Egy igazi varázslatos nap - az őszi napéjegyenlőség

Az európai emberek egykor sokkal közelebbi kapcsolatban éltek a természettel, mint mai utódaik. Mindennapjaikat az időjárás alakulása határozta meg. Ha jó volt a termés, bőség és egészség várt az egész nemzetre. Egy aszály vagy éppen ellenkezőleg, a túl sok eső, netán egy áradás szörnyű éhínséget okozhatott.
 

Őseink szeptemberben sokszor pillantottak fel az égboltra, hogy a szelek és a felhők útját kémlelve megjósolják, milyen időjárás várható a következő hetekben. A hónap nagyobbik része még a csillagászati nyár idejére esik, így nem csoda, hogy gyakran kellemesen meleg az idő, ilyenkor beszélünk vénasszonyok nyaráról. A régi gazdák igyekeztek a lehető legjobban kihasználni ezt az időszakot. Befejeződött a gabona betakarítása, kamrába vagy pincébe került a sok gyümölcs, és persze a must, hogy a következő évben is legyen jó bor. Ideje volt nekiállni az őszi munkálatoknak is. 

A népi bölcsesség szerint kellemes ősz vár az emberekre, ha sokáig közöttük időznek a gólyák és a fecskék, és másodszor is kivirágzik az akác. Az állatok viselkedéséből is következtetni tudtak a küszöbön álló változásokra. Ha útra keltek a vándormadarak, akkor sejteni lehetett, hogy közeledik a hidegebb idő. Ugyanerre figyelmeztetett az is, ha hirtelen megbarnult és gyorsan lehullott a fák levele, az őszi napéjegyenlőség pedig már egyértelműen előrevetítette a zordabb idők közeledtét.

 

Mi is az a napéjegyenlőség?

A napéjegyenlőség és a napforduló olyan csillagászati jelenségek, amelyek igen régóta komoly szerepet játszottak a különböző kultúrák életében. Napéjegyenlőségre minden évben kétszer kerül sor. Egyszer tavasszal, azután pedig ősszel. Ezen a napon egyforma hosszú a nappal és az éjszaka. A jelenség alapja egy csillagászati esemény. Ilyenkor bolygónk egyenlítőjének síkja áthalad a Nap középpontján.

Az őszi napéjegyenlőségre idén szeptember 23-án kerül sor. Szökőévekben, valamint egy esztendővel utánuk eshet egy nappal korábbra is. Ezt a pillanatot a csillagászati ősz beköszöntésének is tartják. 

Az ősi időkben szerte a nagyvilágban sok fejlett kultúra alakult ki. Vannak olyan hagyományaik, amelyeket ugyanúgy megtalálunk a kínai császárok földjén, mint mondjuk az aztékok birodalmában vagy Indiában, a hatalmas, sokkarú istenszobrok árnyékában. Az eltérő éghajlati viszonyok miatt az ünnepségek azonban jelentős különbségeket mutatnak fel. Míg nálunk az ősz szeptemberben köszönt be, addig például Kínában, a régi időkben már augusztus elején megünnepelték az érkezését.

Ezenfelül pedig a napfordulók időpontja is egész mást jelent azoknak, akik mondjuk Ausztráliában, vagyis bolygónk déli félgömbjén élnek. Nekik szeptemberben a tavasz köszönt be, a karácsonyt pedig a tomboló nyári hőségben, a tengerparton kikapcsolódva várhatják.

 

Ősi hagyományok

A napfordulókat és a napéjegyenlőségeket már az ókori Európában is számon tartották. A görögök szerint ilyenkor ősszel indult el Perszephoné az alvilágba. A lenti mélység ura, Hadész annak dacára vette feleségül a csodálatos szépségű istennőt, hogy Perszephoné nem akart hozzámenni. Frigyüket az istenek egy része támogatta, míg mások ellenezték. Végül abban állapodtak meg, hogy a boldogtalan feleség az év nagy részét a többi isten között, az Olümposz hegyén töltheti, és csak ősszel tér vissza az alvilágba. Ilyenkor hideg és sötét lesz az idő, majd hamarosan hó lepi be a világot. Hadész azonban odalent csak a tavaszig örülhet a feleségének, aki ekkor visszatér a fenti világba. A görögök így magyarázták a tavaszi újjászületést. 

Egy másik ősi nép, a kelták gyermekei a Földanyáról emlékeztek meg ezen a napon. Az ünnepségre azt követően került sor, hogy betakarították a nyári termést, és felkészültek a rossz idő érkezésére. Termést áldoztak, és napnyugtakor máglyákat gyújtottak. Sok helyen elégettek egy szalmabábut is. Az így elhamvasztott férfiú nem volt más, mint a gabona istene. Megsemmisülése azonban nem töltötte el szomorúsággal a keltákat, mert tudták, hogy tavasszal újjászületik, és visszatér hozzájuk.

A különféle törzsek nagy távolságra éltek egymástól, ezért eltérő szokásaik alakultak ki. Ennek dacára is szinte mindenütt elterjedt a tűzgyújtás hagyománya, és hogy a druidák áldozatokat mutassanak be. Ez a különös őszi nap rendkívül alkalmas volt a különféle varázslatokra, így a mágikus eszközökkel a következő évi jó termést biztosító papoknak, vagy a maguknak jóképű férjet kereső lányoknak nem kellett attól tartaniuk, hogy a szertartásukat alvilági erők zavarják meg.

Az ünneplés elképzelhetetlen lett volna mulatozás nélkül. Frissen leszedett gyümölcsöket, különféle húsételeket és a betakarított gabonából sütött kenyeret ettek. A jókedvről az is gondoskodott, hogy az ünneplő kelták asztalára északon sör és mézsör, délebbre pedig bor is került.

A keresztényég elterjedésével megváltoztak a szokások és a hagyományok. Az őszi napéjegyenlőség szeptemberre, vagyis Szent Mihály havára esik. A Mennyei Seregek vezérének hónapja jeleskedik fontos napokban. Ezeket az őszi szokásokat egy külön cikkben foglaltuk össze.