Az újesztendő kapujában – ránk vár a január!

Hacsak nem nagyon cudar az időjárás, kisebb népvándorlás veszi kezdetét a népszerű kirándulóútvonalak és a hegyvidéki parkok irányába is. Kicsik és nagyok, óvodások és nyugdíjasok egyaránt kijönnek a szabadba, a friss levegőre. Láthatunk persze egy-egy megviselt arcot is, ám a természet közelsége és a friss szél gondoskodik arról, hogy eltűnjön a szilveszteri „macskajajjal” járó sápadtság, és mindenki egészségesen kipiruljon.
 

Annak idején elődeink sem maradtak otthon ezen a napon. Az igazán elszántak már kora hajnalban felkeltek és kimentek a kútra, vagy odaálltak a vízzel teli itatóvályú elé. A hagyományok szerint ugyanis boldog esztendő vár arra, aki elsőként iszik a hideg vízből. Ráadásul, ha megtölti a vödrét, akkor abból megitathatja a családja tagjait vagy éppen a kedvesét.

Ha pedig valakinek a jegyese megmosakszik ebben a legendás „aranyvízben”, akkor a hölgy az egész évben üde, kívánatos és friss lesz. Nem csoda, hogy ennek reményében a legényeket még a vastag jég sem tarthatta vissza, baltával feltörték a kemény kérget, a kezükkel félresodorták a darabkákat, utána pedig a vödrüket megmerítették a tiszta folyadékban. A legelszántabbak ilyenkor akár meg is mosakodhattak a gémeskút vízében.

A régi magyarok meggyőződése szerint az első nap meghatározza az egész esztendőt. Aki jót cselekszik, barátságosan viselkedik, arra hosszú boldog hónapok várnak. Szép szokás volt az is, hogy a gyerekek a faluban sorra járták az ismerőseik portáját. Énekeltek, verset mondtak, és bőséges termést meg áldott békét kívántak az ott lakóknak. A házigazda természetesen nem feledkezett meg arról, hogy dióval, gyümölccsel jutalmazza meg a szerencsehozókat. 

 

Ősi hagyományok

A középkori magyarok Boldogasszony havának nevezték ezt a hónapot, majd a felvilágosodás korában a nyelvújítók megpróbáltak egy új nevet adni neki. Barcafalvi Szabó Dávid javaslata, a „zúzoros” azonban nem vált túl népszerűvé. A Dunántúlt is meghódító ókori rómaiak számos istenséget tiszteltek. Sokat közülük a naptárukban is megörökítettek. Amikor még elsősorban mezőgazdaságból élt az örök város népe, nem igazán kedvelték az esztendő leghidegebb, legsötétebb időszakát, hiszen ilyenkor nem lehetett hasznos munkát végezni odakint a földeken.

Alighanem ez lehetett az oka annak, hogy a január és a február viszonylag későn került be a naptárukba. Míg korábban március volt az év első hónapja, ezt a megtiszteltetést hamarosan átadták a januárnak. Névadója Ianus, az átjárók és a kapuk istensége volt, így nagyon is kézenfekvőnek tűnt, hogy éppen az ő időszakában lépjük át az új esztendő küszöbét. 

Január elseje ma a béke világnapja, míg a keresztények a Szent Estét követő nyolcadik napon, immár több mint ezerötszáz év óta Szűz Mária istenanyaságát ünnepelik meg.

A hónap során számos szentre és bibliai eseményre is megemlékeznek. Harmadika Jézus nevének napja, ötödikén sok helyen sor kerül a háromkirályok színpompás felvonulására, másnap pedig a hívők Jézus Krisztus megjelenéséről emlékeznek meg vízkereszt napján. A karácsonyi időszak a katolikusoknál advent első napjától vízkeresztig tart. Ehhez a naphoz rengeteg szép népi hagyomány kapcsolódik. Egy részük már sajnos kiment a divatból, ám ahhoz nagyon sokan még napjainkban is ragaszkodnak, hogy vízkeresztkor leszedjék a karácsonyfájukat. Érdekes, hogy a keleti keresztények az Úr megjelenését nem ekkor, hanem az eltérő naptárhasználat miatt tizenkilencedikén tartják. 

Ezenfelül januárban emlékezünk meg számos jeles szentről, többek között a magyarok számára oly kedves Árpád-házi Szent Margitról, de Szent Antalról, Szent Sebestyénről, Szent Ágnesről és Aquinói Szent Tamásról is. 

E hónap a nagyvilágban is számos alkalmat ad az ünneplésre. Bulgáriában nyolcadikán az anyukákat köszöntik fel, másnap pedig Panamában a mártírokra emlékeznek. Tizenharmadika az USA-ban a vallásszabadság napja. Huszonkettedike a magyarlakta területeken számít fontos alkalomnak, ezen a napon ünnepeljük ugyanis a magyar kultúrát. A hónap utolsó napján pedig a világban sok helyen egy olasz katolikus papról emlékeznek meg, hiszen Bosco Szent János, a Szalézi szerzetesrend megalapítója nagyon sokat tett a szegény sorsú gyermekekért.