Hazádnak rendületlenűl… – Vörösmarty Mihály születésnapja

1843-ban a Pesti Hírlap olvasói egy rendkívül fontos irodalmi műről olvashattak. A cikk szerzője a „magyar nemzet béke s hadi dalának” nevezte a költeményt, melynek megzenésített változatát abban az esztendőben mutatták be a Nemzeti Színházban. A Szózat sorai belopták magukat a magyarság szívébe, és szerzőjét, Vörösmarty Mihályt joggal tekintjük nemzeti kultúránk egyik legjelentősebb költőjének. December 1-jén az ő születésnapját ünnepeljük.

A 19. század első fele a magyar történelem legcsodálatosabb, reményekkel és hősies küzdelmekkel teli korszaka volt. Ezek az évtizedek sok tehetséges költőt és írót, politikust és hadvezért, tudóst és gondolkodót adtak nekünk.

Vajon ők azért léphettek fel a magyar történelem színpadára, mert egy szerencsés időszakban születtek? Vagy éppen ellenkezőleg, a reformkor, a nyelvújítás, a magyar forradalom és szabadságharc korszakát nemzetünk e kiváló fiai tették nagyszerűvé?

A történelemkönyvek oldalain számos név sorakozik, Vörösmarty Mihály munkásságát azonban nem szükséges felidézni, hiszen művei közül sok még mindig elevenen él, és a hálás utókor jól ismeri csodálatos sorait. A költő legismertebb portréját a Hegyvidék híres festője, Barabás Miklós készítette el. E kiváló alkotásnak köszönhetően pontosan tudjuk, hogy tizenkét esztendővel az 1848-as forradalom kitörése előtt hogyan nézett ki a magyar romantikus irodalom egyik legismertebb alakja, a Magyar Tudomány Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagja. Küzdelmes élete, megpróbáltatásai, rendíthetetlen hazaszeretete, elszánt hite miatt Vörösmarty Mihály joggal állhat példaképként a 21. századi magyarok előtt is.

Szegény nemesek

Nehéz idők jártak Európa népeire, amikor 1800. december 1-jén Pusztanyéken megszületett idősebb Vörösmarty Mihály fia, a kis Misi. A francia forradalom ugyanis lángba borította Európát, és az első megpróbáltatásokat hosszú évtizedek mind kegyetlenebb háborúi követték. Az európai nemzetek több százezer katonájukat feláldozva próbálták megakadályozni, hogy Napóleon elfoglalja az egész földrészt, ami meghatározta több egymást követő nemzedék életét, még nálunk, Magyarországon is. A háborúskodás alatt nyilvánvalóvá vált, hogy változásokra van szükség. Reformokra.

Mihály szülei is érezték, hogy a régi világ rendje már nem tartható fent tovább. Hiába voltak mind a ketten nemesi származásúak, az anyagi helyzetük cseppet sem volt irigylésre méltó. A kisfiú így már egész hamar megértette, hogy új utakon kell elindulnia. Miközben Napóleon seregei dúlták Európát, ő a tanulást, a műveltséget választotta. Székesfehérváron, majd Pesten tanult gimnáziumban. Szorgalmas volt, okos és kitartó. Nem akarta megterhelni a szüleit, ezért a tanulás mellett keményen dolgozott. A tanítással szerzett pénzét nem ostobaságokra költötte, hanem kifizette belőle a szobáját, megvette magának az ennivalót, és ha maradt egy-két garasa, abból könyveket vásárolt.

Nehéz évek

Bár Napóleont 1815-ben sikerült legyőzni, Európa egéről nem tűntek el a fekete felhők. Zord telek és hideg nyarak következtek, ami megnehezítette a tisztességes, gazdálkodó emberek életét. Vörösmarty még egyetemista volt, amikor az édesapja elhunyt.

A családja egyre nehezebb helyzetbe került, és a rossz termések miatt elszegényedett. A majdani nagy költő igyekezett levenni a terheket a nyomor ellen küzdő édesanyja válláról. Továbbra is szorgosan dolgozott a tanulás mellett. A gazdag Perczel család fiúgyermekeit tanította. A költő ekkor ismerkedett meg a reménytelen szerelemmel. Szívébe zárta Perczel Adélt, ám meghitt érzelmei sohasem szökkenhettek szárba.

