Muzsikáljunk együtt! – a zene nyári ünnepe

Az esztendőnek megvannak a maga hagyományos, jeles napjai, ilyen a téli és a nyári napforduló is. Egyetlen olyan nap sem akad, amikor nálunk, a Föld északi féltekéjén ilyen sokáig tartana a nappali ragyogás. Érdemes kihasználni a testünknek és lelkünknek egyaránt jóleső, kellemes meleget és világosságot.
 

Honfoglaló őseink is vidáman ünnepeltek ezen a napon. Aztán, amikor a nemzetünk magához ölelte a kereszténységet, lassacskán megváltozott, egyre gazdagabbá vált az ünnep jelentése. Az egykori pogány szertartás helyét fokozatosan átvette a keresztény szentek tisztelete. A hívők ilyenkor megemlékeznek Keresztelő Szent Jánosról, és ma már sokan a csillagászati nyári napforduló után, Szent Iván éjszakáján köszöntik a nyár kezdetét.

Az ősi hagyományok ugyan elhalványultak, de a mai világban is számos olyan ember él, aki ösztönösen érzi, milyen elemi erejű varázserő rejlik a fény és a sötétség változásában. Évszázadokon át hatalmas máglyát raktak a napforduló estéjén, hogy aztán lángra lobbantsák, amikor felragyognak az égbolton a sötéttel dacoló első csillagok. A fény a megújulást és az újjászületést jelképezte.

 

A zene ünnepe

Valószínűleg ezek az ősi hagyományok lebegtek Maurice Fleuret francia zenetudós lelki szemei előtt, amikor felmerült benne, hogy a nyár első napját érdemes volna közös muzsikálással emlékezetesebbé tenni. 1981 őszén fontos, új beosztásba került, és a munkájával kapcsolatban többször is hosszas eszmecserét folytatott az akkori francia kulturális miniszterrel, Jack Langgal.

A népszerű zeneszerző, rádiós producer és fesztiválszervező fiatalkorában a legnevesebb francia zenei intézményekben tanult. Újságíróként számos cikket írt a zene fontosságáról. 1962-től kezdve már a rádiónak is dolgozott, és ekkor értette meg, hogy milyen fontos szerepet játszik a muzsika az emberi kultúrában.

A hatvanas és a hetvenes években még javában tartott a világot megosztó hidegháború. Földünket többször is a nukleáris világégés veszélye fenyegette. A nyolcvanas évek elejére csupán kicsit javult a helyzet. A Szovjetunió még mindig félelmetes és erős birodalom volt. Maurice Fleuret közben sokat gondolkozott azon, hogyan lehetne egységbe forrasztani az ezernyi nyelvet beszélő, erősen megosztott emberiséget. Rádöbbent arra, hogy erre a muzsika a legalkalmasabb. A zene nyelvét ugyanis mindenki megérti.

 

A muzsika vándorútján

Korábbi pályafutása során számos zenei fesztivált szervezett. Elszántan szerette volna megfejteni a kortárs zene titkait, ezért útra kelt és beutazta Afrikát és Ázsiát. Lenyűgöző élményekkel lett gazdagabb.

Egyre inkább úgy érezte, hogy jó úton jár, amikor a zenét akarja felhasználni korszakunk nagy, közös nyelvének. Ez járt a fejében, amikor koncerteket szervezett az ősi Perszepoliszban, Párizsban vagy a megosztott Németország nyugati részének fővárosában. 1981-ben aztán lehetősége nyílt elképzelései valóra váltására.

Ebben nagy segítséget jelentett, hogy megnyerte Jack Lang, a befolyásos politikus támogatását. A miniszter maga is otthonosan mozgott a zene világában, így egyből megértette, hogy miről beszél a lelkes muzsikus. A francia kulturális élet első számú döntéshozójaként elrendelte, hogy nagyszabású ünnepséggel, a Fete de la Musique-kal köszöntsék a nyár első napját.

Fleuret alaposan megvizsgálta honfitársai zenei szokásait. Ráébredt arra, hogy ötmillió fiatal francia játszik valamilyen hangszeren. Feltette magának a nagy kérdést: Mi volna, ha egy szép napon ezek a lelkes amatőrök előjönnének a szobáikból, és néhány órán keresztül jókedvűen, együtt játszanának?

Meglepő, hogy a tapasztalt fesztiválszervező nem koncerteket akart, hanem vidám, kötetlen utcai zenélést. Először 1982-ben, Párizsban csendülhetett fel a jókedvű tömeg énekszava és muzsikája, majd az első ilyen próbálkozást számtalan örömteli ünnepnap követte.

 

Muzsikál a nagyvilág

A zene ünnepe azóta meghódította az egész világot. Túlnőtt Európán, világméretű hagyománnyá vált. Június 21-én ma már több száz országban lepik el a tereket, az utcákat, a parkokat a profi és az amatőr zenészek. A kezdeményezés sikeréhez hazánk is hozzájárult. 1997-ben Budapesten írták alá a zene európai ünnepének chartáját. A világon több mint hétszáz városban szerveznek programokat ilyenkor. Japántól Kanadáig, Indiától Ausztráliáig, Perutól Oroszországig fiatalok és idősek százezrei szórakoztathatják a hallgatóságot váltakozó színvonalú, de annál lelkesebb zenéléssel.

A szervezők arra bátorítják az érdeklődőket, hogy keressék meg a közönséget, és szórakoztassanak mindenkit, akit érdekel a közös éneklés és a sok szép dallam. Bár Fleuret annak idején nem akart koncerteket, ma mégis sok színvonalas előadásra kerül sor a napforduló idején. Ezek az események ingyenesek, és bárki beülhet rájuk.

A kezdeményezéshez a kiváló hazai amatőr és profi zenészek is nagy örömmel csatlakoztak. Sokan közülük bizonyára emlékeztek Kodály Zoltán szavaira, aki arról beszélt, hogy a magyar kultúra különleges helyen áll a hagyományaink és a nyugati kultúra között. Lelki békénk megteremtése szempontjából a nagyszerű zenetudós szerint elengedhetetlen, hogy ne Európa és Ázsia között hányódó komp legyünk, hanem e két, ősi kultúrákkal teli földrészt összekötő, erős híd.

Érdemes megfontolnunk Kodály szavait, amikor június 21-én egy kellemes nyári délutánon az utcán sétálva meghallgatjuk a sok lelkes zenész előadását, sőt – ha úgy tartja a kedvünk –,  énekszóval, tapssal csatlakozunk is hozzájuk. Olyankor gondoljunk egy pillanatig arra, hogy szerte a nagyvilágban sok millióan ünneplik velünk együtt az emberiség közös nyelvét, a zenét.