Hegyvidéki találkozások – két nagyszerű pedagógus

Öt kérdést tettünk fel a két tanárnőnek. Válaszaikat itt olvashatják:

 

Mi a pedagógusi pályafutása legszebb emléke?

Magdolna: A legszebb az, hogy a diákjaim arany minősítést kaptak Bárdos Tamás zsűri elnöktől és munkatársaitól a kerületi dalversenyen. Gyakran szerepeltek kórusversenyeken és gyermekszínházi fesztiválokon. Jártunk együtt színházba, hangversenyre és kirándulni. Nyaranta szakmai táborokat szerveztem nekik a Holt-Tisza Szabadidőközpont gyermeküdülőjébe.

 

Mária: Már nyugdíjasként tanítok régi iskolámban. Hosszú pedagógusi pályafutásomból a nagyon sok szép emlék közül nehéz választani. Mégis, talán az a legszebb, amikor az utolsó osztályommal, a négy évünket lezáró nyári tábor utolsó éjszakáján elcsendesedtünk, s körbeadtam egy égő gyertyát a fiataloknak. A harminc 14-15 éves kamasz mindegyike talált megköszönnivalót az elmúlt nyolc évéből, amíg az iskolánkba járt. Köszönték elsősorban Istennek, aztán az iskolánknak, majd nekem. Ezután másfél órán keresztül sírva (szó szerint) búcsúztak egymástól és tőlem is. Szép volt.

 

 

Mi volt a pályafutása legnehezebb pillanata?

 

Magdolna: A nyolcadikosok ballagása után ott álltam az üres iskolaudvaron, és csak néztem a fölszálló ünnepi lufikat... Minden évben...

 

Mária: Voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, nincs „kulcsom” egy-egy gyerek lelkéhez. Sajnos álszent dolog lenne azt állítanom, hogy végül minden esetben megtaláltam azt a bizonyos „kulcsot”.

 

 

Melyik tanítványára a legbüszkébb?
 

Magdolna: Iványi Domokos tízéves korától volt tagja az általam vezetett Drámajáték-színjátszó szakkörnek és a negyventagú Kamarakórusnak. Most az Eötvös József Gimnázium egyik éltanulója, a mai napig is életének szerves részét jelenti a színház és a drámapedagógia. Tagja a Katona József Színház ifjúsági programjának. Meghívottként én is láttam a bemutatott színdarabokat, nagyon büszke vagyok Domokosra.

 

Mária: A kérdés kapcsán nézegetni kezdtem régi fényképeket. Ó, igen, ő volt a kedvencem, rá vagyok a legbüszkébb – gondoltam egy-egy arc láttán. Mikor már a sokadik gyereknél gondoltam ezt, jót nevettem magamon. Van, akiből remek pedagógus lett, vagy jó mérnök, „jó fej” pap, szuper családanya vagy családapa, vagy hozzánk jön tanítani, gyermekét beíratni, esetleg „csak” olyan jó szellemű cserkészvezető, esetleg gimnazista, akire lehet számítani. De nem hinném, hogy mindez az én érdemem lenne, hiszen az embernevelés mindig csapatmunka. 

 

Milyen tanácsot adna a mai tanároknak?

 

Magdolna: A diplomaosztó után egy másfajta tanulás kezdődik. Könyvek helyett a gyerekektől kapjuk a napi leckéket.

 

Mária: Igyekezzenek hitelesek lenni. Hinni abban, amit mondanak. A napokban mondta az egyik régi – annak idején leglázadóbb – tanítványom, hogy a hitemért, meggyőződésemért, annak vállalásáért akkor is becsült, amikor lázadt. Éppen az első színdarabjának bemutatójára hívott meg. Talán még jó tanács az is, hogy a tanárok soha ne feledjék, a gyerekek, fiatalok nem a szavaikra figyelnek elsősorban, hanem az életükre. 

 

 

Mit gondol a XII. kerületről, a Hegyvidékről?

 

Magdolna: Éveken át XII. kerületi iskolákban dolgoztam. A hegyvidéki családok nyitott, együttműködő légkörében minden területen számíthattunk egymásra valamennyien: diákok, szülők, pedagógusok. Az iskolai és szabadidős feladatokban egyaránt a gyermekközpontúság volt a közös szempont. A Hegyvidék közel van a természethez, és így számtalan lehetőséget nyújt a tanulni és kikapcsolódni vágyóknak egyaránt. A MOM Kulturális Központ és a park a diákélet ünnepnapjainak is helyszíne. A kerületi könyvtár az Ugocsa utcában az iskolákkal karöltve dolgozik, eligazítja a gyerekeket a könyvek birodalmában. A helyi adottságoknak is köszönhető, hogy a XII. kerületi pedagógiai intézmények lendületes, életvidám és sokoldalú fiatalokat nevelhetnek. A kerületi lakosok figyelemmel kísérik a diákélet eseményeit, a családok többsége elismeri a tanárok munkáját. Mindez személyes tapasztalatom.

 

Mária: Ebben a kerületben születtem, s tíz év kihagyással azóta is itt élek. Örülök a sok, jól karbantartott és körbekerített játszótérnek, a nyári kertmozinak és általában a MOM Kulturális Központ és a Kulturális Szalon színes programjainak. Nagyon szerencsés az „új” könyvtár kialakítása is. És nem utolsó sorban szeretem a szintén egyre rendezettebbé váló Normafát és környékét, ahol gyakran sétálunk a férjemmel, unokáimmal, régebben pedig az osztályaimmal. Igen, nagyon szeretem a Hegyvidéket, azt, hogy egyre szépül, zöldül és virágzik – szó szerint. Sok olyan ember él itt, akikkel hitünk, politikai elveink és nemzetünk szeretete is összeköt.