A 150 éves Budapest mentén

Már az ősi időkben is fontos szerepet töltött be a földhatárok megjelölése, legyen szó az egyiptomi földmérőkről, akik a Nílus áradásai után újra megjelölték a birtokok határait, vagy a rómaiakról, akik új települések alapításakor sarokkövekkel jelölték meg az utcákat és telkeket. A középkorban is nagy hangsúlyt fektettek a településhatárok és birtokhatárok kijelölésére, amelyeket a falvakban határdombokkal, a városokban pedig határkövekkel jeleztek.

 

Birtokhatárkövek

 

Az 1873-as határ előtt azonban meg kell említenünk a Hegyvidék legrégebbi tanúit, az egykori birtokköveket, amelyek nem a város határát, hanem az egykori lakók és birtokosok telekhatárait voltak hivatottak jelölni. Ezek az emlékek nehezebben észrevehetők, mivel elég kicsik, de érdemes keresni őket, hiszen van köztük olyan is, ami már közel háromszáz éves. 

A legrégebbi ilyen birtokkő a Hegyvidéken 1723-ból való ST jellel, ami a Stettner tulajdonosra vall, de a Normafa Látogatóközpont szomszédságában az út mellett is lehet látni egy 1765-ből való birtokhatárkövet. Akik pedig az Anna-rétre sétálnak, belebotlanak az út közepén egy 1773-as FZ feliratú birtokkőbe, ami az egykori Franz Zillich majoros birokhatára volt, akinek a majorjáról már többször beszámoltunk. 

 

A 150 éves főváros határkövei

 

A XIX. században még élt a szokás, hogy a települések és magánbirtokok határait határkövekkel jelölték meg oly módon, hogy rávésték a név jelzőbetűit és a felállítás évét. Pest város határában a XVIII. századtól kezdve helyeztek el nagyméretű határköveket, majd a főváros 1873-as egyesítését követően Budapest határát 325 faragott kőtömbbel jelölték meg. 

A határt 1872-ben jelölte ki egy bizottság, eleinte valószínűleg kisebb kövekkel, és végül csak 1878 és 1882 között állították fel a budai oldalon látható nagy köveket, mivel addigra több panasz érkezett arról, hogy a szomszédos városok nem tartják be a határokat. Az egyik korabeli újságban így fogalmazott egy panaszos cikk: 

„Az egész budai területen alig van határkő, sőt határdomb sem, ami azt vonja maga után, hogy idegenek csorbítják a területet, pusztítják a fákat s nagy károkat tesznek a városnak. Ennélfogva indítványozza a bizottság – s indítványa rendszeres javaslat: hogy a budai határon minden 100–250 öl távolságra határkövek állíttassanak föl, amire kell vagy 200-250 db.” 

 

A nagy határkövek állításakor sokszor újra ki kellett mennie a bizottságnak, hiszen az egykori jelölés vagy a kisebb kövek gyakran elmozdultak. „A tanács ma elhatározta, hogy a budai határköveket, határszéli bizottság járja be, mert a birtokviszonyok rendezése folytán a birtokosok maguk se ismerik ki magukat; több kő kidőlt, elhordatott stb. s az újabb megjelölés tovább nem halasztható.” 

Pár hónappal később a tanács felhívást tett közzé, amiben kérik a kőfaragókat, hogy kezdjenek határköveket készíteni. A köveken tehát különböző mesterek dolgoztak, így történt, hogy bár méretre egységesek lettek, különböző anyagú kövekből készítették azokat, és a mesterek itt-ott rajtuk hagyták a saját stílusukat és lenyomatukat.

A 200-250 budai kőből, amit a tanács előirányozott, végül 225 darab 200 centiméter hosszú és 50 centiméter oldalhosszúságú, négyzet keresztmetszetű faragott oszlop készült, amelyekből a terepszint fölött körülbelül 120-140 cm látható. Az oszlopok tetején egy 45 cm átmérőjű kör alakú tányér látható, amelynek a közepén egy kicsiny furat jelöli magát a pontot. Ezt a tányért azután több helyen madáretetőként használták és használják ma is.

 

Hegyvidéki határkövek

 

A pesti oldal határköveit 1-től 100-ig, a budaiakat 101-től 325-ig számozták, utóbbiak közül 36 a Hegyvidék területén van, nagy részük a Normafa közelében, a már említett Jánoshegyi út és Konkoly-Thege Miklós út mentén található. Minden kő két átellenes oldalán a két szomszédos település neve áll, a hármas határpontokon álló köveken (vagyis ott, ahol három település határa fut össze), mindhárom helység nevét feltüntették.

A Hegyvidéken sorakozó köveket 202–240-es számozás között lehet megtalálni, és minden kövön az 1880-as év szerepel, tehát ezeket valószínűleg egyszerre állították. A következő, XI. kerületi kövek már 1882-es évszámmal folytatódnak. Némelyiket az 1933. évi szintezéskor magassági alappont elhelyezésére is használták, így ezek oldalára szintezési tárcsát építettek.

Jókai Mór is megemlíti egyik írásában a határköveket, ahol egy kiránduló társával való kalandjait meséli el: 

„megismertetett az erdei út fortélyával, hogyan lehet eligazodni a sűrűben a bemeszelt faderekakról; megmutatta a határkövet, mely a Buda város birtokát a kamarai erdőtől elválasztja…”

A sors fintora, hogy pár évvel a budai határkövek felállítása után, az 1890-es években a főváros megvásárolta Budakeszierdőt, így a kövek itt csak pár évig jelölték a tényleges határt. Ám budapesti viszonylatban a Hegyvidéken és a budai oldalon álló határkövek ezzel együtt is inkább jelzik a főváros határát, mint a pesti oldalon, ahol az 1950-es évek bővítésének következtében a legtöbb határkő szinte Pest közepére került. 

Ha legközelebb találkozunk ezekkel a nagy kövekkel, jusson eszünkbe, hogy itt húzódott egykor Buda, Óbuda és Pest egyesülése következtében kialakult fővárosunk határa 1873-ban. Ismerjük meg, kíméljük, őrizzük és ápoljuk ezeket a 150 éves történelmi emlékeket.