Hősök és kalandok – szeptember 25. a képregények világnapja

Az irodalmat és az írott szót az emberi civilizáció két fontos pillérének tekintjük. Ezt nem csak a mai emberek gondolják, ugyanígy voltak vele az ősi sumérok, az egyiptomiak, a kínaiak és a görögök is. Az elmúlt száz esztendő során azonban az emberiség lélekszáma megnőtt, ám egyre kevesebben olvasnak.

 

Szmájli és emodzsi

Ráadásul új művészeti ágak alakultak ki. A múlt század végére úgy tűnt, hogy az emberiség nagyobbik része inkább rádiót hallgat, tévét néz vagy a moziban nézi a filmeket ahelyett, hogy kézbe venne és elolvasna egy könyvet. Nem sokkal később egy-egy regény sikerét már azzal mérték, hogy a megjelenését követően milyen hamar készült belőle mozifilm vagy televíziós feldolgozás. Aztán jött az internet.
 

A hagyományos kulturális értékek képviselői attól tartottak, hogy a közösségi oldalak, a podcastek, a streaming, a szmájli és az emodzsi világában végképp leáldozott a könyveknek. Egész váratlan helyről kaptak segítséget. Odaállt melléjük a képregény, ami elérte, hogy ma is gyermekek, fiatalok és felnőttek százmilliói olvassanak rendszeresen.

 

Megérdemli, hogy ünnepeljük

A képregény a XXI. század harmadik évtizedében is óriási népszerűségnek örvend világszerte. Európa továbbra is jól tartja magát, ám a sokáig e műfaj királyának tartott USA helyett a Távol-Keleten a legnépszerűbb a képregény. Előfordult, hogy Japánban egyetlen zsebkönyv formában kinyomtatott képregényből többet adtak el annál, mint ahányat abban a hónapban az összes amerikai képregényből értékesítettek.

A japán képtörténetek meghódították a fél világot, és sok helyen ma már ugyanolyan népszerűek, mint az amerikai szuperhősök történetei. Az év során több alkalmunk is nyílik megemlékezni a kilencedik művészetnek is nevezett műfajra. Augusztusban volt a képregényolvasás világnapja, szeptember 25-én pedig a műfajt, a történetek alkotóit, az írókat, a színezőket, a rajzolókat, a hősöket és az olvasókat ünnepeljük.

 

Egy ezerarcú műfaj

Hazánkban egész korán a közművelődés szolgálatába állították a képregényt. A magyar olvasó évtizedeken át – politikai okokból – nem juthatott amerikai történetekhez, viszont a napilapokban és a hetilapokban (Füles, Magyar Ifjúság) rendszeresen elolvashatta értékes irodalmi művek, klasszikus, XIX. századi regények vagy az amúgy is jól ismert, izgalmas indiános vagy kalózos kalandok feldolgozásait. A gyűjtők manapság komoly összegeket is hajlandók kifizetni egy-egy 40-50 éves füzetért, patinás Fazekas-, Korcsmáros- vagy Zórád-képregényért. Mai kortárs szerzők műveivel azonban viszonylag ritkán találkozhatunk a könyvesboltokban, az újságárusok polcait pedig túlnyomórészt tengerentúli történetek uralják.

Pedig sokan, például a franciák, az olaszok, a belgák, de még a németek is megtalálták a maguk hangját, a maguk helyét a képregények piacán. Magyar nyelven amúgy nem csak itthon jelentek meg képtörténetek. A hetvenes években kellemes meglepetést jelentett kézbevenni egy-egy romániai vagy éppen jugoszláv kiadványt. Egyes hősök, például Lucky Luke vagy Asterix is ilyen kerülővel jutott el annak idején az itthoni gyerekekhez.

 

Hatalmas múlt – izgalmas jelen

A mai értelemben vett modern képregény viszonylag fiatal: a XX. század elején jelent meg, és elképesztő ütemű növekedésnek indult. Értelmiségi körökben sokáig fenntartásokkal fogadták. Az volt a vád, hogy a képregény csupán az ostoba szórakoztatás, a felületes kikapcsolódás eszköze, és így semmivel sem jobb a ponyvairodalomnál. Kétségtelen, hogy a műfaj a popkultúra szerves része, ám az, ami miatt száz éve még támadták, ma már a legelőnyösebb tulajdonságát jelenti. Könnyen megtörténhet ugyanis, hogy a képregény menti meg a Gutenberg-galaxist.

A távoli, elmaradott országokban nagyon sok embert rekesztenek ki az írott szó megismeréséből. A számuk évről évre rohamosan nő. A képtörténetek – a leglátványosabb, legharsányabb színű illusztrációk – azonban kaput nyithatnak meg előttük a könyvek világa felé.

A gazdag országokban sem más a helyzet. Az itt élőknek lenne pénze és ideje az olvasásra, ám ehelyett elcsábulnak a digitális kultúra felé. Tudományos vizsgálatok megerősítették, hogy a hagyományos, írott kultúra a fejünkben a bal agyféltekét vette igénybe, és ezt tette erősebbé, míg a XXI. század vívmányai, a képek áradata, a vizuális ingerek örvénye elsősorban a jobb agyféltekére hat. 
 

A képregény nagy előnye, hogy a történetek egyszerre kínálnak vizuális és verbális ingereket. A képi ábrázolás egészen kicsi korban jó a gyerekek számára, és ha megtanulnak írni, akkor kedvenc hőseik kalandjait egyedül olvasva megszeretik az olvasást, és maguktól szoknak rá arra, hogy minden nap valamilyen kiadványt olvasgassanak.

A képregény emiatt a szülők és a pedagógusok számára hasznos lehet. Nem helyettesíti a hagyományos könyveket, ám eléri, hogy a gyerekek rendszeresen olvassanak.