Mindennapunk eledele - gondolatok a kenyér világnapján

Vannak emberek, akik számára a kenyér nem csak egy élelmiszer, hanem igazi remekmű, sőt talán a világ legízletesebb csemegéje. Odavannak az illatáért, a frissen sült kenyér melegéért, ropogós héjáért, lágy belsejéért. Akad olyan, aki ahhoz, hogy megismerje a helyet, külföldön először nem egy múzeumba megy be, hanem érkezés után egyből keres egy jó pékséget, hogy megnézze, arrafelé milyen kenyeret esznek az emberek. Így nem csak egy egészen különleges kulináris élményben lehet részük, de sok mindent megtudhatnak arról a helyről is, ahová megérkeztek.

 

Ahány ház, annyi kenyér

Mindennapi kenyerünknek ezer arca van. A franciák a hosszú baquette-t kedvelik, magyar elődeink a malomkeréknyi nagyságú és alakú búzakenyeret ették, az oroszok között pedig népszerű a téglára emlékeztető alakú és nagyságú szegletes kenyér. A Földközi-tenger partján járva tájanként, országonként másfajta kenyerekkel találkozunk. A napkeleten vendéglátóink gyakran kínálnak meg minket kisebb-nagyobb kerek lepénykenyérrel. 

Hazánkban hagyományosan a búzából vagy a rozsból készült kenyér a legnépszerűbb. Korábban, főleg falun, a kenyeret többnyire szombaton sütöttek. A régi idők kenyere nem száradt meg pár nap alatt, így egy teljes hétre elegendő is elkészülhetett egyszerre.

Az 1500-as években egy fontos új szokás terjedt el. Mind több háztartásban építettek kenyérsütő kemencéket, melyek nagyon hamar a meghitt otthon középpontjává váltak, főleg hideg télidőben. 

Míg a 20. század második felében a legtöbben üzletben vásárolták a kenyeret, az elmúlt évtizedek során ismét divatba jött az otthoni kenyérsütés. Az interneten körülnézve rengeteg finomabbnál-finomabb receptet találunk. Kerületünkben is működnek olyan pékségek, amelyek előtt éhgyomorral veszélyes volna elsétálni. A kiáradó illat arra csábítja az embert, hogy bemenjen, és alaposan lakjon jól. A 21. század hajnala óta pedig immár világszerte egyre többen ünnepelik meg e fontos étel világnapját.

 

Jó döntés volt

A Pékek Világszövetségében 2001-ben merült fel az a gondolat, hogy meg kéne emlékezni a kenyérről. Az a döntés született, hogy október 16-a legyen az új világnap, és elgondolásuk lelkes fogadtatásra talált.

Nemcsak a nagyvilág pékjei támogatták a kezdeményezést, hanem mindazok, akik szeretik ezt a hagyományos, ősi ennivalót. A kenyér ma is rendkívül fontos táplálék, egy magyar ember egy esztendő leforgása alatt közel ötven kilónyit fogyaszt el belőle. 

Az sem csoda, hogy évszázadokon át előszeretettel ették mindazok, akiknek nehéz fizikai munkát kellett végezni. Tele van energiával és fontos ásványi anyagokkal. Van, aki a barna, míg mások inkább a fehér kenyérre esküsznek. Sokan a könnyen emészthető fajtákat kedvelik, míg mostanában egyre inkább divatosak a magas rosttartalmú kenyerek is. 
 

Még az újkor hajnalán is meg lehetett mondani, hogy egy-egy kenyeret az ország melyik részében készítették. Tájanként eltért ugyanis a felhasznált gabona fajtája, és akadtak területek, ahol nem is egyfajta gabonát használtak fel a sütéshez, hanem többet – például a búza és a rozs, vagy a búza és az árpa keverékét.

Manapság mind többen keresik a gluténmentes alapanyagokból készített fajtákat is. Sokáig a gazdasszonyok otthon sütöttek, ám mindenekelőtt a nagyvárosokban hamar népszerűvé váltak a pékségek, s nagy tekintélyre tettek szert e nehéz, embert próbáló szakma legtapasztaltabb mesterei.

 

Szép hagyományok

A kenyér régóta központi szerepet játszott az emberek életében. Éppen ezért rengeteg hagyomány és szokás kapcsolódott hozzá. Hazánkban sok helyen életnek hívták, ami jól mutatja, mennyire fontos volt őseinknek.

Nem igazán akadt olyan étkezés, amikor ne került volna kenyér az asztalra, vagy a nehéz munkát végző földműveseknek szépen becsomagolva a tarisznyába. 

Augusztus 20-a az egyik legjelentősebb nemzeti ünnepünk. Ekkor nem csupán a magyar állam születését ünnepeljük meg, hanem az új kenyeret is. A sóval együtt az örökkévalóság és a gazdagság fontos szimbóluma lett. A kedves vendéget éppen ezért köszöntötték kenyérrel és sóval.

Amikor az asztalra került a frissen sült kenyér, azt nem lehetett csak úgy, kapkodva felszeletelni. Gyakran vetettek ilyenkor keresztet, sőt, helyenként még imát is mondtak, mielőtt valaki – többnyire a családfő – ünnepélyesen felvágta volna.

A kenyér világnapján a pékek különösen kitesznek magukért. Kihasználják a remek alkalmat arra, hogy a szélesebb közvéleménnyel is megismertessék nehéz, de annál fontosabb hivatásukat.

Mi magunk is segíthetünk e szép hagyományok fennmaradásában. Aki elég ügyes ahhoz, hogy saját maga is kenyeret süssön, meglepheti szeretteit, barátait valamilyen ínycsiklandó, új kenyérrel ezen a szép napon. Vagy látogassunk el kedvenc pékségünkbe, és Hegyvidék kártyánk segítségével kedvezményesen válogassunk a kínálatból:

DAILY PÉKSÉG

PANIFICIO IL BASILICO VÁROSMAJOR