Mi történik az űrszeméttel?

A múlt század hatvanas és hetvenes éveiben, a világűrben is komoly versengés támadt a korszak nagyhatalmai között. Azt követően, hogy 1957. október 4-én Bajkonurból fellőtték az emberiség első műholdját, a Szputnyik-1-et, a szovjetek és az amerikaiak is rengeteg alkalommal tettek kísérletet a világűr meghódítására.
 

Szerencsére ezen vállalkozások nagy részét gond nélkül végre tudták hajtani. Feladataik elvégzése után a bátor űrhajósok többsége sértetlenül visszatérhetett szülőbolygónkra. Azzal viszont hosszú időn keresztül senki nem foglalkozott, hogy a rengeteg űrkísérlet, kilövés során milyen sok hulladék került fel a magasba. A Föld körül keringő kozmikus hulladékban ugyanúgy találunk meghibásodott mesterséges holdakat, mint elveszített szerszámokat, földkörüli pályán maradt rakétafokozatokat, valamint rengeteg kisebb és nagyobb roncsdarabot. Lassan, de biztosan jókora gyűrű alakult ki a Föld körül.

Egyes becslések szerint hatszázezernél is több, egy centisnél nagyobb tárgy került fel a kozmoszba, a kisebb törmelékdarabkák száma pedig akár több millió is lehet. Sokáig csak kevesen aggódtak miattuk, hiszen a világűr hatalmas, és úgy tűnt, hogy még a földkörüli pályán is elenyésző az összeütközés veszélye.

 

Közlekedési dugó az űrben?

Az elmúlt tíz évben gyökeres fordulat állt be az űrkutatás területén. A nagyhatalmak a Szovjetunió bukását követően meglehetősen csekély lelkesedést mutattak a kozmosz meghódítása iránt. Mostanában csak az ösztökélte őket a rég esedékes lépések megtételére, hogy színre léptek az energiától és tettvágytól duzzadó magánvállalkozások. Kiderült, hogy az űrutazás akár jövedelmező üzlet is lehet. Moszkva és Washington észbekapott. Újra komoly pénzeket csoportosítottak át űrjárművek kifejlesztésére. Nem akarták ugyanis, hogy beérjék őket újdonsült vetélytársaik, a világűr ajtaján egyre rámenősebben kopogtató Kína, Brazília, Japán, Izrael, és persze az Európai Unió.

Egyre több rakéta indult el lángcsóvát lövellve az űr felé, ráadásul olyan vakmerő tervek születtek, melyek előre jelezték a tömeges űrturizmus megjelenését. Bolygónk környékén jelenleg erre nincsen elég hely. Már most is kellemetlen közlekedési dugók alakulnak ki az Egyenlítő fölött, ahol rengeteg katonai és polgári, meteorológiai, valamint távközlési műhold zsúfolódott össze. Az űrszemét ráadásul egyre komolyabb veszélyt jelent a megnövekedett forgalom miatt.

 

Gyakori vészhelyzetek

Napjaink legfontosabb űrobjektuma a Nemzetközi Űrállomás. Folyamatosan dolgoznak rajta különböző nemzetek űrhajósai. Az állomás pályáját azonban többször is módosítani kellett, nehogy összeütközzön egy-egy hatalmas roncsdarabbal. Egy ilyen „koccanás” ugyanis végzetes következménnyel járhatna. Egy tehetetlenül sodródó műholdroncs vagy egy hordozó rakétadarab tömege akár a tíz tonnát is elérheti. Nagy sebességgel mozognak, és könnyedén összezúzhatnák azt, amibe belefutnak. A legveszélyesebb övezetek a Föld körüli 800-1500 kilométeres sávban alakultak ki. 1979-ben lezuhant a Skylab amerikai űrállomás. Közben szétesett, és az alkatrészeinek egy része odafent maradt a magasban.
 

Legutóbb a kínai Tienkung-1 űrállomás lezuhanása váltott ki nagy izgalmat. Sor került az első összeütközésekre is. 2005-ben egy amerikai rakéta roncsa csapódott bele egy kínai rakéta maradványaiba. Négy évvel később az amerikai Iridium 33 műhold ütközött össze az oroszok Kozmosz-2251 kódnevű katonai objektumával. A megfigyelők szerint a roncsok körülbelül hatszáz kisebb darabra robbantak szét.

Mindezek miatt elkerülhetetlenné vált az űrszemét szemmel tartása, hogy tisztában legyünk, mikor és hol bukkannak fel a nagyobb darabkáik. Ha beindul az űrturizmus, mindenképpen meg kell akadályozni a katasztrofális ütközéseket. Az űrhajózással foglalkozó hatóságoknak a jövőben jobban oda kell figyelni arra, hogy mi lesz a hulladékukkal, a járműveik roncsaival. Az oroszok, az amerikaiak és az európaiak egyaránt komoly erőfeszítéseket tettek az űrhulladék nyomon követéséért. Ez azonban pár év múlva már nem lesz elég. Lépéseket kell tenni az űrszeméttől való megszabadulásra.

 

Tűzzel, vassal, lézerrel

Első lépésként átgondolták, hogy a feleslegessé váló űreszközök milyen pályán lépjenek be a Föld légkörébe. Olyan útvonalakat javasolnak, amelyeken a visszatérő műhold, illetve a rakétafokozat, vagy teljesen elég, vagy pedig minden emberi településtől távol zuhan az óceánba. A japánok kifejlesztettek egy olyan űrhálót, amelyikkel be lehet fogni a kozmoszban lebegő hulladékot. Az első kísérletek azt mutatták, hogy bár az ötlet izgalmas, még nagyon sokat kell csiszolni rajta. A britek egy takarító műholdon dolgoznak. A Snap-1 összegyűjti, és a sztratoszférába küldi a hulladékot, ami ott remélhetőleg teljesen elég.

Az oroszok híres MiG-31 katonai repülőjüket akarják bevetni az űrszemét ellen. A vadászok kétszáznyolcvan kilométeres magasságig emelkedve lőnék szét a hulladékot. Kínában is a fegyveres erők vállalták magukra a takarítást. 2007 elején rakétával lőtték le az egyik saját műholdjukat. A módszer eredménye vitatott, mivel azóta egy nagy roncs helyett több mint harmincötezer darab apró szemétdarabka lebeg az űrben.

Elon Musk, a dél-afrikai származású milliomos olyan új módszert fejlesztett ki, amelyik újrahasznosítja a rakétákat. Ezek visszatérnek a Földre, sosem lesz belőlük űrszemét, így nem is kell őket eltakarítani.

Nemrég az Orosz Tudományos Akadémia elé került egy olyan terv, amelyik szerint egy különleges lézerrel lőnék szét az alacsony pályán mozgó űrhulladékot. A módszerrel korábban már japánok és kínaiak is kísérleteztek, ám eddig nem sikerült eredményeket elérni. Az orosz lézerfegyver nagy előnye, hogy nem felrobbantja, hanem elporlasztja a célpontot, és az apró szemcsék nagy valószínűséggel elégnek, amikor visszatérnek a légkörbe.

Az igazán hatékony és olcsó módszerek kifejlesztése azonban még várat magára. Figyelembe véve azonban, hogy hamarosan beindul az űrturizmus, biztosra vehetjük, hogy a nagyvilág leleményes mérnökei erre a problémára is megoldást találnak.