Ne féljünk a természettől – menjünk ki a gyerekekkel!

További fontos kérdés, hogy milyen következményekkel járhat, ha elfelejtik mindazt, ami még a mai harmincasok, negyvenesek számára is teljesen magától értetődő volt? Üljünk le beszélgetni a gyermekeinkkel, aztán fogjuk meg a kezüket, és közösen fedezzük fel környezetünk csodáit. Szerencsére erre a Hegyvidék parkjaiban és erdőiben számos nagyszerű lehetőség adódik.

 

Beszűkülő akciórádiusz

A tudományos vizsgálatok megerősítették, amit a nagymamák és a nagypapák észrevettek. Ötven év alatt radikális módon beszűkült a városi gyerekek mozgástere, vagyis akciórádiusza. Míg a nyolcvanas, kilencvenes években a játszóterek vidám zsivajtól visszhangzottak, és a parkokban egymásba értek a kerékpározó, rollerező, görkorcsolyázó tizenévesek is, addig ma ugyanezeken a helyeken inkább csak babakocsit toló anyukákkal és óvodás, vagy alsó tagozatos gyerekekkel találkozunk.

A kerületekben működő általános és középiskolák tanárai persze tudják a választ a bevezetőben felvetett kérdéseinkre. Sok tizenéves gyermek tényleg azért nem megy ki játszani, szaladgálni, bújócskázni, mert otthon ül a lakásban.

Ugyanakkor viszont legyünk egészen őszinték. Nem tehetjük meg egyedüli bűnbaknak a gyerekeket. A szülőket is felelősség terheli azért, hogy a gyerek a hétvégén vagy az iskolai szünetek elején is csak „bent penészednek” a szobában, a tévét, a számítógép képernyőjét, az okostelefont, a különféle játékkonzolokat és a tabletet bámulják. Senki nem szól rájuk, hogy tegyék le az ostoba kütyüket, fogjanak labdát vagy ugrókötelet, és irány a kert, a park, az erdő.

Sok szülő számára ugyanis fontosabb, hogy a gyerekét biztonságban tudja. Amíg a gyerek otthon ül, tévézik vagy számítógépezik, nem érheti baj. Nem csavarog, nem lesz koszos, nem harapja meg kutya, nem sérül meg a térde, nem kell aggódni miatta. Legalábbis ezt gondoljuk, holott az interneten, a média világában, a közösségi oldalakon is számtalan veszély leselkedik rájuk, amire bizony minden szülőnek nagyon oda kell figyelnie! De most kanyarodjunk vissza a szabadtéri kikapcsolódáshoz.

 

Szemünk fénye

Nagyapáink idején teljesen természetes dolog volt, hogy az egészséges vidéki gyerekek hosszú órákat gyalogolva jutottak el télen a faggyal, kora nyáron a hőséggel dacolva az iskolába. Az évtizedek múlásával a gyermekek kerékpárra, majd buszra szálltak. Manapság reggelente az iskolák előtt veszteglő vagy csigalassúsággal haladó autókból szállnak ki a gyerekek. Sokukat még akkor is kocsival hoznak el iskolába, ha csak ötpercnyire lakik. Hosszú évek alatt a felnőttek leszoktatják a mozgásról a kicsiket.

Hasonló kedvezőtlen dolgokat tapasztalhatunk az élet más területein is. Mivel az utcák, az utak egyre veszélyesebbek, nem engedjük ki oda játszani gyermekeinket. Az aggodalmat időnként túlzásba visszük.

Az USA-ban például elkezdték a játszóterekről eltávolítani a csúszdákat és a hintákat, mert nem lehet kizárni, hogy valakit baleset érjen a használatuk során. Fára mászásra pedig gondolni sem szabad.

Vajon mit szólna Matula bácsi vagy a Pál utcai fiúk hősei, ha szembesítenék őket a mai kisiskolások egyre jobban beszűkülő világával? Valószínűleg a fejüket csóválnák, és szemrehányó tekintettel néznének a felnőttekre, hiszen nem lehet egyedül a gyerekeket felelőssé tenni azért, hogy az internet és a különféle digitális játékok szirénénekét meghallgatva inkább a négy fal börtönébe zárják magukat ahelyett, hogy kint a szabadban, a jó levegőn játszanának más hús-vér gyerekekkel.

 

Lustábbak volnának a mai fiatalok?

Semmiképpen, viszont a legkisebb ellenállás irányába elmenve nagyon is alkalmazkodtak a mai körülményekhez. Nem minden városrész vagy település olyan szerencsés, mint a Hegyvidék. Vannak helyek, ahol csak az iskolai tornateremben vagy egy egyesület, szervezet keretein belül sportolhat a gyerek. Nyáron a tornatermet ugyanúgy bezárják, mint az iskolai könyvtárat. Ilyenkor a gyerek, ha akarna, sem tudna focizni, kosarazni vagy a többiekkel együtt valamilyen vidám labdajátékot játszani. Az egyesületi sportolás sem megoldás. Nem mindenki annyira tehetséges, hogy az edzők örömmel bevegyék a győzelemre hajtó csapatba. Sok gyerek számára nincs lehetőség arra, hogy a szabadidejében csak úgy lazán, a mozgás öröméért sportoljon.

Szerencsére a természet nagyon sokfelé elérhető közelségben van.

Menjünk kirándulni!

 

Nagyon sok múlik a szülők példamutatásán. Ne legyünk mi se a mókuskerék, a szürke hétköznapok rabjai. Addig vigyük el kirándulni, például a Normafára vagy a Budai Tájvédelmi Körzet gyönyörű völgyeibe gyermekeinket, amíg még nem „üt be a kamaszkor” és szívesen töltik az idejüket velünk. Nem olyan nehéz megszerettetni velük a zöld környezetet.

A természet csodáinak átélése alapvető emberi szükséglet. Pszichológiai vizsgálatok megállapították, hogy a felnőtté válás folyamatát kedvezően segíti, ha valaki a szabadban játszhat, kalandozhat, felderítheti és megismerheti tágabb környezetét.

 

Legyünk bátrak!

Idézzük fel saját gyermekkorunk emlékeit! Gond nélkül kihevertük a karcolásokat, a kisebb sebhelyeket, a kék foltokat, a szúnyogcsípéseket. Nem voltunk cukorból, nem olvadtunk el, ha kint a játszótéren elkapott az eső. Lehet, hogy az erdőt járva koszos lesz a ruhánk és felfeslik néhány öltés. Ez azonban nem nagy ár, ha azt láthatjuk, hogy gyermekeink arca kipirul az egészségtől, és a rájuk jellemző hatalmas energiával, zabolátlan jókedvvel mindenféle masinák, kütyük nélkül is, a csodálatos, alkotó képzeletükre támaszkodva élnek át nagyszerű kalandokat a természetben.