A megújulás zászlóvivője – Loyolai Szent Ignác emléknapja

A mohácsi vereséget követően hazánk évszázadokon át elszántan harcolt a muszlim hódítok ellen. Sokan úgy vélték, hogy a küzdelem nem is annyira birodalmak, inkább a szembenálló vallások között folyt. Éppen ezért kései utódaik igen meglepődve olvasták azt az 1667-es feljegyzést, amely szerint Szent Ignácot még a törökök is tisztelik. A kassai krónikaíró szerint a jezsuita szerzetes csodát tett Eger városában az ott élő törökök között. A várban állomásozó külföldi katonák nem sokra becsülték a „gyaurok” vallását, de Loyolai Ignác képére vigyáztak és feldíszítették. Igen nagyra tartották, hogy kezdetben maga is vitéz harcos volt, és csak később lett belőle szentéletű szerzetes. Persze a sokoldalú és nagy hatású keresztény gondolkodót elsősorban a katolikus hívők tartják nagyra.
 

Foix Germána aragóniai királynét számos fiatal nemes szolgálta. Ekkoriban spanyol fegyveresek harcoltak Európában, Afrikában, de a távoli Amerikában is. Hála a bátor felfedezőknek, merész hajósoknak, egyetlen nemzedék alatt óriásira nőtt a világ. Közben azonban gyökeresen át is alakult. Megbomlott a nyugati kereszténység addigi egysége, és egész országok álltak át a reformáció oldalára. Ebben a korszakban új módszerekre és új emberekre volt szükség. Így állhatott fel a fiatal baszkföldi katonatiszt is a történetelem színpadára. 

 

Harcosból szerzetes

Az aragóniai királyné udvarában boldog, de meglehetősen léha évek vártak rá. Azért küzdött, hogy kivívja harcostársai elismerését, valamint felhívja magára a szép hölgyek figyelmét. Az élete azonban öt évvel a mohácsi csata előtt mindörökre megváltozott.

A spanyolok ekkor már nem mór ellenfeleik, hanem a keresztény franciák ellen harcoltak. Az ellenség nem törődött azzal, hogy a pünkösd egy szent ünnep, ágyúkkal támadták Pamplona fellegvárát. A várost számos bajtársa oldalán az ifjú Ignác védelmezte.

Ezen a pünkösdön örökre megváltozott az élete. Hiába volt bátor, remekül képzett, erős és ügyes, a falaktól messze elhelyezett francia ágyúk lövedéke lecsapott rá, és megsebesítette a lábát. Az ifjú Ignác úgy érezte, semmivé foszlik mindaz, amiért élt. Bár az orvosok mindent megtettek, hogy talpra állítsák, a sebesült mindörökre sánta maradt. Unatkozni kezdett, ezért valamilyen olvasnivalót kért. 

Az ostromlott várban nem maradt sok könyv, így az ápolói egy szászországi szerzetes művét adták oda neki. Elolvasta a Jézus életéről szóló könyvet, és hamarosan már a szentek megpróbáltatásait tanulmányozta. 

Rádöbbent, hogy eddig rossz úton járt. Közelebb került „Isten lelkéhez”, és egyre többet elmélkedett a vallás kérdéseiről. Hosszan tartó lelki gyötrődések után saját magán tapasztalta meg élete legnagyobb kegyelmét, a misztikus átalakulást. Saját visszaemlékezése szerint „nagy világosság támadt a lelkében és az elméjében”. 

 

Hosszú útkeresés

Az egykori katonatiszt koldusként zarándokútra indult. Eljutott Rómába, majd Jeruzsálembe. Sokat imádkozott és töprengett, és be kellett látnia, nem tudja, mi az Úr szándéka vele. 

Ekkor mintha ismét gyermekké változott volna. Beült az iskolapadba, és a legkisebbekkel kezdett együtt tanulni. Később tíz éven keresztül Spanyolország legjelentősebb egyetemein folytatott tanulmányokat.

Egyre több barátja, ismerőse lett, akik nem kételkedtek az erős hitében. Csakhogy közben Németországban mind jobban elterjedt a reformáció. Luther Márton annak idején maga is katolikus szerzetes volt. Az egyház vezetői éppen ezért gyanakodva figyeltek minden újszerű mozgalomra.

Loyolai Ignácot többször is kihallgatta az inkvizíció, és erős hite miatt be is börtönözték. Az alapos vizsgálatok azonban minden alkalommal azzal az eredménnyel végződtek, hogy a fiatalember hűséges az egyházhoz, és csakis jót akar. Gyakran táncolt borotvaélen: bár tartózkodott a felforgatástól, erős hite nem tette lehetővé a megalkuvást. 

Arra törekedett, hogy megalapítsa a maga közösségét, amelynek tagjai „Jézus Krisztus harsonái” lehetnének. A gondviselés számos elszánt harcostársat vezetett oda hozzá. Közöttük Xavéri Szent Ferenc a leghíresebb. 1537-ben barátaival együtt pappá szentelték. Róma felé tartva látomása támadt, és a társaival együtt felajánlotta szolgálatait a pápának. Hosszú tanácskozást követően létrehozták a jezsuita szerzetesrendet, vagyis a Jézus Társaságát. 

 

Fáradhatatlan munka

A rend Ignácot választotta meg legfőbb elöljárójává. Megszületett a közösség Konstitúciója. Jezsuita kollégiumok alakultak Rómában, majd más nagyvárosokban is. A jezsuiták eljutottak Európa számos országába, de hajóra szállva, munkálkodni kezdtek a Távol-Keleten, Amerikában és Indiában is. 

A rend alapítója komolyan küzdött azért, hogy megállítsák a reformáció további térnyerését, és sor kerüljön a katolikus megújulásra. Harminc évvel a mohácsi vész után, június 31-én hunyt el. 1622-ben avatták szentté, és az ünnepe már a következő esztendőben bekerült a hivatalos naptárba. 

A török háborúk idején hazánkban nagy népszerűségre tett szert. Temesváron róla nevezték el az egyik bástyát, a szobra pedig Buda főterén állva őrizte az ott élőket. A Jézus Társasága napjainkban a katolikus világ legjelentősebb létszámú szerzetesrendje. A lelki gyakorlatok mellett lelkipásztori tevékenységet folytatnak, valamint oktatással is foglalkoznak. A legismertebb magyar jezsuita alighanem Pázmány Péter. Az esztergomi érsek komoly szerepet játszott a reformációt követően a hazai katolikus megújulásban.

Jelenleg a rendnek világszerte több mint 200 egyeteme és főiskolája, illetve 444 középiskolája is működik. Ezekben természetesen megemlékeznek Loyolai Szent Ignácról július utolsó napján.