Fény és árnyék találkozása - Luca napi hagyományok

Az adventi időszak egyik legérdekesebb napja december 13. Sok szép hagyomány és népszokás kapcsolódik hozzá, melyek egy része mind a mai napig elevenen él. 

Szent Luca, más néven Szent Lúcia a Krisztus utáni III. század végén élt Szicíliában. Mivel édesanyja súlyosan megbetegedett, az előkelő siracusai család leánya elzarándokolt Szent Ágota sírjához. Lúcia a szenthez fordult és a közbenjárásáért fohászkodott. Nem csupán az édesanyja gyógyult meg, de később álmot is látott. Szent Ágota elmondta az ifjú nőnek, hogy olyan erős hit él benne, amivel maga is meg tudta volna gyógyítani szeretett anyját. Elmondta azt is, hogy a lány nagy dicsőséget fog hozni szülőföldjére.

Kegyetlen bosszú

A mélyen vallásos Lúcia ígéretet tett arra, hogy nem fog férjhez menni, és megőrzi az ártatlanságát. A csodálatos megmenekülése miatt hálás anyja elfogadta a lánya döntését, ám Lúcia korábbi vőlegénye iszonyatos haragra gerjedt miatta.

Ekkoriban halálos bűnnek számított, ha valaki keresztény. A bosszúvágytól eltelt vőlegény megvádolta egykori kedvesét. A bíróság azt akarta, hogy Lúcia mutasson be áldozatot Róma régi pogány isteneinek, az erős akaratú szűz azonban nemet mondott erre, amiért a pogányok kegyetlenül megkínozták és végül halálra ítélték.

A középkorban nagyon népszerű lett, és történetét számos festő, például Jacobello del Fiore, Lorenzo Lotto és Caravaggio is megörökítette. A vértanút védőszentjüknek tekintik a vakok, a földművesek, a varrónők, de például a nyergesek is.

Fény és sötétség

A mártír hajadon neve hasonlít a latin lux, vagyis fény szóra. Lúcia mindenekelőtt Európa északi részein, német földön és Svédországban lett népszerű. Hamarosan már december 13-án emlékeztek meg róla. Ez a nap különleges helyet foglalt el az ősi pogány népek életében.

Mielőtt Gergely pápa megreformálta volna a naptárunkat, a régi időkben december 13. volt a téli napforduló. Az egész év során ekkor ragyogott a legrövidebb ideig a Nap az égen. Nem csoda, hogy a régi népek a kereszténység elterjedése előtt úgy vélték, az esztendő leghosszabb éjszakáját kihasználják a mindenféle gonosz teremtmények, így a boszorkányok is. Ezzel magyarázható, hogy e naphoz rengeteg hiedelem és népszokás kapcsolódik.

Jól tetten érhető az ünnep kettőssége. Sok helyen gyertyával a kézben a jóságos Szent Lúciára, míg másutt a félelmetes boszorkányokra emlékeznek meg. Rendkívül érdekes az a svéd hagyomány, hogy ezen a napon nem csak gyertyával a kézben énekelnek a templomokban, hanem egy fiatal hölgy égő gyertyákból álló koronát visel a fején. Amikor 1937-ben Szentgyörgyi Albert megkapta a Nobel-díjat, az ünnepségsorozat zárónapján olyan hófehér ruhás hölgyek álltak elé, akik közül az egyik pontosan egy ilyen lángoló fejfedőt viselt. A gyertyák ragyogása ugyanis elűzi a sötétet, az ártó szellemeket.

Rengeteg tilalom

A falusi hagyományok szerint Luca napján tilos mosni vagy fonni. Nem szabad semmit sem kölcsönadni vagy kölcsönkérni, mert amit ilyenkor kiengedünk a kezünkből, arra lecsapnak a boszorkányok és sosem kapjuk vissza.

Népszerű szokás viszont Luca-süteményt vagy hazánkban Luca-pogácsát készíteni, amiből a család minden tagja kap. Az egyik süteménybe pénzdarabot rejtettek, és aki megtalálja, az a következő esztendőben különösen szerencsés lesz.

Mivel Luca napja egyben a boszorkányok éjszakája is volt, őseink odafigyeltek arra, hogy az ártó lények elkerüljék őket. Nem csupán Amerikában terjedt el a töklámpás készítésének szokása. Mifelénk Luca napja előtt vágtak orrot, szemet és szájat a sütőtökbe. Napnyugtakor gyertyát tettek a töklámpásba, hogy azok félelmetes vigyora elijessze a boszorkányokat.

Az angolszász területeken népszerű Halloweenhez hasonlított a kotyolás, más helyeken a palázolás hagyománya. 13-án kora reggel a gyerekek körbejárták a falut és tréfás versekkel, mondókákkal szórakoztatták a felnőtteket. Ezekben jó termést és bőséges szaporulatot ígértek. Vendéglátóiktól süteményt vagy gyümölcsöt kaptak cserébe.

