Adjon 30 napot az intuícióinak!

Mindannyiunk életében vannak ismétlődő minták. Sokszor kérdezzük magunktól: „Miért történik ez velem már megint?” Sokszor azonban az intuíciónk már jóval előre jelezné, hogy ismételjük a jól megszokott rossz mintát, ám mi nem hallgatunk rá… De miért is? 
 

Miért választjuk mindig ugyanazt a fajta barátot vagy barátnőt, aki ugyanúgy viselkedik velünk, mint az előző, és csalódást okoz nekünk? Miért éljük át ugyanazt a rossz tapasztalatot annak ellenére, hogy már munkát váltottunk, sőt el is költöztünk? Az új környezet és változás ellenére mégis ugyanazt a kört futjuk le. 

Az intuíció egy remek jelzőkészülék, amely többször is megpróbál minket észhez téríteni, sőt többször bekapcsolja a vészjelző-rendszerünket, csak tévhiteink, önkorlátozó hiedelmeink és tanult viselkedési mintáink miatt nem vagyunk hajlandóak hallgatni a riasztásokra. Pedig mindig megbánjuk, ha nem hallgatunk a megérzésünkre, ugye? Utólag mindig tudjuk, hogy már a történtek előtt is ott volt bizony az a belső hang. 

Van azonban egy módszer, amellyel megfigyelhetjük magunkat, és azokat a tudattalan folyamatokat is tudatosíthatjuk, amik meggátolnak minket intuíciónk megélésében és használatában. Íme, néhány ezekből az önkorlátozó, szabotázs-viselkedési mintákból:

Félelemből választunk, de szeretetként álcázzuk

Nézzünk egy példát: amikor megérzésünk azt sugallja, hagyjuk el mérgező kapcsolatunkat, sokszor nem tesszük, mert félünk egyedül lenni, vagy épp annyira megszoktuk a rosszat, hogy azt sem tudjuk, kik lennénk már nélküle. 

Sokszor előfordulhat az is, hogy intuíciónk jelzi, egyik szerettünk tanácsra és segítségre szorul, mi mégsem osztjuk meg vele a gondolatainkat őszintén, mert tartunk tőle, hogy megbántódik, és nem barátkozik majd többet velünk. 

Pedig a félelem nem jó tanácsadó. Gregg Barden metafizikus szerint a szívben közel 40 000 neuron található, és sokkal több információt küld a szívünk a központi agyba, mint fordítva. Meg kell tanulnunk megbízni abban, amit érzünk, abban a bizonyos első sugallatban. Ezt hívják a modern kutatók szívgondolkodásnak. Az intuíciónapló segít ennek a fejlesztésében.

Az alacsony önértékelés felülírja a megérzéseket

Sokszor azért nem hallgatunk az első megérzésre, mert nem bízunk magunkban. Pedig a segítség jön, ha akarjuk, ha nem, csak épp el kell engedni, át kell írni az önmagunkról alkotott képet és tévhiteket ahhoz, hogy meg tudjuk hallani a segítő sugallatokat. Az intuíciónapló vezetése segíthet abban, hogy észrevegyük, mikor akadályozta meg a minden kritikánál kegyetlenebb önkritika azt, hogy az intuíciónkra hallgassunk. 

A félelem a változástól bénítja az intuíciót

Érdekes paradoxon, hogy épp a mai rohanó és állandóan változó világban érezzük úgy, hogy a dolgokat fixálni kell, és semmi sem változhat. A társadalom is fixál számos szerepet, amelyekből nagyon nehéz kibújni, holott sokszor pont ezek miatt a maszkok miatt éljük át újra és újra azt, amit legszívesebben elkerülnénk. Manapság félünk a változástól, holott az egész univerzum folyamatosan változik. Mi pedig úgy reagálunk a változásokra, mint a halálra. Pedig az intuíció sokszor invitál minket új utakra, ismeretlen terepre, amely tele van kiaknázatlan lehetőségekkel. Az intuíciónapló annak a felismerésében is segíthet, hogy rájöjjünk, mikor gátol minket a változástól való félelem. 

