A Hegyvidék legöregebb háza

A Hegyvidéken a 19. század derekáig főleg erdőségek és szőlőművelési területek voltak. Az ezt megelőző időkről leginkább csak a legendák, az elnevezések és egy-egy régi romos lak vagy kút tesznek tanúbizonyságot. A 17. században a várossal határos területek még szinte teljesen lakatlanok voltak. A budai hegyek a török kiűzését követően kerültek Buda városának tulajdonába, de csak a 18. században jelentek meg az első épületek ezen a vidéken. A mai XII. kerület területét a Tabánban élő rác és a Budára újonnan betelepített német lakosság vette birtokba. 

 

A törököktől visszafoglalt budai vár hadműveleteinek során elpusztult szőlőket újraültették, és elkezdték művelni a földeket. Zugligetben az 1700-as évek második felében jelent meg először összefüggő településmag, ami a Budakeszi és Buda között húzódó hegyi út mentén épült majorságokból alakult ki. A városok egyre növekvő zsúfoltsága, a kedvezőtlen higiéniai viszonyok, a sorozatos járványok hatására, aki tehette, a természet felé fordult. 

 

A pest-budaiak vasárnapi és ünnepi kirándulásaik a 18. század végétől legtöbbször a Zugligetbe vezettek, ahol általában egy vendéglő volt a célállomás. A majorságok állandó lakói hosszú ideig csupán vincellérek, kapások, napszámosok, korcsmárosok voltak, miután a birtokok tulajdonosai legtöbbször Budán vagy Pesten laktak, és csak megpihenni jártak ki a budai hegyekbe. Az itt álló majorságokban nem csak vendéglátó tevékenység folyt, hanem a későbbi tulajdonosaik bővítették, újították azokat, és villákat, nyaralókat építtettek fel területeiken. 

 

Az első lakóházak a 18. század közepe táján épültek a Zugligetben. Egy 1760 körül készült térkép szerint hat épület állt a Budakeszit Budával összekötő út közelében, a mai Szilassy, Janka és Béla király úton. A legelső házak ezen a területen épültek fel. Ez a Budakeszit Budával összekötő út érintette a Disznófő-forrást, a Szent Anna-kápolnát és Makkosmáriát is. Az első épületek közül napjainkban mindössze kettő áll még Zugligetben. Az egyik, a Czillich- vagy a későbbi nevén Zerkowitz-major a Janka út 4. szám alatt, a másik, a Juhász-major az Árnyas út 40. alatt található. A kettő közül a Janka úti a régebbi, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Czillich-major a XII. kerület legöregebb, ma is létező lakóépülete. A több mint 250 esztendős épület megmaradása – egész Budapestet tekintve is – csodaszámba megy, ami a parasztbarokk építészet egyedülálló emlékét őrzi, az erdő közepén.

 

Az egykori majorosház pontos építési dátumát nem ismerjük, de az 1760-70-es években készülhetett, Czillich (Zillich) Ferenc budai ügyvéd építtette, innen az elnevezése. A majorság hatalmas területet foglalt magában a maga 49 holdjával, amibe nagy rét és erdőbirtok is tartozott, egészen a hegygerincig. A birtok határköve ma is megtalálható a Normafától a Szent Anna-rét felé vezető sétaút mentén, F. Z. 1773 felirattal, ami az állítás dátumára és a birtokos nevére utal. A vegyes, zúzott kő és téglafalazatú, L alaprajzú, a lejtős terepen hátsó falával a földbe épült ház lényegében megőrizte eredeti, XVIII. századi formáját, kivéve az egykori zsindelytetőt, amelyet időközben palára cseréltek. A térképeken L alakú épületet láthatunk, amely kisebb hozzáépítésekkel bár, de napjainkra is megmaradt. 

 

Egykor az épület hosszabbik szárnyában kapott helyet a lakószoba és a konyha, a rövidebbikben pedig az istálló. Olyan eredeti megoldások láthatók rajta a mai napig, mint például az istálló szénaledobó nyílása vagy a konyha mennyezetében meglévő lyuk, amit a padlástérben kialakított füstölő eléréséhez használtak. Minden bizonnyal eredetiek a szobák mennyezeti gerendái is. A családi hagyomány szerint Kossuthot 1837-ben itt tartóztatták le. Ez ugyan nem felel meg a valóságnak, miután az Istenszeme fogadóban tartóztatták le, az azonban lehetséges, hogy Kossuth a közeli fogadóból egyszer-egyszer átlátogatott ide, hiszen személyes ismeretségben állhatott a Zillich családnak a reformmozgalomban részt vevő tagjaival. 

 

A major fennmaradását részben talán annak köszönheti, hogy másfél évszázadon keresztül egy család birtokában volt. Amikor a Czillich-leszármazottak 1901-ben eladták a házat, Zerkowitz Imre vásárolta meg, akinek utódai még a kilencvenes években is ott laktak. Zerkowitz Imre is ügyvédként dolgozott, a majorságot pedig nyaralónak használta, ahol kertészetet és méhészetet rendeztek be. Érdekesség, hogy a major birtokbavételekor Zerkowitzék régi, földbe ásott vízvezetékcsöveket találtak. Azt gondolták, hogy a Városkút forrásházához hasonlóan ezek is a Mátyás király korabeli vízvezetékrendszer darabjai, azonban ez nem nyert bizonyosságot, arra viszont egyértelműen rávilágított a lelet, hogy a Disznófő-forrás vize föld alatti vízcsövekben jutott el a környékbeli majorságokba. 

 

Az épület jelenleg elhanyagolt állapotban áll. Többször is hajléktalanok vették birtokba, annak ellenére, hogy 1996-tól helyi védettséget élvez, 2001 óta pedig – a Zugligeti Egyesület közbenjárásával – országos műemlék lett. 2006 karácsonya előtt kiégett a ház közepe egy cigarettacsikk miatt, és a régi épület külső állapotából már csak egy eredeti ablakrészlet maradt meg.

A terület egy része az önkormányzat tulajdonát képezi, ezért tervben van a terület és a régi majorsági épület megmentése, miután fontos épített örökségünk, hiszen egyedüliként maradt fenn a 18. századból, jelentős átépítések nélkül. Az elképzelt tervek szerint a 18. századi lakóház egy állomása lenne a Fácánosból induló tanösvénynek, ahol a látogatók és a gyerekek megtekinthetnék, hogy hogyan működött egy igazi majorság az 1700-as évek végén. Azért is lenne izgalmas egy ilyen kialakítása a területnek, mert ezen a vadregényes helyen, a Tündérvölgyi útig tavasszal kökörcsinek tízezrei virágzanak, amelyek még vonzóbbá teszik az egykori majorság területét.