A jövő titkai

A földművesek életében rendkívül nagy szerep jutott az időjárásnak. Aszály vagy áradás miatt éhínség vagy járványok fenyegethettek egész országrészeket, éppen ezért nagy segítséget jelentett, ha valaki tudta, hogy milyen időjárás várható.

A népi bölcsesség szerint januárban pontosan olyan lesz az idő, mint az előző évben Luca napján volt. Sőt, létezik a Luca-naptár is, amelyik szerint december 14-e időjárása a következő februárnak, 15-e a márciusnak felel meg. Karácsonyig odafigyelve a természetre, meg tudták mondani az újesztendő összes hónapjának időjárását.

Ugyanezt a célt szolgálta a Luca-búza hagyománya. A kemence közelében kicsíráztatott búzaszemek a hozzáértőnek elárulták, mire számíthat az újévben. Számos más módon is jósoltak. Megpróbálták kideríteni, melyik lánynak kötik be a fejét az új esztendőben, de azt is, hol várható haláleset. Gondosan odafigyeltek arra, hogy ezen a napon ki jön látogatóba. Ha ugyanis reggel elsőként egy férfi lép a portára, akkor bikaborjú születik, ha viszont nő, akkor az új állat üsző lesz.

Székelyföldön hagymából is jövendöltek. Fogták a vöröshagymát és leszedték róla az év hónapjainak megfelelő tizenkét réteget. Csupán egy kevés sót kellett a hagymadarabkákra szórni, hogy kiderüljön, melyik hónapban fog esni az eső.

Luca széke

A naphoz kapcsolódó legfontosabb hagyomány a boszorkányokhoz kapcsolódik. 13-án kezdték el a Luca-szék készítését. Minden nap csupán egyetlen műveletet lehetett elvégezni rajta. Úgy ütemezték az elkészítését, hogy december 25-re kész legyen.

A Luca széke komoly, erős bútordarab volt. A lapja legalább 8 centi vastag tölgyfából készült. Minden alkatrészét más fából, például akácból, kőrisből, bükkből, dióból, cseresznyefából és gyertyánból faragták. Szöget vagy fémet nem volt szabad használni hozzá.

Könnyedén elbírta egy meglett férfiember súlyát. Készítői december 25-én titokban vitték be a templomba, mert a papok nem nézték jó szemmel a pogány eredetű szokást. Azért volt a székre szükség, hogy ráállva megpillanthassák az egyszerű emberek közé vegyülő gonosz teremtéseket. Azt hitték ugyanis, hogy karácsonykor a boszorkányok szarvakat viselnek, ezért mélyen le kell hajtaniuk a fejüket, ha be akarnak jönni a templomba. A varázslatos széken álló ifjak azonban megpillantják, felismerik és leleplezik őket.

A Luca-szék használata a hagyományok szerint rendkívül veszélyes dolog volt. A lelepleződés miatt dühös boszorkányok ugyanis hajlamosak voltak darabokra szaggatni a lebuktatójukat. A „mestereknek” nevezett ifjak ezért a lehető leggyorsabban elmenekültek a templomból. Kezdetét vette a könyörtelen hajsza! Csak úgy tudták lerázni az üldözőiket, hogy mákot szórtak a hátuk mögé. A boszorkányok kénytelenek megállni és egyenként összeszedni a mákszemeket. Ez végzetes baklövésnek bizonyulhat számukra. A hazaérő ifjak ugyanis elégették a Luca székét, és a fával együtt a kinti gonosz boszorkányok is lángra lobbantak és elhamvadtak.

A gonosz elűzése

A boszorkányok elleni védekezés részét jelentette, hogy fokhagymát dörzsöltek az állatok fejére, mert úgy gondolták, akkor nem fog rajtuk a szemmel verés. Fokhagymával dörzsöltek be egy-egy szelet kenyeret, amit a családtagok a lefekvés előtt ettek meg. Az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, a házak elé pedig hamut szórtak, ezzel megakadályozva, hogy a rontó lelkek beléphessenek. Aki biztosra akart menni, az a kulcslyukba is fokhagymát dugott és a bal ajtófélfába pedig belevágott egy kést. Fontos biztonsági rendszabály volt továbbá a seprű gondos elzárása. Ha ugyanis nem találnak seprűt a boszorkányok, akkor nem tudnak mivel repkedni.

Másnap reggel azonban még így is sok gazda ébredt arra, hogy valaki csúnyán kibabrált vele. A sötétben leakasztották a kertkapuját és feldobták a ház tetejére, de az is előfordulhatott, hogy titokban szétszedték a szekerét, amit csak fáradságos munkával rakhatott össze. Az ilyen tréfákért azonban szinte biztos, hogy nem a boszorkányok voltak a felelősek, hanem azok a jókedvű legények, akik kihasználták az ünnepet.