A normálisra és a rendezettre való törekvés blokkolja a kreatív intuíciót

Az, amit a tükörben látunk magunkról, nagyon kis része annak, akik igazán vagyunk. Időt kell szánni arra, hogy megtanuljuk önmagunkat a fizikai testen felül is érzékelni. Ehhez ugyanúgy tréning kell, mint a fizikai test edzéséhez. Ez a tréning pedig a meditáció. Ha megtapasztaljuk, hogy többek vagyunk az eddigi tapasztalatainknál, hirtelen kilépünk az eddigi szerepekből, hiedelmekből és gondolatmenetből. Meghallhatjuk, mit tanítanak nekünk az újra és újra ismétlődő élethelyzetek, szituációk, az életükben rendszeresen megjelenő karakterek. Az intuíciónapló segítségével felismerhetők ezek az ismétlődő minták, és nem kell mást tennünk, mint feltenni a kérdést: Mit tanulhatok önmagamról a segítségükkel?

Tehát naplóra fel!

Az első lépés, hogy eldöntjük, mától kezdve 30 napon át vezetjük majd a naplónkat. A 30 napos kihívás igazából rendkívül egyszerű: minden nap végén jöhet a számvetés, milyen szituációt éltünk át, amelyben úgy gondoljuk, jól jött volna az intuíciónk, vagy épp egyfajta ismétlődő mintát fedezünk fel benne, ami egyáltalán nincs ínyünkre.

Vegyünk tehát egy A4-es füzetet, és először írjuk le röviden a szituációt.

Ezután válaszoljuk meg a kérdést, hogy használtuk-e az intuíciónkat vagy sem:

Reflektáljunk a történtekre pár sorban az alábbi kérdések alapján: Éltem át félelmet? Éltem át ragaszkodást? Miként gondoltam magamra ebben a helyzetben? Voltak olyan gondolataim, hitrendszerem magamról, másokról vagy a helyzetről, amelyek megakadályozták azt, hogy úgy alakítsam a helyzetet, úgy döntsek, ahogy az nekem tetszik, vagy éppen ahogy azt intuícióm sugallta? Megbántam, ahogy reagáltam? Hogyan alakulhatott volna a helyzet, ha az intuíciómra hallgatok? 

Ha 30 napon keresztül minden nap ön-reflektálunk, képesek leszünk tudatosítani az addig tudattalanul végbemenő folyamatokat. A tudatosítás pedig a legjobb út a változtatás felé, hiszen így számos tévhitre és intuíciót korlátozó gondolatra derülhet fény. Az is lehetséges, hogy kiderül, egy gyermekkorunkban kapott szülői jó tanácsnak köszönhetjük egy-egy döntésünket, ami jó is lehet, vagy esetleg annak, hogy kamaszkori lázadásunk idején igyekeztünk elkerülni a számunkra unalmasnak látott szülői mintát. Számos, a múltban felszín alá nyomott dolog előkerülhet így, és segíthet minket abban, hogy szükség szerint levetkőzzük ezeket a viselkedési mintákat. 

Eleinte talán szokatlan és kissé kényelmetlen is lesz számunkra másfajta lépéseket tenni, mint amiket megszokásból hozunk, de üdítő is lehet annak felismerése, hogy mindig több lehetőségünk van, mint azt a hétköznapokban gondolnánk. Olyan ez, mintha kivételesen más utat választanánk munkából hazafelé menet: eleinte furcsának tűnik, hogy nem a megszokott utcasarkon fordulunk be, de szétnézve sétánk során kellemes meglepetések is érhetnek minket, felfedezhetünk egy sosem látott, hangulatos kávézót, vagy rácsodálkozhatunk egy olyan épület szépségére, amelyet eddig nem néztünk meg alaposabban.