Gyertyaláng az emlékezésért vagy cukorka az ijesztgetésért?

November hónap legelejéhez két ünnep is kapcsolódik. Földünk távoli részein, például Mexikóban, vagy Kínában is megemlékeznek az elhunytakról és a halottak szellemeiről, ám a hazai hagyományok erősen eltérnek az ottani szokásoktól. A világ keresztényeinek jelentős része, mindenekelőtt a katolikus egyház hívei november elsején tartják az üdvözült lelkek emléknapját. A Festum Omnium Sanctorum hazánkban az ötvenes évek elejéig munkaszüneti napnak számított. Egészen 2000-ig kellett várni, hogy az ünnep újra visszanyerje ezt a rangját.
 

Másfél ezredévvel korábban, a középkorban nagyon sajátos helyzet alakult ki: még erősen éltek a korábbi pogány évszázadok hagyományai, miközben lassan, de biztosan elterjedtek a kereszténység tanításai. Az egyszerű emberek fontosnak tartották, hogy mindennapi életük során támogassák őket elhunyt őseik. Az ehhez kapcsolódó szokások fokozatosan egybeolvadtak a viszonylag új keletű keresztény hagyományokkal. Sokáig nem a szentekről, hanem valamennyi keresztény vértanúról emlékeztek meg.

Ősi hagyományok

Az európai civilizáció egyik gyökere az itt élő kelta népek mitológiájába nyúlik vissza. A Mindenszentek napja kapcsolatban áll a kelták egyik legfontosabb hagyományával.

Az ősi törzsek október 31-én napnyugtakor kezdték el Samhain ünnepét. A szertartások és a mulatozás egészen november 1-ig eltartott, vagyis nagyjából egybeesett a mai Mindenszentek időtartamával. Az évet két részre osztották. Samhain éjszakáján kezdődött a félelmetes és komor tél, valamint az újesztendő.

 

Az akkori emberek hite szerint azon az éjszakán átmenetileg megváltozik a világ rendje. Elmosódik, áttetszővé válik a valóság és a túlvilág közötti határvidék. Attól tartottak, hogy ilyenkor természetfölötti lények, például tündérek juthatnak át közénk. A Halottak napjához kapcsolódik az a hitük, hogy az alvilágból ezen az éjszakán előjöhetnek az elhunytak. A fiatalok ezért hangosan énekelve jártak házról házra, tanyáról tanyára, hogy elűzzék a családok közeléből a rosszindulatú túlvilági szellemeket, amelyért cserébe ételt és italt kaptak. Előszeretettel gyújtottak máglyákat, és megpróbáltak jósok segítségével bepillantani az eljövendő esztendőbe.

Ők hagyták ránk a sütőtökből faragott lámpás hagyományát is. Egyes helyeken a törzsek tagjai állatbőrbe burkolóztak és vadállatok koponyájából készült maszkot tettek a fejükre. A kelta papok a szent tölgyfák alatt mutattak be áldozatot.

Új tüzet gyújtottak, amit körbetáncoltak. Másnap reggel napkelte után a máglya parazsát szétosztották a családok között. Az otthonokban kialudt a régi tűz, és helyette a megújult, erővel teli, új parázzsal lobbantottak lángokat.

Minden út Rómába vezet

A kelta hagyományok a római hódítást követően találkozhattak egy kissé eltérő kulturális örökséggel. A cézárok légiói meghódították Galliát és a Brit-szigetek egy részét is. A letelepedő légiósok február közepén ünnepelték meg a holtak emléknapját. A Feralia idején bezárták a templomokat, és nem illett házasságot kötni. Ehelyett a családok kimentek a temetőbe, hogy megemlékezzenek az elhunytakról. Nem úgy, mint mi napnyugta idején, a félhomályban, hanem fényes nappal. Virágokkal ékesítették fel az emlékműveket és a sírokat, ezenfelül étellel, valamint az akkor drága portékának számító sóval kedveskedtek a halottaknak. Abban hittek, hogy az elhunytak lelke rövid időre visszatérhet, és megkóstolja a leszármazottai tiszteletét jelképező ételeket.

Keresztény évszázadok

A Római Birodalom emléke még elevenen élt földrészünkön, amikor a keleti tartományokban Kr. u. 380-tól kezdve elkezdtek megemlékezni a vértanúkról. IV. Bonifác pápa idején 609-től kezdve már nyugaton is átvették ezt a szokást. Jámbor Lajos frank uralkodó pedig már arra kért engedélyt IV. Gergely pápától, hogy hivatalos ünnep lehessen Mindenszentek napja.

Ehhez az ünnephez kapcsolódik a Halottak napja, aminek a gyökerei még messzebbre nyúlnak vissza a múltba. Bevezetése Szent Odilo nevéhez fűződik. Először csak a bencés szerzetesrend tagjai imádkoztak azokért a hívekért, akik elhunytak, de az üdvösséget még nem nyerték el. A 14. század elejétől kezdve az egyház mind szélesebb körben átvette a bencés szerzetesek megemlékezését. 

