Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2017-02-22

Mit csináljunk a gyerekkel rossz időben?

Mit csináljunk a gyerekkel rossz időben?

Télen sok szülő számára jelent nagy kihívást, hogy mit csináljon a gyermekével hideg, fagyos, vagy épp latyakos, rossz időben. Hét közben persze ott az óvoda és az iskola, hogy a különórákról már ne is beszéljünk! Ilyenkor kevés a szabadidő, de ott a hétvége. Akkor nem árt, ha van az ember tarsolyában egy-két jól bevethető szabadidős program, a tévé és a számítógép nyújtotta lehetőségeken túl is.

Tegye fel magának a kérdést, amikor gyermekével tölti az idejét, akkor valóban figyel rá? Ha közben takarít, vagy főz, akkor mégis magára marad a gyerek és unatkozni fog. Inkább legyen csemetéjével felszabadult, nyugodt, örömteli légkörben. Fontos ugyanakkor az is, hogy az együtt töltött idő alatt ne érezzen lelkiismeret-furdalást, amiért nem az éppen önre váró házimunkával, feladattal foglalkozik – az úgyis megvárja. Amint sikerül teljesíteni ezeket az alapvető feltételeket, már csak a megfelelő lakáson belüli vagy kívüli programot kell kiválasztania, és megvan a felhőtlen, közös szabadidős időtöltés.

"Házonkívül"

A szakemberek nem véletlenül tanácsolják, hogy télen-nyáron, minden nap mozogjanak a gyerekek a szabadban. Ezt elég nehéz megvalósítani, de talán mégsem lehetetlen. Erre lehet kiváló lehetőség a vacsora utáni közös séta. Ez nem csak segít a család összetartozás- érzésének erősítésében, de lehetőséget ad egy kis mozgásra, valamint arra, hogy mindenki kiszellőztesse a fejét, ami után minden szellemi tevékenység jobban fog menni. Hatványozottan igaz ez a hétvége esetében. Mivel nagy igazság, hogy a gyermek nincs cukorból, ahányszor csak lehet, vigye ki a levegőre mozogni, menjenek sportolni. Amire ilyenkor minden szülőnek figyelnie kell azonban, a gyerek biztonságán túl, a megfelelő, réteges öltözet. Ha ez megoldott, irány a levegő (hacsak nincs éppen szmogriadó, amikor nem tanácsos kinn lenni). A szabadban hagyjuk gyermekünket játszani, ne szóljunk rá állandóan. Fogadjuk el, hogy összekoszolja magát, vizes lesz, hangoskodni fog, felfedezi majd a terepet, esetleg megüti magát valamiben. Hozzányúl a szerszámokhoz, követ gyűjt, felvesz a földről egy-egy érdekesnek tűnő dolgot, hócsatát vív önnel, azaz különböző kalandokba bonyolódik. Hagyják ott a lakást és például nézzék meg, milyen újabb kis jövevényekkel gazdagodott a Budakeszi Vadaspark!

Ha az időjárás nem kedvez a szabadtéri programoknak, de szeretnének mégis otthonról kimozdulni a színház, koncert vagy bábelőadás, és a különböző kézműves foglalkozások, játszóházak is jó alternatívát nyújtanak. A lényeg ilyenkor is a közösen, tartalmasan együtt eltöltött idő.  

Rendszeres gyerekprogramokat és a kicsiknek szóló rendezvényeket itt talál:



Az otthon melegében

Természetesen otthon, a négy fal között is jól szórakozhatnak együtt. Olvassanak mesét közösen, bábozzanak vagy készítsenek sütit. De bármikor elővehető az örök sláger, az építőkocka is. Van ebből fa, műanyag, kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt való. Szintén jó választás lehet a gyurmázás vagy a nyomdázás. Nem akadály az sem, ha nincs otthon kéznél kész gyurma. Ezek elkészíthetők házilag is, a gyurma sóból, a nyomda krumpliból. Szintén jó időtöltés lehet a rajzolás, színezés, festés. Ehhez nem kell nagyberuházás sem, pár lap és színes ceruza vagy festék, s máris szárnyalhat a fantázia. Szívesen társasjátékozik minden gyerek, de jó ötlet például a kirakós, a memóriajáték, a sakk vagy a különböző kártyajátékok. Ilyenkor nemcsak együtt lehet gyermekével, de észrevétlenül tudja tanítani is.

Szintén közkedvelt játék a gyermekek körében a bunkerépítés. Igazán jó móka, ha összetolnak pár széket, leborítják takaróval és bemászhat alá a gyerek. Ez az ő kis birodalma, s jókat lehet játszani alatta!

Kapcsolódó HEGYVIDÉK kártyás ajánlatok: 
https://hegyvidekkartya.hu/elfogadohely/jateksziget/

Ajánló
Ajánló
Házi feladat - családi gond?

Házi feladat - családi gond?

Már megint a házi feladat a családi probléma forrása? Hogyan töltsük el iskola után a délutánokat...

Elvan a gyerek, ha játszik?

Elvan a gyerek, ha játszik?

Szívesen játszik egyedül a gyermek? Hogyan dönthetjük el, hogy mikor hasznos, és mikortól káros...

Óvodából iskolába - Könnyítsük meg az első lépéseket!

Óvodából iskolába - Könnyítsük meg az első lépéseket!

Hatalmas változás egy kisgyerek számára, amikor óvodából iskolába kerül. Mivel könnyíthetjük meg...