2017-12-06
Felébresszük-e az alvajárót?
Hozzátartozónk felkel éjjel, de hiába szólunk hozzá, üres, kifejezéstelen tekintettel lépeget a szobában, vagy a hűtőszekrényt nyitogatja, majd reggel nem is emlékszik rá, hogy éjjel fent volt? Az öntudatlan állapotban végzett cselekvéssorozat, az alvajárás rejtélyes, ijesztő és bizarr jelenség. A feszültség fokozására több kalandfilmbe is beleépítették, de egyáltalán nem csak a dramaturgok fantáziájában létezik, hanem a valóságban is, gyakrabban, mint gondolnánk.
Az alvajárásra többnyire az alvás első harmadában, a mélyalvás fázisban kerül sor, és néhány percig tart csupán, de elhúzódhat fél óráig is. Megfigyelhető az is, hogy az alvajáró a fényforrás felé fordul, valószínűleg innen származik a jelenség régi, „holdkórosság” megnevezése. A szakembereknek nem sikerült teljesen tisztázni, mi okozza az alvajárást, de a legtöbben az érintettet érő stresszben, túlzott fizikai vagy idegi kimerültségben, súlyos alváshiányban, lázas betegségben, illetve egyes gyógyszerek mellékhatásában keresik a kiváltó okokat. A jelenség hátterében öröklött hajlamot is feltételeznek, mivel megfigyelhető a családi halmozódás.
Ha a gyereknél alvajárási epizódot tapasztalunk, jó előre védekezhetünk az esetleges veszélyek ellen, a lépcsők emeleti végére gyermekbiztos kisajtók szerelésével, a bejárati és az erkélyajtó kulcsra zárásával, a lakásban lévő erős fényforrások kikapcsolásával, az ablak befüggönyözésével, az ablakra védőrács felszerelésével.
Lehet, hogy elmúlik magától?
Az alvajárás kezelése nem egyszerű, de szerencsére az esetek többségében nincs is szükség rá, hiszen egy idő után magától elmúlik. Ha a szülők ilyet tapasztalnak a gyermeküknél, nem kell kétségbe esniük, és főleg nem szabad a gyereket megijeszteni a történtekkel. Mindent meg kell tenni azért, hogy a gyerek alvása kiegyensúlyozott legyen, például mindennap ugyanabban az időben, nyugtató fürdő és mese után, nyugodt légkörben feküdjön le. A lehetséges veszélyforrásokat ki kell küszöbölni az alvóhelye körül.
Ha az alvajárás nem múlik el kamaszkor után sem, vagy veszélyes formában ismétlődik, neurológus szakemberhez kell fordulni vele, aki megfelelő segítséget nyújthat.