Mihályfi híres selymészete a 19. századi Hegyvidéken

Bár a selyemtermelés már nem tartozik Magyarország fő profiljához, mégis büszkék lehetünk arra, hogy ezen ipar kezdeti fejlődésében komoly szerepet vállalt a Hegyvidék.

 

A selyem előállítása a selyemhernyó-tenyésztésen alapult, amely egy több ezer éves kínai eredetű állattenyésztési ágazat. A selyem már a honfoglaló magyarok idején is kedvelt áru volt, később az uralkodók, az egyházi rend és a gazdagabb polgárság körében is luxuscikknek számított. A hazai selyemtermelésnek több mint háromszáz éves múltja van, és olyan neves történelmi alakok, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós is kiemelten foglalkoztak ennek a drága nyersanyagnak a kérdésével. 
 

Bár manapság a selyemtermelés jelentőségének csökkenése tapasztalható az ipari változások és a modern anyagok megjelenése miatt, Magyarország múltjában mélyen gyökerező hagyományai tovább élnek a kézműves és luxustextilek piacán, és mindmáig emlékeztetnek arra az időre, amikor a selyem a nemzet gazdaságában jelentős szerepet játszott.

A selyem születése

A selyem előállításához szükséges selyemhernyó-tenyésztéshez eperfa – vagy ahogy többen ismerik – szederfa kellett. Ez a növény Magyarország területének nyolcvan százalékán jól termeszthető volt, így ideális körülményeket teremtett ennek a mesterségnek a virágzásához. Az eperfafélék nemzetségének száz fajából nálunk kettő fordul elő: a Kínából származó fehér eperfa és a Közép-Ázsiából hozzánk költözött fekete eperfa. Igazán jelentős „karriert” a fekete futotta be, mert azontúl, hogy bólogató lombja Arany János versébe is bekerült, egykor szinte minden tanyán, konyhakertben vagy gyümölcsösben nevelték. A fehér eperfa elterjedéséhez nagyban hozzájárultak a selyemhernyók, amelyek kizárólag ennek leveleivel táplálkoztak.

A selyem előállítása hagyományosan a kézi munka nagyon időigényes és precíz folyamata volt. A selyemhernyók tojásait gyapjú- vagy selyemtekercsekre helyezték, és amikor kikeltek, a hernyók kizsírozták, és fonállá tekeredték össze. Ezt a fonalat a selyemtekercsekről levették, és a selyemszálakat további fonalakba fonták, így előállítva a selyemszövetet. Ezután a szövetet festették, és különböző formákba szabták a ruházat és más textíliák előállításához. 

 

A híres hegyvidéki selyem

Az 1860-as években több újság is megemlítette, hogy a Hegyvidéken a Széchenyi-hegyhez közel létezett egy igen kiemelkedő és jól működő selymészet. A Hazánk s a külföld című lap 1867 szeptemberében így fogalmazott erről: „A Széchenyi-hegyre vezető úttól jobbra fekszik eperfák és cserjék közt Mihályfy Antal pesti ügyvéd selymészete. A termesztés nagyszerűnek mondható, mivel Pest környékén aligha van rendezettebb és célirányosabb tenyészde mint a Mihályfy úré. Minden kirándulónak érdekes leend megtekinteni.”

Az idézet egy hosszabb ismertetőből való, amelyben Zugliget szépségeit foglalja össze a korabeli lap, és szerencsénkre a szöveg mellett egy hat metszetből álló képkompozíció is látható a kerület legendás részeiről, a Disznófőről, a Normafáról, a Fácánról és Mihályfi Antal selymészetéről, ami talán az egyetlen ábrázolása ennek a különleges helynek.

A híres hegyvidéki selyemtenyésztőhely valószínűleg a mostani Eötvös út 35. szám alatti területen lehetett, az Őzike köz és a Laura út által határolt részen, mivel ott már az 1850-es években is láthatók voltak épületek a térképeken. Az 1878-as térképen mint Mihályfi nyaralója volt láthatók. Azt pontosan nem tudjuk, hogy mikor indulhatott itt a selymészet, de azt igen, hogy már az 1860-as évek legelején is kitüntették az itteni „selyemtenyészdét”, sőt 1862-ben a londoni világkiállításon gombolyított selymével Mihályfi úr is képviselte hazánkat. 

Pontosan nem ismert, hogy meddig volt a Hegyvidéken Mihályfi Antalnak selymészete, de azt tudjuk, hogy az 1870-es évek végén egy zugligeti viharban Mihályfi nejét és 6 éves leányát egy közeli villámcsapás majdnem agyonütötte, illetve hogy az 1890-es években már Steuer nyaralóként szerepelt az egykori otthonuk. Így valószínűleg akkor már nem működött az érdekes tenyészde.

A selymészet további hegyvidéki múltjáról érdekes adatokat tudunk még, többek közt, hogy Eperjesi István, a Zugligeti Általános Iskola első igazgatója 1892-ben engedélyt kért és kapott a méhészeti tanulmányok mellett egy selyemtenyészeti tanfolyamra, amely a zugligeti iskola számára készült. 

A 20. század elején Magyarország évente több mint 1900 tonna selyemgubót termelt, amellyel szintén előkelő helyet foglalt el az európai piacon, de a trianoni békediktátum következtében az eperfáink háromnegyede külföldre került.

Manapság a selyemtermelés Magyarországon nem játszik olyan meghatározó szerepet, de a hagyományok és a múlt emléke továbbra is megmaradt. A hegyvidéken hajdanán virágzó selyemtermelés múltját Mihályfi úr személye és a zugligeti selyemtenyészeti tanfolyam emléke is fémjelzi, és bár a trianoni békediktátum miatt az eperfáink nagy része külhoni földeken talált új otthonra, az elhivatott munkának köszönhetően a Hegyvidék méltán lehet büszke a múlt sikeres hazai selyemtörténetére.