Színészkirály a szomszédunk – Rózsahegyi Kálmán a Hegyvidéken

Rózsahegyi Kálmán színész és színpedagógus 1926-ban költözött közvetlen szomszédságunkba, az akkori Hantos utcába. Ez ma Tartsay Vilmos nevét viseli. A második világháború antifasiszta ellenállója majdnem harminc évvel volt fiatalabb a színészlegendánál. Valószínűleg fiatalemberként ő is örömmel ült be a moziba, hogy megtekintse Rózsahegyi valamelyik alakítását, például a Liliomfiban, az Új földesúrban, a Légy jó mindhaláligban vagy az Európa nem válaszolban. Talán találkozhattak is, és ebben az esetben a nemzeti ellenállás majdani hőse, a vakmerő huszártiszt bizonyára örömmel vette volna, ha kap egy autogramot a korszak ünnepelt sztárjától.

 

Egy különleges tehetség

Rózsahegyi Kálmán 1873. október 6-án született Békés vármegyében, Endrőd városában. Szerelemgyermek volt, nem egy házasság kötelékén belül látta meg a napvilágot. Vér szerinti apja földműves gazda, az édesanyja, Grósz Zsani a helyi kocsma felszolgálója volt. A jóképű, de bohém Rózsahegyi Ödön vállalta magára Kálmán felnevelését, és saját fiaként bánt vele, amikor Zsani feleségül ment hozzá. Ödön egy szép napon úgy döntött, hogy nem neki való az unalmas kispolgári élet, ezért beállt vándorszínésznek.

A gyermek nevelőapja példáját követve döntött úgy, hogy színész lesz. Elvégezte a híres Színiakadémiát, és szinte minden fontos magyar nagyvárosban, például Kolozsváron és Debrecenben is játszott. A sokoldalúságát jól mutatja, hogy bármilyen szerepben megállta a helyét. Nagyra becsülték természetes, sallangoktól mentes játékstílusa miatt. Prózai szerepekben, de énekelve, operettekben is megállta a helyét. A huszadik század hajnalán lett a Nemzeti Színház tagja. Harmincöt éven keresztül játszott ott.

 

Egy korszak legnagyobb sztárja

A boldog békeidők közepén megházasodott, és a nejével, Hevesi Angélával megalapította a saját színiiskoláját. Tehetséges színészek egész seregének mutatott utat. Déd- és nagyszüleink sokszor találkozhattak Rózsahegyi Kálmánnal, mivel az iskolájának vizsgaelőadásait itt nálunk, a Hegyvidéken, a MOM Kultúrházban tartották. Nem létezett olyan színpadi zsáner, műfaj, amiben ne alkotott volna maradandót: az operett, a kabaré, a klasszikus dráma, a népszínmű, a vígjáték legnagyobb csillagai közé sorolták.

A húszas években már a legnépszerűbb hazai színészek egyike volt. A rajongói úgy döntöttek, hogy meglepik, és megajándékozzák az ötvenedik születésnapján egy gyönyörű családi házzal. A kivitelezéssel 1923-ban a korszak ünnepelt építészét, Lechner Jenőt bízták meg. A három épületből álló németvölgyi villa igazi kuriózum. Még ma is lenyűgözi azokat, akik a Tartsay Vilmos utcában sétálnak. Az építkezés két éven át tartott. Rózsahegyi Kálmán a családjával együtt hamarosan be is költözött. A színész imádta a modern, összkomfortos új otthonát, ahonnan remek kilátás nyílott a Svábhegyre. Rózsahegyi Kálmán élete végéig itt lakott.

 

Nehéz évek, kegyetlen korszakok

Száz évvel ezelőtt Amerikába is eljutott, ahol mindenekelőtt humoros számaival nyerte el a közönség tetszését. A harmincas években azonban lassan megfagyott körülötte a levegő. Hamarosan már egyáltalán nem állhatott színpadra. Rajongóit csak az vigasztalta, hogy a filmvásznon még mindig gyakran láthatták. A származása miatt sorra becsukódtak az orra előtt az ajtók.

Eközben a Tartsay Vilmos utca majdani névadója elvégezte a Ludovika Akadémiát, majd a vezérkari iskolát. Doktori fokozatot szerzett közgazdaságtanból, és részt vett a felvidéki, valamint az Erdélybe vonulásban. Határozottan elutasította az ország fasizálódását, ezért ugyanakkor, amikor Rózsahegyi Kálmánt letiltották a színpadról, Tartsay Vilmos önként nyugállományba vonult. A háború legsötétebb órájában kapcsolódott be a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának munkájába. 1945 őszén letartóztatták és kivégezték.

Rózsahegyi Kálmánnak sikerült átvészelnie a múlt század legszörnyűbb éveit, legkegyetlenebb hónapjait, ám hiába reménykedett abban, hogy a sorsa jobbra fordul. 1945 után néhány befolyásos közéleti személyiség nem bocsátotta meg neki, hogy – szerintük – az előző rendszer kegyeltjei közé tartozott. Nem térhetett vissza a Nemzeti Színházba sem. Egy ilyen tehetséget azonban nem lehetett elfojtani. Az ötvenes években egyre többször állhatott újra színpadra. Ismét behívták a filmgyárba, ahol már az új rendszer politikáját kiszolgáló filmekben számítottak rá.

Az idős Rózsahegyi a tőle megszokott, magával ragadó alakítást nyújtotta az Állami áruházban, az újra leforgatott Liliomfiban és a Budapesti tavaszban. Közben felnőtt a hazai színészek új nemzedéke. Közülük sokan tisztelték és szellemi mesterüknek tartották Rózsahegyi Kálmánt. A Nemzeti Színház örökös tagja 1961-ben hunyt el. Haláláig a Tartsay Vilmos utcában lakott. Erre sétálva vessünk egy pillantást az emléktáblájára, ami kereken fél évszázada hirdeti, ki lakott, dolgozott és alkotott Németvölgyben.