Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2018-10-31

A Hegyvidéken dübörög a Zenevonat!

A Hegyvidéken dübörög a Zenevonat!

November 10-én egészen különleges élményben lehet részük azoknak, akik szeretik a magyar könnyűzene egyik meghatározó fontosságú együttesének, az LGT-nek a munkásságát. A MOM Kulturális Központ színháztermében Karácsony János és Solti János fiatal tehetségek közreműködésével adja elő a legendás dalokat. 

1971 áprilisában a fővárosiak közül csak kevesen tudhatták, hogy hamarosan mindörökre megváltozik a magyar könnyűzene. Hazánkban ekkor már számos remek zenekar, együttes működött, és a koncerteken egyre színvonalasabb zenére szórakozhattak a fiatalok. A hazai zenei életet azonban igencsak felkavarta egy új együttes, a Locomotiv GT megalakulása. Legelső tagjai Presser Gábor, Laux József, Frenreisz Károly és Barta Tamás voltak.

Az együttes sikere szempontjából nagyon fontos volt egy ifjú hölgy, Adamis Anna költő közreműködése is. Laux József felesége számos népszerű slágerük szövegét írta. Az új együttes első fellépésére júliusban Budán került sor, és a rajongóik decemberben már kézbe is vehették a Locomotiv GT első nagylemezét, melynek címe azonos volt az együttes nevével.

Ez a név kezdetben nagy fejtőrést okozott, hiszen nem mindenki tudta, hogy mit jelent a G és a T betű. Sokan e titokzatos mozdonytípusra gondoltak és ezzel az erőteljes, hangosan dübörgő járművel gyakran találkozhattak, ha megvették az LGT későbbi lemezeit. A két betű azonban elsősorban a nagy utazásra (Gran Turismo), a zenészekre váró kalandok sorára utalt.

Siker a síneken 

A 70-es évek elején igazi szenzációnak számított Nyugaton, hogy Kelet-Európában is létezik rockzene, mégpedig egészen magas színvonalú. Az LGT lenyűgözte a nyugati zenei szakembereket, így a csapatot 1972-ben meghívták Angliába.

A legendás májusi koncerten olyan népszerű együttesek mellett léphettek fel, mint a Genesis és a Beach Boys. Második albumukat a hazai könnyűzene korai történetében páratlan módon Londonban vették fel. 

1973-ban Frenreisz Károly helyére Somló Tamás lépett. Itthon ekkor már a legnépszerűbb együttesek közé tartoztak. Rajongók tömege énekelte a koncerteken a Kék asszonyt, a Vallomást és a Miénk itt a tért. 

A korszak és a zord politikai élet azonban a könnyűzenére is rányomta bélyegét. 1974-ben az LGT Amerikában járt, ám a hazai hatóságok ellenezték, hogy angolul adjanak ki egy lemezt az USA piaca számára. Barta Tamás ekkor úgy döntött, hogy külföldön marad. A hatóságok ezt szigorúan megtorolták, és az LGT lemezei gyakorlatilag eltűntek a boltokból. Barta helyére Karácsony János lépett.

Bár változatlan elszántsággal tovább zenéltek, 1976-ban az új lemezüket is betiltották itthon. Laux József elhagyta az országot és a helyét Solti János vette át. 1978-ban egy dupla válogatáslemez foglalta össze leghíresebb dalaikat. Két évvel később egy rendkívül fontos koncertre kerül sor. 1980-ban a Kisstadionban együtt lépett fel az Omega, a Beatrice és az LGT. Igazi szenzáció volt, hogy az Omega és az LGT tagjai közösen adták elő a korszak egyik leghíresebb dalát, a Gyöngyhajú lányt. 

A zenevonat 1984-ben már Keleten dübörgött. Másfél hónapos koncertkörutat tartottak a Szovjetunió legfontosabb városaiban. Számos izgalmas és sikeres év után az LGT búcsú koncertjére 1992-ben került sor, bár még később is felléptek néhány ritka alkalommal.

A hegyvidéki koncert

Legutóbb 2016-ban Somló Tamás halála kapcsán Presser Gábor facebookon közölte a rajongókkal, hogy az LGT soha többé nem ad koncertet: ,,Bármennyire is nehéz ezt kimondani, leírni, de mi hárman, Karácsony János, Presser Gábor és Solti János, az LGT tagjai azt szeretnénk tudatni azokkal, akiket érdekel, akik szerették a zenénket, dalainkat, hogy Somló Tamás halála után zenekarunk többé nem lép fel. Tomit nem lehet pótolni, és mi nem is gondolunk semmi ilyesmivel próbálkozni. Köszönetet mondunk mindazoknak, akiktől a hosszú évek alatt szeretetet, bíztatást kaptunk, azoknak, akik segítették munkánkat, akik eljöttek a koncertjeinkre, akik hallgatták, tudták a dalainkat, akik gyűjtötték a felvételeinket. Csodálatos volt nektek játszani."

A MOM Kulturális Központban „Zenevonat Szuperprodukció” néven Karácsony János és Solti János társaságában két fiatal művész, Veres Mónika (Nika) és Heincz Gábor (Biga) adja elő a legendás régi dalokat. A zenei kíséretről az Abrakazabra zenekar gondoskodik.

A produkció a zenekar klasszikussá vált dalait - Ő még csak 14, Nem adom fel, Zenevonat, Álomarcú lány, A dal a miénk, Miénk ez a cirkusz, Mindenki – a két eredeti LGT-tag közreműködésével dolgozza fel.

Ajánló
Ajánló
Novemberi kavalkád

Novemberi kavalkád

Késő ősszel sem áll meg az élet a Hegyvidéken! Nézzük meg programokkal várnak minket a kerületben...

Csodálatos indián nyár – szeptemberi programajánló

Csodálatos indián nyár – szeptemberi programajánló

A naptárra pillantva egyértelműnek tűnik, hogy tényleg ránk köszöntött az ősz, bár kint néha...

A Dühöngő ifjúság a Városmajori Szabadtéri Színpadon

A Dühöngő ifjúság a Városmajori Szabadtéri Színpadon

Augusztus 21-én nem mindennapi élményben lehet részük azoknak, akik beülnek a Városmajori...