Szent Iván havi hagyományok – júniusi szokásaink

A Kárpát-medencében új hazát találó magyarság számára a június ugyanolyan fontos hónap volt, mint a korábban itt élő, vagy erre keresztülvonuló népeknek. Évezredekkel ezelőtt, amikor az Európában honos törzsek között elterjedt a földművelés, az emberek megtanulták, hogy megélhetésük, a közösségek fennmaradása nagymértékben függ a nyár elején tapasztalható időjárástól. Nem csoda, hogy a székelyek Napisten havának hívták. A modern naptár hatodik hónapja Julius Caesar naptárreformja óta 30 napos. A Iuno istennőről elnevezett időszak korábban csupán 29 napból állt. A népi hagyomány szerint a hónap igen sok veszéllyel járhat, mivel gyakoriak a viharok, a jégeső és a felhőszakadás. 

 

Vigyázzunk a virágokra

Erre az időszakra számos fontos keresztény, vagy éppen pogány eredetű ünnep esik. Gyakran esik június első felére Pünkösd, mégpedig a húsvétot követő ötvenedik napon. Két héttel később jön el az Úr napja. Ilyenkor gyönyörűen feldíszített sátrakat állítottak a falvakban, és gyakran került sor színpompás körmenetekre is. Szigorúan tilos volt munkát végezni, az állatokat kihajtani a legelőre, és kenyeret sem lehetett sütni. Az emberek szilárd meggyőződése szerint az ekkor készült kenyér ugyanis kővé válna a kemencében, vagy ami még rosszabb, a megevője hasában.

A nap mindenekelőtt a lányos anyák számára telt nagy feszültségben. Rájuk bízták a sátrak őrzését. Nem az ételeket vagy az italokat figyelték, hanem a virágokat. Igen nagy haragra gerjedtek, ha a szomszéd faluból felbukkant egy asszony. Attól tartottak, hogy ellopja valamelyik virágot. Ezekre a növényekre ugyanis rátapad annak a lánynak a szerencséje, aki odarakta a sátorba. Ha egy gonosz teremtés elcsenné, akkor a szegény leány a következő esztendőben semmiképpen nem találná meg igaz szerelmét.

Június 10-én Szent Margitot, másnap pedig Szent Barnabást ünnepelték meg. Margit napján érdemes volt odafigyelni az időjárásra, mert ha ilyenkor eleredt az eső, akkor azt a néphit szerint negyven nap rossz idő követte. Ha ekkor esik az eső, akkor komolyan kellett attól tartani, hogy felhőszakadások áztatják el a gabonát, és a jég leveri a fákról a gyümölcsöt. A júniusi esőt amúgy is a rossz idők előjelének tartották, attól féltek, hogy könnyen koldusbotot ad a földművesek kezébe. Mindenekelőtt a szőlőre jelentett veszélyt. 

Érdemes volt ügyelni a legyekre is, mivel ha aznap sok ilyen rovart láttak, akkor tudni lehetett, hogy a zümmögő jószágok az egész esztendőben sok fejtörést okoznak.

 

Szerelmi bűbáj

Június 13-a mindenekelőtt a hajadonok számára volt fontos dátum.  A hiedelem szerint ugyanis Szent Antal napján hatásos szerelmi varázslatokat lehetett elvégezni. Aki ekkor belenézett a tükörbe, az megláthatta, hogy ki lesz majd a férje. A sikernek persze megvolt a maga előfeltétele. A lányoknak böjtölniük kellett; kenyéren és vízen kívül nem ehettek semmit. A szokás pogány eredete elkopott az évszázadok során, így az elmúlt évezredben már Szent Antalhoz fohászkodtak, amikor pontosan éjfélkor gyertyát gyújtottak. Arra kérték a szentet, hogy mutassa meg a kiválasztott arcát. 

15-én a pásztorok megfigyelése szerint megfordul az időjárás. Beköszönt a régóta várt kellemes, nyári meleg. Szent Vitus, a nap védőszentje ókeresztény vértanú volt. Ha az ünnepén süt a nap, akkor bőséges termés vár az emberekre, ha viszont felhős az idő, akkor gyengén terem a gabona.

 

Szent Iván napja

Júniusban nem csak Szent Antal napján ragyogott tűz a sötétben. 24-én emlékeztek meg az egész hónapnak nevet adó keresztény szentről, akinek ünnepén tovább éltek a legősibb pogány
hagyományok is.

A régi időkben a csillagászati nyár június 24-ére esett, a kereszténység térnyerésével ehhez a naphoz kötötték Keresztelő Szent János és Szent Iván emlékét.

Az évszázadok teltével azonban a nyárközép éjszakája elcsúszott három nappal, a hagyományok és a szokások viszont kitartottak 24-e mellett. Őseink már a XI. században is tűzgyújtással emlékeztek meg a jeles eseményről, Szent Iván éjszakáján kevesen aludtak. A nyári napfordulót követően rövidülnek az éjszakák, de aznap azzal próbálták meghátrálásra késztetni a sötétséget, hogy hatalmas máglyákat gyújtottak. Ezek fénye elűzte az ártó szellemeket, megtisztította az emberek testét és lelkét. Napnyugta előtt ágakat raktak ki a tyúkólakra. Úgy vélték, a zöld levelekről lepereg a rontás, és elűzi a boszorkányokat is. 

Ez idő tájt jobban odafigyeltek a madarak hangjára. Ha kakukkszót hallottak Szent Iván előtt, akkor bő gabonatermésre lehetett számítani. A tudós asszonyok szerint egészen különleges varázserő lakozik azokban a gyógyfüvekben, amit ilyenkor szednek le. Egyes helyeken az idős asszonyságok állítólag kora hajnalban meztelenül járták körbe a földecskéjüket, és megfiatalító erővel bíró harmatot gyűjtöttek.

Természetesen az éjszaka bűbájos erejét szerelmi varázslatra is felhasználták. Hajnaltájban, amikor már kihamvadóban volt a máglyák lángja, sor került a tűzugrásra. E vakmerő cselekedet lehetőséget nyújtott arra, hogy megjósolják, melyik leány megy leghamarabb férjhez. Ráadásul jó időt, bő termést és szerencsés esztendőt hozott, ha valaki igen magasra tudott felugrani a parázs fölött. A faluvégen rakott tüzet háromszor ugrották át. Aki így tett, azt Szent Iván beajánlotta a Szentháromsághoz, így a sorsa jobbra fordult. Gyakran dobtak gyümölcsöt, mindenekelőtt almát is a parázsba. Az ilyen eledelnek is különleges gyógyító erőt tulajdonítottak.