Augusztus 20. – megemlékezünk Szent Istvánról

Nemcsak hazánk egyik legnagyobb ünnepe augusztus 20., hanem szerte a nagyvilágban mindenütt, ahol magyar közösségek léteznek, megemlékeznek államalapító szent királyunkról. Jó oka van annak, hogy e nagyszerű uralkodó neve mind a mai napig élénken él emlékezetünkben. 

 

Haza és nemzet

Árpád fejedelem leszármazottjára, Istvánra embert próbáló feladat várt egy bő ezredévvel ezelőtt. Egységes nemezetté kellett kovácsolnia a magyar törzseket. El kellett érnie, hogy túllépjünk azokon a beidegződéseken, amelyek jól szolgálták őseinket Levédiában, Etelközben, Magna Hungáriában, ám idejétmúlttá váltak az új hazában, a Kárpát-medencében. István fontos dolgokat értett meg. Véget ért a kalandozások kora, mert Nyugat-Európa kitanulta a magyarok félelmetes módszereit.

Erős seregek gyülekeztek a Lajtán túl, és sak a kedvező alkalomra vártak, hogy lerohanják a hét törzs földjét. István semmiképpen nem akarta megengedni, hogy Árpád népe is a jazigok, a szarmaták, a gepidák, a hunok és az avarok sorsára jusson. Már fiatalkorában is jól tudta, hogy nagy és nehéz feladat vár rá. A honfoglaló, harcos törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes, modern keresztény állammá kell átszervezni. A törzsek helyét át kell vennie egy erős nemzetnek.

 

A győzelem jelével

István herceg, Géza fejedelem fia éles szemmel látta a jövőt. Tudta, hogy népünknek áldozatokat kell vállalnia a közös siker érdekében. Akadtak törzsek, akik nem akarták elfogadni, hogy véget ért a régi világ. Ragaszkodtak a múlthoz, a beidegződésekhez, a kiváltságokhoz. István e törzseket vagy fegyverrel, vagy békés úton behódolásra kényszerítette. Sokan nem értették, miért elengedhetetlen az egységes nemzet. Erővel szálltak szembe a keresztény uralkodóval, aki a nemzet érdekében nem ismerhetett könyörületet. Nagyon pontosan felmérte a geopolitikai erőviszonyokat. Megértette, hogy ha nem változik meg a magyarság, akkor a német és a bizánci császár között elpusztul. A megmaradásunkhoz elkerülhetetlen volt a kereszténység felvétele. 

Óriási energiával, elszántsággal lerakta a keresztény, magyar állam azon alapjait, melyeken mind a mai napig áll nemzetünk. Mivel az új típusú államszervezet megteremtésével együtt hallatlan energiával, nagy elszántságról tanúbizonyságot téve megszervezte a hazai keresztény egyházat,  joggal viselhette az apostoli király címet, melyet az utódainak is örökül hagyhatott. Érsekséget és hat püspökséget, valamint monostorokat alapítva erős magyar egyházzal ajándékozta meg alattvalóit, elősegítve ezzel is nemzetünk függetlenségét. Békét teremtett, és elérte, hogy szépen gyarapodó birodalmába örömmel keljenek útra a zarándokok és a kereskedők.

 

Emléke elevenen él

Erőt és útmutatást kaptunk Szent Istvántól, egy olyan értékrendet, ami szilárdan ellenállt minden sorscsapásnak. Ennek az örökségnek köszönhetjük, hogy dacoltunk rengeteg külső ellenségünkkel, a németekkel, a bizánciakkal, a besenyőkkel, a bolgárokkal, a tatárral, a törökkel és mindenkivel, aki fegyverrel támadt hazánkra.

István király emléke ma is elevenen él. 1083-ban Székesfehérváron avatták szentté.  Amikor az ünnepnapon megszólalnak a harangok, emlékezzünk meg családi körben is róla, és mondjuk el gyermekeinknek, unokáinknak azt, amit minden magyarnak illik tudnia az Árpád-ház első, keresztény királyáról, a XI. század elejének legnagyobb közép-európai uralkodójáról.

 

Kellemes, szép augusztus 20-át kívánunk a Hegylakó Magazin minden kedves olvasójának!