Hazai hagyományok

Itthon és a környező országok magyarlakta területein november 2-án a Halottak napján, és még utána jó pár éjszakán át ragyogásba borulnak a temetők. A gyertyák meleg, sárga fénye elűzi az éjszaka sötétjét. Vannak, akik már Mindenszentek napján  keresik fel elhunyt rokonaikat. Virágok, gyertyák, mécsesek kerülnek a sírokra. Az ország néhány részén a harangokat is megkongatták.

Sokáig akár két órán keresztül is köszöntötte érces hangjuk az elhunytak emlékét. Az idős emberek vagy a távolban élők nem mindig tudnak kimenni gyertyát gyújtani közvetlen rokonaik, felmenőik sírjánál. Ők az ablakba kihelyezett mécsesekkel emlékeztek meg az előttük járókról.

Voltak falvak, ahol Mindenszentek napján választották meg az új bírót. Előfordult, hogy ez volt az újonnan felfogadott cselédek első munkanapja. Hazánkban sok olyan templom is van, amelyeket a Mindenszenteknek szenteltek fel. Az ünnep fontosságára több település, például Szepesmindszent, Csehmindszent vagy a Csongrád megyei Mindszent neve emlékezteti az utókort.

Hazánkban különösen a krizantém népszerű halottak napi virág, mivel ez a növény nagyjából ilyenkor virágzik. A gyertyagyújtás és a sírok feldíszítésének szokása a 19. században terjedt el országszerte, először a katolikus közösségekben. Később a többi felekezet is átvette, és mára már vallástól független hagyománnyá vált.

Hátborzongató hiedelmek

Az ősi babonák egy része még mindig él. Vannak országrészek, ahol figyelik, melyik síron alszik el leghamarabb a gyertya lángja. A néphit szerint a következő évben abban a családban hal meg valaki.

Az égő gyertyát semmiképpen nem akarják átrakni az egyik sírhelyről a másikra. Attól tartottak ugyanis, hogy az új sírhelyben nyugvóra száll annak az elhunytnak az összes bűne, ahol a gyertya még az előbb égett. Régen az ünnep idején nem volt szabad mosni, vagy éppen kifesteni a házat, mert attól tartottak, hogy az rontást hoz az ott lakókra. Éjszaka viszont egész éjjel mécsest égettek, hogy az esetleg hazatérő elhunyt rokonok mindent megtaláljanak az épületben. 

Volt, ahol a megmaradt ételt szétosztották a koldusok között. Székelyföldön egész kemencére való cipó készült ezen a napon. A jólelkű adakozók a halottak lepényének nevezett ételt a templom elé vitték, ahol szétosztották a nincstelenek között.

Mi köze van a Halloweennek a Mindenszentekhez?

Az elmúlt néhány év során hazánkban elkezdett terjedni az Amerikában népszerű Halloween megünneplése. Voltak honfitársaink, akik örömmel fogadták az új ünnepet, míg másokat felháborított, hogy egy újabb „ütődött” amerikai szertartás terjed el mifelénk is. Azóta is tart a vita arról, hogy a Halloween azonos-e a Mindenszentekkel, vagy nincs is semmi köze hozzá, és csupán ürügyet jelent a pénzszórásra, az édességevésre.

A valóság félúton van a két álláspont között. A középkori Angliában a mai Halloween elődje valóban kapcsolódott Mindenszentekhez. Október 31-én emlékeztek meg az emberek a katolikus egyház valamennyi szentjéről. Ezt angolul All Hallows’ Eve(ning)-nek, vagyis Mindenszent estéjének hívták. Az Észak-Amerikát meghódító telepesek persze ezt az ünnepet is magukkal vitték az új világba. A protestantizmus térnyerése sem akadályozta meg mind a mai napig tartó diadalútját. Az USA-ban rendkívül népszerű, bár nem túl bensőséges ünnep lett belőle.

Ilyenkor az amerikai gyerekek legalább olyan sok édességet esznek, mint a magyarok húsvét idején. Nagyon halványan abban is hasonlít a mi húsvét hétfőnkre, hogy a kicsik a barátaik társaságában sorra járják az ismerősök házait és bekopognak oda. Eltérően a magyar gyerekektől, nem ünneplő ruhát viselnek, és nem kölni van a kezükben, hanem mindenféle mulatságos szörnyecskének, kísértetnek, boszorkánynak, varázslónak öltöznek be. Nem locsolkodni, hanem tréfásan ijesztgetni akarnak, amiért cserébe korábban cukrot, diót, mogyorót, illetve mostanában különféle, kifejezetten halloweeni csomagolású édességet kapnak.