A mesék birodalmából kaptuk – december 12. a mézeskalács házikók világnapja!

Az emberiség már a történetírást megelőző korszakokban is szerette az édességet, ám az őseink még csak nem is álmodhattak volna olyan ínycsiklandó csodákról, mint amilyenek napjainkban a cukrászdák üvegpolcain várnak ránk. Évezredeken keresztül csakis a mézzel dobhatták fel az étrendjüket, ám ahhoz nem volt könnyű hozzájutni. A vadon élő méhek csak kemény harc árán adták oda a mézet, és előfordulhatott, hogy a középkorban egy szegény ember az élete során csupán néhány alkalommal kóstolhatta meg azt.

Hála a méhészeknek, egy ideje már nem kellett attól tartani, hogy a méhek összeszurkálják azt, aki egy kis „édes életre” vágyik. A méz azonban sokáig luxuscikk maradt, és csak ünnepi alkalmakkor készítettek belőle valamilyen különleges csemegét. 

 

A mézeskalács születése

Napjainkban a karácsonyfákat gyakran díszítik mézeskalácsból készült szívekkel, csillagokkal, angyalokkal, állatalakokkal. Vannak családok, ahol otthon sütik ezt a különlegességet. A közös mézeskalács-készítés jó időtöltést jelenthet a család minden tagja számára.

Az elkészítéséhez nincs szükség túl sok dologra. Csupán tojást, lisztet, porcukrot, némi fűszert és persze mézet kell beszereznünk ahhoz, hogy belevághassunk. Az összetevőkből tésztát gyúrunk, pihentetjük, kinyújtjuk, utána formáljuk. Készíthetünk belőle hagyományos alakzatokat, például szívet, huszárt, babát vagy mézeskalács házikót. Ez utóbbinak december 12-én ünneplik a napját. 

Nem tudjuk, hogy kinek jutott eszébe először, hogy mézeskalácsból építsen valamilyen épületet.

Azt biztosra vehetjük, hogy a legősibb civilizációk jól ismerték az alapanyagot, a mézeskalácsot. A történelem hajnalán e drága csemege szoros kapcsolatban állt a vallással, a különféle istenségek tiszteletével és a néphagyományokkal. Sok helyen, ha nem is varázsszernek, de különleges erejű, gyógyító ételnek tartották.

Európában elsők között az ókori görögök készítettek mézeskalácsot. Egy vallásos szertartás részeként az elhunytak szájába tettek belőle, hogy a halott azzal tudja megvesztegetni az alvilág őreit, hogy egyszerűbben távozhasson a halandók birodalmából. Az isteneknek szánt áldozatok között is gyakran felbukkantak az állatformájú sült figurák. A rómaiak is kedvelték ezt a csemegét, és a birodalom minden részébe elvitték magukkal. Hazánk területén, Aquincumban is találtak mézeskalácshoz használt sütőformát.

A középkorban Európa minden részén elterjedt ez az ínyencség, még az olyan területeken is, ahová a rómaiak sosem jutottak el. Sokáig az előkelőségek, sőt a királyok eledelének számított, így a készítői a nagyra becsült szakemberek közé tartoztak. 

A legszebb alkotásaik drága ajándékoknak számítottak, és népszerűek voltak a gazdagok körében. Néhány évszázaddal később a kevésbé tehetős családok asztalán is feltűntek húsvétkor és karácsonykor. Az év többi részében csakis a megfelelő engedélyt megszerzett cukrászok süthettek ilyesmit. Az angolszász országokban kissé megváltozott az ízvilág: egyre többször adtak a méz mellett gyömbért is a tésztához.

Két népmeséket gyűjtő tudósnak, Jacob és Wilhelm Grimmnek köszönhetjük, hogy a mézeskalácsból készült házikó hirtelen népszerű lett. A fivérek a 19. század elején kezdték el gyűjteni a népmeséket és a legendákat. Az előbbiek közül Jancsi és Juliska története volt a legnépszerűbb. Az erdőben menedéket kereső testvérek kalandjaiban központi szerepet játszott egy igencsak különös házikó.

 

A boszorkány otthona

A Grimm testvérek olyan történeteket írtak le, amelyeket évszázadok óta meséltek, emiatt feltételezhetjük, hogy a mézeskalács házikó legendája jóval régebbi korokban gyökerezik. Jancsi és Juliska éhesen rábukkan a gonosz boszorkány semmivel össze nem téveszthető otthonára, a boszorka ugyanis mézeskalácsból, édes tésztából és cukorból épített magának házat. A történet végkifejletét mindenki ismeri. A gonosz pórul jár, a két gyermek pedig visszatérhet az emberek világába.

A történetük gyorsan népszerűvé lett, és a cukrászok hamarosan elkezdtek olyan házikókat készíteni mézeskalácsból, mint amilyet a mesekönyv illusztrációin láttak. A vásárokban a messze földről jött utazók is megismerkedhettek az új portékával, így ez eljutott Európa minden részére. 

Hazánkban nagy hagyományai vannak a mézeskalács elkészítésének. Pozsonyban, Kassán és Debrecenben is működtek népszerű mézeskalácsos céhek. A királyok eledeléből napjainkra a karácsonyi ünnepi asztal népszerű dísze lett.

December 12-én próbára tehetjük a kézügyességünket, és mi is megalkothatjuk álmaink mézeskalács házikóját vagy megvehetjük valamelyik kedvelt hegyvidéki cukrászdában.