Minden kis nyuszi kedvence – február 3. a répatorta világnapja

Igazi ritkaság, hogy honfitársaink egy egész nemzedéke egy viccen keresztül ismerkedett meg valamilyen étellel. Nem egészen fél évszázaddal ezelőtt ez történt a répatortával. Az akkori óvodások és alsó tagozatos iskolások jókat kacagtak, amikor elmesélték egymásnak a válogatós nyuszi történetét. Komolyan azonban senki sem gondolta, hogy valóban létezhet répatorta!

Már e sütemény neve is egy erős ellentmondást tartalmazott. A répa a zöldségek közé tartozott, amit egy óvodás legfeljebb azért evett meg, hogy utána jól és hangosan tudjon fütyülni, míg a torta az akkoriban kapható édességek exkluzív, hőn áhított királyának számított. Nem igazán tudtuk volna elképzelni, hogy valaki répából próbál meg tortát készíteni. A nagyvilágban azonban ez a furcsa párosítás akkortájt már rég bevett és népszerű dolognak számított.

 

Őseink kedvence

A mai répatorta elődjét valószínűleg a középkor elején kóstolhatták meg a földrészünk lakói. Akkoriban nem volt könnyű dolga az édesszájúaknak, hiszen a cukor nagyon sokáig megfizethetetlen luxuscikknek számított. Csak a gazdagok ehettek belőle, ők is leginkább csupán a jeles napokon.

A szükség azonban nagy úr. Földrészünkön a Földközi-tenger irányából számos újfajta zöldség és gyümölcs terjedt el. A kertészeknek köszönhetően lassan megjelent és gyorsan népszerűvé vált a mai sárgarépa őse is, ami Európa déli tájain már a rómaiak idején is kedvelt eledelnek számított. Az orvosi tankönyvek is foglalkoztak vele, mivel magas vitamintartalma miatt a gyógyításban is remekül lehetett alkalmazni. A sárgarépát azonban a legtöbb helyen a benne lévő cukor miatt fogyasztották. Ekkor már megkülönböztették egymástól a sárga és a piros répát, a napjainkban elterjedt narancssárga azonban igazi ritkaságnak számított.

 

Jó ízű és tápláló

Édességre vágyó őseink hamar felfedezték, hogy a sárgarépát felhasználva ízletes csemegéket lehet készíteni. Miközben a mi őseink Szulejmán szultán seregeivel harcoltak, a kontinens békésebb részein tojás, mazsola, tejszín, datolya, szegfűszeg vagy szerecsendió hozzáadásával próbáltak ünnepi meglepetést készíteni e zöldségből. Más szakácsok hússal kísérleteztek. A középkor végére a tehetősebbek asztalán visszatérő ínyencfalatnak számított a sárgarépapuding.

A táplálkozás múltjával foglalkozó történészek szerint ez az izgalmas eledel a mai répatorta legkorábbi őse!

Az elkészítése nem volt túl bonyolult. A répát meg kellett párolni vagy főzni, és mielőtt besűrítették volna, a szakács még pépesítette is. A török hódoltság vége felé a sárgarépából készült ételeket már Magyarországon is jól ismerték. Lippay János, a tudós pozsonyi professzor számolt be erről 1664-ben.

A sárgarépa elterjedésében az is szerepet játszott, hogy nyersen ugyanolyan jól lehet fogyasztani, mint vermelve, télire elrakva. Ráadásul a 18. század elején még több betegség gyógyítására javasolták, mint az ókorban. Jó volt emésztési problémák kezelésére, farkasvakság, hajhullás, kiszáradó bőr, sőt a népi gyógyászatban bizonyos nőgyógyászati problémák orvosolására is.

A belőle készített répás süteményeket – a korai répatortát – mindenütt szívesen fogyasztották, ahová eljutottak az európai felfedezők és gyarmatosítók. Amerikába az angol hajósok vitték el a répás puding készítésének receptjeit. Az ottani szakácsok pár száz évvel később már ugyanolyan gyakran sütöttek répatortát, mint angol kortársaik. Az egykori népi eledel visszatért az arisztokraták asztalára is. 1814-ben jelent meg a néhai XVI. Lajos király főszakácsának recepteskönyve. Ebben olvashatjuk a legelső ismert répatorta elkészítési módját. A híres Antoine Beauvilliers receptje franciául és angolul is bejárta a világot. Részben neki köszönhető, hogy a répatorta különféle, például mogyorós, fahéjas, mandulás, citromos, cseresznyés vagy éppen diós ízesítésű változatai otthonra találtak a nyugat-európai cukrászdákban.

 

Meghódította a világot!

Az idő múlása aláásta a répatorta népszerűségét, ám amikor a második világháború idején komoly cukorhiány támadt, az emberek ismét megpróbálták répával pótolni a boltokban hiába keresett édesítőszereket.

A répafogyasztás fellendülésében komoly szerepet játszott az is, hogy a viszonylag könnyen megtermelhető és jól tárolható zöldség fogyasztását határozottan támogatták a háborús kormányok. Amikor a németek sikertelenül próbáltak meg partra szállni Angliában, elterjedt az a legenda, hogy az angol katonai pilóták egy különleges „csodafegyvert” használnak. A szigetországot védő repülősök állítólag olyan sok sárgarépát ettek, hogy még a sötétben is látták a német bombázókat, és így azokat könnyedén le tudták lőni. A katonák és a polgári lakosság is szívesen fogyasztotta a maival szinte mindenben megegyező répatortát.

Anglián kívül Svájc lett e sütemény készítésének egyik fellegvára. A híres Rüeblitorte ma is a hegyvidéki ország egyik nemzeti eledelének számít, és örömmel fogadják kicsik, nagyok, ha a születésnapokon ilyesmivel kedveskednek nekik.

Az elmúlt évtizedek során a répatorta hozzánk is eljutott. Szerte a nagyvilágban február 3-án ünneplik a világnapját. Ezt az alkalmat megragadva mi is megpróbálhatunk sütni egy ilyen finomságot, vagy beülhetünk a kedvenc cukrászdánkba, hogy kiderítsük, ott milyen fajtával várják a vendégeket. Próbálja ki valamelyik Hegyvidék kártya elfogadóhely cukrászdában, és nyilvánvaló lesz, hogy a répatorta nemcsak a viccbéli nyuszi, hanem a legtöbb felnőtt és gyermek kedvence.