a decemberi ünnepet, aminek a híre gyorsan eljutott azokba az országokba is, ahol korábban nem foglalkoztak a levelezés megünneplésével.

Írott üzeneteket már régen is rendszeresen küldtek egymásnak az emberek. A levélírás ugyanis egyidős a betűvetés tudományával. A papír születése előtt az őseink fára, fémre, agyagba, bőrre vagy vászonra írtak levelet. Ezt a hagyományt érdemes továbbadni a gyermekeinknek.

A levélírás örömteli tevékenység, megnyugtat és segít összpontosítani. A kézírás ráadásul elősegíti a tanulást. Éppen ezért a gyerekek számára nagyon hasznos, ha a lehető legkorábban megtanulják, és minél korábban gyakorolják. Ha pedig leveleket írnak, felnőttkorukban nekik is lesz egy olyan szép emlékgyűjteményük, amelyet szívesen megmutathatnak a gyerekeiknek, unokáiknak.