Az egész nemzet fia és tanítója – Petőfi Sándorra emlékezünk

Kiskőrösön 1823 elején született meg az a gyermek, akinek rövid életútja példaképül szolgál mindenkinek. Édesapja, Petrovics István jól sáfárkodott a tehetségével: a mészárosmesternek több kocsmája is volt. A család magyarnak tartotta magát, és az öreg Petrovics is ebben a szellemben nevelte a fiát. Még megérhette, hogy Sándorból a forradalom hőse lesz, ám a sors megkímélte attól, hogy átélje szabadságharcunk bukását és értesüljön a fia haláláról.

A Petrovics ágon Sándor ősei között nemesemberek is akadtak. Az apja házában még láthatta felmenői nemesi oklevelét, ám a reformok és a népfelség híveként fel sem merült benne, hogy igényt ezekre előjogokra. Ő ugyanis a teljes magyar nemzetet akarta szolgálni, nem pedig a nemességet vagy a Bécsben trónoló zsarnokot.

 

Sokszor járt nálunk

1843-ban egy új albérlő vette ki Debrecenben a színház jegyszedőjének szobáját. A hideg kamrából az ablakon át a városi akasztófára lehetett kilátni. Nem csoda, hogy rosszul érezte magát. Csupán két dologban talált vigaszt, a színházban és a tanulásban. Az éhező és fázó fiatalember nem volt más, mint Petőfi Sándor, akit ekkor még alig valaki ismert a forradalom felé sodródó országban. Élete első két évtizede nem volt könnyű.

Hamar abbahagyta az iskolába járást és beállt színésznek. Rájött arra, hogy ő valójában a szavak embere. Körülbelül 850 versét ma is ismerjük, ám ennél jóval többet írhatott. Munkássága miatt a nemzet tanítójának tarthatjuk. Tökéletesen ismerte és szerette az egyszerű emberek nyelvezetét.

Nem csupán ihletet merített a népdalokból és a népköltészetből, maga is megajándékozta a népi művészeteket. Sok műve versként vagy dalban feldolgozva lett népszerű, és ezek egy részéről az aratásról hazatérő földművesek nem is tudták, hogy először Petőfi vetette papírra ezeket a szavakat. Sokszínű a munkássága, megírta nemcsak a János vitézt, hanem a Nemzeti dalt és a Szeptember végént is.

Az ifjú költő jó néhány nehézség leküzdése után Budapesten talált önmagára. A Pilvax kávéházban megismerkedett a korszak legjelentősebb fiatal irodalmáraival. Gyakran együtt sétáltak a mai XII. kerület erdeiben. Jól ismerte ezt a környéket, és a Hegyvidéken több izgalmas kalandot is átélt.

 

Rabság és szerelem

Az 1848-as forradalmat megelőző években átalakult a mai Hegyvidék. A Dűlőkeresztelő során kapták meg a budai hegyek a mai is jól ismert nevüket. A márciusi ifjak szívesen feljártak a Normafára, erre a népszerű kirándulóhelyre, csakúgy, mint a nagyváros színészei vagy az úri társaság tagjai.

Petőfi hegyvidéki kalandjairól már többször írtunk a Hegylakó Magazinban, például, hogy a költőt miért vetették fogságba az Istenhegyen, hogyan veszett össze a hadügyminiszterrel, Mészáros Lázárral, a katonaember Klapka Györggyel, sőt, Görgey Artúrral.

Környékünk utcáit ráadásul nemcsak Petőfi szerette, hanem legjobb barátja, Jókai Mór is, aki jó ideig Petőfinél lakott albérlőként. Egy korábbi cikkünkben elmeséltük, hogy a gyönyörű Laborfalvi Róza hogyan szeretett bele Jókaiba, és miként töltöttek együtt romantikus órákat a Svábhegyen.

Bár Jókai és Petőfi barátsága véget ért, mind a ketten a magyar szabadság hívei maradtak. Amikor honvédseregeink felszabadították Budát, Petőfi már érezte, hogy a sors nem tartogat hosszú életet neki. Jókai beszédben köszöntötte fel azokat a hősöket, akik a budai győzelem után adják majd az életüket a nemzetért. Petőfi tudta, hogy ő is közéjük tartozik.

 

A harcos meghalt, a legenda él!

A Nemzeti dal ekkor már a magyarok forradalmi indulójának számított. A költő látta, hogy ellenség támad a szabadságukért küzdő magyarokra. Eldöntötte, hogy fegyverrel a kézben védi meg a hazát. Századosi rangban kezdte meg szolgálatát a honvédségnél. Többek között Bem József mellett szolgált Erdélyben. Kettőjük között baráti kapcsolat alakult ki, mert a költő tisztelte a sikeres hadvezért.

Vakmerőségéért több alkalommal is részesült elismerésben, és Temesvár előtt őrnaggyá léptették elő. Ebben az időszakban elveszítette a szüleit, ám a sorscsapások nem törték meg. Maga Kossuth Lajos utasította a pesti nép hadba szólítására. 1849 nyarán jó barátaira bízta irodalmi műveit, majd Marosvásárhelyen csatlakozott Bem seregéhez. Segesvár közelében halt hősi halált.

A költő hamarosan a nemzeti ellenállás legendájává vált. Fiatalon távozott el közülünk. A magyar nemzet szívében így örökké az a lánglelkű ifjú marad, akinek a Nemzeti dalt és közel ezernyi művet köszönhetünk. A Petőfi-emlékévben megemlékezésekkel és rendezvényekkel juttathatjuk kifejezésre hálánkat és köszönetünket.