2019-11-06
Szikla egy viharos korszakban – November 10-én Nagy Szent Leó pápára emlékezünk
Az európai civilizáció egyik válságos időszakában olyan ember ült Rómában Szent Péter trónjára, aki nagy elődjéhez méltó módon erős sziklaként megpróbálta helyreállítani a világ rendjét, és megőrizni a civilizáció fényeit. Élete legnagyobb erőpróbájára akkor került sor, amikor Attila, a hunok fejedelme seregei élén Itália földjére lépett. Leó pápa, a béke atyja ekkor megváltoztatta a történelem menetét, és egy kis haladékot szerzett az egykor oly hatalmas Római Birodalomnak.
Ez utóbbiakból nem szenvedtek hiányt. A Tisza vidékén a félelmetes hunok táboroztak, a birodalom egységét pedig a vandálok, a gótok és más germán törzsek fenyegették. Ráadásul igen nagy volt a belső megosztottság is. A bajok nem csupán az államgépezetre korlátozódtak, súlyos nehézségek merültek fel az egyház életében is. Ezt jól mutatta, amikor Alexandria pátriárkája Leóhoz fordult segítségért, mert védelemre volt szüksége a jeruzsálemi püspök ellen.
Leó kiváló diplomatának bizonyult. 440-ben maga a császár kérte fel arra, hogy Galliába utazva vessen véget egy súlyos politikai válságnak. Az uralkodó akaratának engedelmeskedve útra kelt, amikor Itáliában elhunyt III. Szixtusz pápa. A Rómában tartott zsinat ekkor úgy döntött, hogy a korszak leghatározottabb politikusát, vagyis Leót választja meg a keresztény egyház új fejévé.
Krisztus új földi helytartójára küzdelmes évtizedek vártak, mivel a birodalomra északról és keletről újabb és újabb támadások zúdultak. Az ellenséges királyságok ugyanúgy Róma végéről ábrándoztak, mint az egykori tartományokat elfoglaló barbár népek, a gyújtogató gótok és vandálok. A civilizáció vívmányait nem lehetett volna megőrizni a pápa erőfeszítései nélkül. Leó teljes lendülettel belevetette magát a küzdelembe. Egy pillanatig sem pihent, és elszántan küzdött azért, hogy a híveit megvédje a hanyatlás korszakának viharai elől. Nem véletlen, hogy később szentté avatták, és az utókor Sanctus Leo Magnusnak, vagyis Nagy Szent Leónak hívja.
Ez az elképzelés távolról sem tetszett mindenkinek. A birodalom hanyatlását kihasználva számos eretnekmozgalom ütötte fel a fejét. Leó először a pelagiánusok ellen lépett fel, majd harcba szállt az Afrikából Rómába érkező manicheusok titkos szervezkedése ellen. Hispániában a priszcilliánusok ellen fellépve sikerült megszilárdítania a birodalom hatalmát. Közben a császári haderők számos helyen vereségeket szenvedtek; a birodalom egymás után több fontos provinciát veszített el. A megmaradt területek hatalmasságai megpróbálták kivívni a függetlenségüket. Leó odafigyelt az ilyen mozgalmakra, és szigorúan fellépett a törvénytelenségek ellen.
Határozott beavatkozásának köszönhetően megerősödött Róma befolyása az afrikai Mauretaniában, de a szent városhoz közelebb, Campaniában és Toscanában is. Komoly vitái támadtak Alexandria pátriárkáival is. A két jelentős egyházi központ között az Adriai-tenger partvidékén fekvő tartományok miatt robbant ki nézeteltérés. Rendet kellett teremtenie Galliában is. A folyamatos, komoly küzdelem legfontosabb lépésére 445-ben került sor, amikor Leó kinyilatkoztatta Róma püspökének primátusát az egyházban. Komoly segítséget jelentett, hogy küzdelmei során számíthatott III. Valentianus császár támogatására.
Nagy szükség volt arra, hogy az állam és az egyház vezetői összefogjanak. 452-ben úgy tűnt, hogy bukás vár a Római Birodalomra. Attila, a hunok uralkodója Itália földjére lépett, és a célja az örök város volt. Leó nem volt hajlandó elmenekülni előle. Nem csupán misszionáriusokat küldött a hunok közé, de bátran Attila elé vonult. Mantovában személyesen is találkoztak. A hun fejedelem olyan erőteljes égi látomásban részesült, aminek hatására megkegyelmezett Rómának.
Három évvel később a kegyetlen és szilaj vandálok csaptak le az egykori fővárosra. Ha nincs Leó pápa, valószínűleg lángba borul és elpusztul a nagy múltú település. Leó felkereste a vandál királyt, és rávette arra, hogy ne gyújtsa fel a várost.
Az elszánt egyházfő több mint két évtizednyi embert próbáló szolgálat után, 461-ben hunyt el. Munkásságával nyert néhány évtizedet a civilizáció fényeit őrző Római Birodalom számára. Távozása hatalmas űrt hagyott maga után; az utódai nem tudták elodázni az elkerülhetetlent. A Nyugat-Római Birodalom nemsokára összeomlott, és amikor a romok fölött eloszlott a füst, kezdetét vette az emberiség történelmének következő nagy történelmi korszaka. A középkori hívők pontosan tudták, milyen sokat köszönhetnek Nagy Szent Leó pápának, akinek az emléke elevenen él mind a mai napig.