1823-ban nagy fába vágta a fejszéjét. Mivel nem szerette különösebben a száraz jogot, inkább az irodalomnak szentelte a figyelmét. Belekezdett annak a műnek a megírásába, ami az egész országban híressé tette a nevét. Egy nagyhatású hőskölteménnyel akarta visszaadni honfitársai lelkesedését és hitét. Így született meg a Zalán futása.

Nagyszerű barátok

Pályafutásában, fejlődésében fontos szerep jutott sok kiváló barátjának. Akik között ugyanúgy akadtak költők és írók, mint politikusok, jogászok és tudósok. Egyre többen ismerték meg a tehetséges fiatalembert. Barátja lett Egyed Antal és Testvér László, Zádor György, Fáy András és személyes ismerősei közé sorolhatta báró Wesselényi Miklóst, Széchenyi Istvánt és Batthyány Kázmért, Kossuth Lajost és Deák Ferencet is.

Barátai büszkén üdvözölték, amikor 1825-ben megjelent a Zalán futása. Mind többen gondolták róla, hogy ezzel fel fogja ébreszteni a tespedő nemzetet.

Ekkoriban felpezsdült a magyar kulturális és irodalmi élet is. A művelt társaság kézről kézre adta az új tudományos és irodalmi folyóiratokat, és komoly erőfeszítések történtek a magyar nyelv korszerűsítése érdekében. Vörösmarty a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, és lelkesedésével, nagy munkabírásával hozzájárult a nyelvújítás és a reformkor küzdelmeinek sikereihez. Legismertebb műve 1837-ben jelent meg az Auróra Almanachban. Olyan népszerűvé vált, hogy felmerült, esetleg a Szózat lehetne a magyar nemzeti himnusz.

1843 tavaszán megnősült. Végre boldog évek vártak rá, fiatal felesége, Csajághy Laura öt gyermekkel ajándékozta meg. 1845 nyarán már Zala megye táblabírája volt. Jól ismerte Deák, Wesselényi, Kossuth nézeteit, ám jómaga igyekezett nem politizálni.

A nemzet szolgája

Ahogy oly sokan az országban, Vörösmarty is úgy érezte, hogy elengedhetetlenek a további reformok. Lelkesedéssel töltötte el az önmagára találó magyar nemzet ereje. Ugyanakkor nem kerülte el a figyelmét az sem, hogy milyen veszélyeket rejt a megosztottság, és aggodalommal töltötte el a várható fegyveres küzdelemben a hazafias erők esetleges bukása. Képviselőként lelkiismeretesen szolgálta a forradalmat és az elszántan küzdő nemzetet. A magyar kormányt elkísérte Debrecenbe is.

A szabadságharc bukása nagyon megviselte. A vereség miatt elöntötte a reménytelenség, a hosszú bujkálás pedig aláásta az egészségét, nehezen tudott beilleszkedni a szabadságharc vereségét követő új világba. Szerencsére akadtak gazdag támogatói, akik odafigyeltek arra, hogy a nemzet költőjének idős korában se kelljen szükséget szenvednie. A komor politikai korszak azonban aláásta a kedélyét. Szomorúságát jól tükrözi utolsó költeménye. A vén cigány 1855-ben jelent meg a Pesti Naplóban. Az életéből ekkor már nem volt sok hátra.

Novemberben súlyosan megbetegedett, összeesett a lépcsőn, és többé már nem épült fel. Még el tudott búcsúzni Deák Ferenctől, majd negyedórával a politikus távozását követően, alig ötvenöt évesen elhunyt.

Halála megrázta a nemzetet. Végeláthatatlan sorokban hömpölygött a tömeg, hogy a temetésén lerója a kegyeletét. Megemlékezett róla a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is. Költői munkássága, nagyszerű műveinek hosszú sora összefogásra buzdította a magyarokat, és arra, hogy sose adjuk fel a reményt.