Pannon gyík és bikapók – a Hegyvidék különleges élővilága

Kerületünkben nagy hagyománya van a túrázásnak és a természetjárásnak. Nem csoda, mivel itt, illetve a tőszomszédságunkban találhatók a Budai-hegység legszebb részei, ahol a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársai hatvanötezer hektáron gondoskodnak az erdőségekről. Komoly infrastruktúrát alakítottak ki, és ez lehetővé teszi, hogy ne csak szép időben, de akkor is kényelmesen sétálhassunk, ha előző nap esett az eső. Sok szép hely várja azokat, akik a nagyváros nyüzsgéséből, a mindennapos stressz elől a hegyvidéki erdőkben akarnak menedéket keresni. 

 

Sasok között

Képzeletbeli sétánkat kezdjük a Sas-hegyen. Az állatvilág ismerői jól tudják, ez a hármas hegycsúcs remek példa arra, hogy a látszat csal. A felületes szemlélő azt hihetné, hogy a kietlen sziklás tájon alig él valami. Ezzel szemben a Sas-hegyen nemcsak a főváros egyik legérdekesebb élőhelyét találjuk, de olyan növények és állatok őshonosok itt, amelyekhez hasonlókat hiába keresnek az Al-Duna és Esztergom között. 

Érdekes az is, hogyan kapta a hegy a nevét.

A 15. században az ország urainak voltak itt szőlőbirtokai. A török hódítás előtt a környék híres volt jó minőségű boráról. A Budán élő német nyelvű polgárok is szívesen vásároltak belőle. A fölbirtokosok miatt ők Adelsbergnek, vagyis a nemesek hegyének nevezték el. A török kiűzését követően szorgalmas sváb gazdák érkeztek ide, átvették a régi elnevezések egy részét, ám a 266 méter magas hegy egykori nevét eltorzítva adták tovább. Az Adelsbergből így lett Adlerberg, amit 1847-ben a reformkor jeles képviselői Sas-hegyre magyarosítottak. 

E fenséges madárral manapság csak nagyon ritkán lehet találkozni, ugyanakkor él itt héja, egerészölyv, de kabasólyom, vörös vércse, kerecsensólyom, kígyászölyv és darázsölyv is. A tudósok azzal magyarázzák a terület ökológiai gazdagságát, hogy itt két, egymástól szögesen eltérő élővilág találkozik. A száraz északi sztyeppék növényei és állatai sok száz évvel ezelőtt jutottak el ide. Mostani területüktől délebbre húzódik a Földközi-tenger vidékének jellegzetes flórája, amely számos állatfajnak adott otthont.

A kőzet anyaga túlnyomó részt dolomit, és a hegy felszíne nagyon változatos, így a különböző helyeken sajátos mikroklímák alakultak ki. Az érdeklődők 1974 óta járhatják be a hegyen kialakított harminchektárnyi természetvédelmi területet. 

 

Ritkaságok a fűben

Mivel a hegység viszonylag vízszegény, ezért nem sok kétéltű talált itt otthonra, a hüllőknek viszont remekül megfelel ez a környezet, emiatt számos fajtájukkal találkozhatunk. Ezek közül a pannon gyík az igazi sztár. Ez az állat otthon érzi magát a Földközi-tenger térségének keleti részein. Régebben, a történelmi Magyarország területén jó néhány helyen találkozhattunk vele, ma már azonban leginkább itt, a Sas-hegyen, a Pilisben, a Bükkben és a Börzsönyben láthatunk ilyen szép állatokat. Külföldön a Balkán-félszigeten, a Közel-Keleten, sőt Egyiptom száraz fűvel borított domboldalain futhatunk össze vele.

Érdekessége, hogy nem tud pislogni, mivel az átlátszó szemhéjai összenőttek. A színe bronzosan csillogó olajbarna, míg a fiatal állatoké sárgás árnyalatú. Hasznos állat, mert megeszi a férgeket, a puhatestűeket és a különböző ízeltlábúakat. A védett fajok közé tartozik, és a rajzát ott láthatjuk a Sas-hegyi látogatóközpont címerében is. 

A Sas-hegy állatvilágának másik különlegessége a bikapók. Könnyű felismerni, mert a hím potroha élénkpiros színű és négy fekete pötty díszít. Mivel pontosan úgy néz ki, mint egy pók, ezért nem fordulhat elő, hogy összetévesztjük mondjuk egy katicabogárral. A XII. kerületen kívül a Cserhátban is találkozhatunk vele. A nevét onnan kapta, hogy veszély esetén a hím leszegi a fejét, és a két első lába ilyenkor a bika szarvára hasonlít. A nőstények jóval nagyobbra nőnek.

Őket nem olyan könnyű felismerni, mert nem pirosak, hanem fekete színűek. A „hölgyekkel” viszonylag nehéz találkozni, a hímek viszont gyakran felbukkanhatnak az erdőben. A csáprágójuk nagyon erős, ezért könnyedén végeznek a legtöbb rovarral, sőt még a keménypáncélzatú bogarakkal is. 

A Sas-hegyet évtizedek óta vizsgálják és figyelik a tudósok. A feltárómunkának köszönhetően tudjuk, hogy több mint 170 különféle pókfaj található itt. A hegyek között időnként felfigyelhetünk a hazánkban előforduló legnagyobb szöcskefaj, az ősi fűrészlábú szöcske példányaira. A szakemberek igazi őskövületnek tartják. A két első lábpárja rendkívül érdekes: ezeknek a fogazatáról kapta a nevét. Általában alkonyatkor jön elő vadászni. Hazánkban ez a faj is a védett állatok közé tartozik. 

 

A henye boroszlán birodalma 

Ez a különös nevű, rózsaszínű vagy ciklámenpiros virágú növény a boroszlánfélék családjába tartozik. Magyarországon őshonos cserje. A terméséből nem szabad enni, mert mérgező. Dísznövényként itthon nem annyira népszerű, ezzel szemben az Alpokban jó néhány kertben láthatjuk. Tudományos neve (Daphne cneorum) egy gyönyörű erdei nimfára, Daphnéra emlékezteti a természetjárókat. 

Akkor sem kell szörnyűségre gondolnunk, ha meghalljuk a borzas vértő nevét. Ez a harminccentis növény májusban, júniusban virágzik. A virága halványsárga színű. Általában szárazabb mészkő- vagy dolomithegyeken bukkanhatunk rá. 

A sétánk során több növény és állat is kerülhet a szemünk elé. Az árvalányhajat mindenki ismeri, viszont izgalmas felfedezés lehet alaposabban megvizsgálni a magyar gurgolyát, a pilisi lent, a csikófarkat, a budai hölgymált vagy éppen a mind ritkábbá váló gyapjas gyűszűvirágot. Ha az időjárás lehetővé teszi, érdemes kimozdulni otthonról, és hagyni, hogy megérintsen a természet fenséges nyugalma. Egy erdei séta után feltöltődve, kiegyensúlyozottabban térhetünk vissza a dolgos hétköznapok világába.