Az élet ősi fellegvárai – a hegyvidékek

A világűrből – mondjuk egy űrállomásból – szemlélve bolygónkat, megcsodáljuk az óceánokat, majd amikor a tekintetünk továbbsiklik a szárazföldek felé, egészen biztosan megakad valamelyik óriáshegységben. Lenyűgöző Európában a Kárpátok és az Alpok vonulata, Ázsiában a Himalája, Észak-Amerikában a Sziklás-hegység, Dél-Amerikában pedig az Andok láncolata.

Nem véletlenül tartják a hegyeket földünk legromantikusabb tájegységeinek.

Mi is szívesen sétálunk, kirándulunk a hazai hegyvidékeken, a Balaton-felvidéken, a Bakonyban, a Vértesben, a Mátrában vagy a Zemplén hűs erdőiben. Akik merészebbek, meghódíthatják a történelmi Magyarország legmagasabb csúcsait, és kirándulhatnak a Kárpátok völgyeiben, a Felvidéken, az ezeréves határról letekintve Lengyelország, a Vereckei-hágóban pedig a végtelen sztyeppe irányába fordulhatnak. Otthon érezzük magunkat Erdély havasai között, és évről évre jó néhány embernek dobog hevesebben a szíve, amikor feljutva a Dinári-hegység csúcsára, és a lába előtt megpillantja az Adria víztükrét.

 

Kincseket rejtő táj

A nagyvilág hegyei értékes területek. A biodiverzitás legfontosabb területeinek, a legváltozatosabb erdőknek, havasi tájaknak több mint a fele a hegyek között található. Sok állat- és növényfaj él e csúcsok oldalán. Ebben fontos szerepet játszik, hogy a hegyek egy része gazdag az életet adó vízben. A lehulló csapadék patakocskákban indul el lefelé, amelyekből folyók, sőt, óriási folyamok alakulnak ki.

A hegyekből érkező víz nélkül nem létezhetne az emberiség. A 21. század második évtizedének a végén szembe kell néznünk azzal, hogy az emberiség több mint a fele a magasból alázúduló folyóknak köszönhetően nem hal szomjan. Nélkülük megoldhatatlan lenne hétmilliárd ember ellátása mindennapi ivóvízzel.
 

Nem csak az ivóvizet köszönhetjük a fenséges csúcsoknak. Az ember azért hódíthatta meg a földkerekséget, mert a hegyek között kiváló táplálékforrásra bukkant. Évezredekkel ezelőtt a legelső civilizációk hegyvidéki állatfajokat háziasítottak, és a völgyekben őshonos növényfajtákat nemesítették tovább.

 

Elveszett földi Paradicsomok

Az őskori ember már korán felfedezte a hegyvidékeket, de tömegesen viszonylag későn telepedett meg ott. Ahhoz képest, hogy milyen nagy a hegyláncok területe, meglepően kevesen élnek ott. Földünk lakosságának csupán 15 százalékát teszik ki a hegyvidéki népek. A történelem során elterjedt róluk, hogy e törzsek gyermekei egészségesebbek, erősebbek, mint a síkságokon élők, és sok esetben a várható élettartamuk is hosszabb. Sok ősi civilizáció papjai gondolták úgy, hogy az isteneket nem az égben, hanem a magas hegyek megmászhatatlan csúcsain kell keresni, például az Olümposzon.

A hegyekhez kapcsolódó legendák dacára sem lenne helyes azt gondolni, hogy e nehezen megközelíthető területeken földi Paradicsomokat találunk. A 21. század káros folyamatai ugyanis nem állnak meg a hegyláncolatok előtt sem.

A legszembeötlőbb a hegyvidéki vízkészletek megcsappanása. A globális felmelegedés miatt összezsugorodtak a gleccserek, eltűnt a jég, kiapadtak a tavak, és egyre kevesebb víz folyik a patakokban. Ez nemcsak a természeti környezetre van káros hatással, de a síkságon élők százmillióira is. A klímakatasztrófa az egyéb veszélyes jelenségeivel együtt a hegyvidékek kiszáradását és a sivatagok térnyerését eredményezheti. A vízhiánnyal együtt jelentkezik a talaj eróziója. Ez is egyszerre sújtja a hegyek élővilágát, a növénytakarót és az állatokat, valamint az ott megélhetést kereső, földműveléssel vagy állattenyésztéssel foglalkozókat.
 

E két jelenség mellett egyre nagyobb gondot jelent az ember felelőtlen viselkedése. A túlzásba vitt fakitermelés miatt hatalmas területek válhatnak kietlen tájjá. A növények eltűnése maga után hozza az állatok elpusztulását vagy elvándorlását. A teljesen kiirtott erdőkbe a favágók sem térhetnek vissza. Egy egész nemzedéknyi időre – vagy akár többre – van szükség ahhoz, hogy ott újra felhasználható szálfák nőjenek, ráadásul az erdő kiirtása fokozza a talaj erózióját, a sziklák nem tartják meg a vizet, és egész völgyek válnak élhetetlen, forró katlanná.

A tájban sok helyen eleven sebhelyként éktelenkednek a külszíni bányák fejtései. A bányászat nem csupán elpusztítja az erdőket és elűzi az állatokat, de a kitermelt salakanyag hatalmas területeket szennyez be, gyakran visszavonhatatlanul. A fokozódó szélsőséges időjárás miatt az egyre gyakoribb viharok sárlavinákat indítanak el a megkötetlen talajokon, gyakran komoly katasztrófákat előidézve.

Mindezek mellett a jó szándékú emberek is hozzájárulhatnak a káros folyamatokhoz. A turizmus húsz százaléka a hegyvidékekre irányul. Ahol túl sok ember gyűlik fel, ott óhatatlanul károsodik a természet.

 

Törekedjünk a változásra!

Az ENSZ 2002-ben a hegy nemzetközi éve után úgy döntött, hogy december 11-e legyen a hegyek nemzetközi napja. A világszervezet közgyűlése arra bátorítja a közösség országait, hogy az alkalmat kihasználva hívják fel az emberek figyelmét a hegyvidékek fenntartható fejlesztésének fontosságára. E nappal kapcsolatos rendezvényeket évtizedek óta a FAO, vagyis az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete koordinálja. A mozgalom sikerét jól mutatja, hogy a világ jó néhány országa követte az ENSZ példáját. Kijelölték a saját nemzeti hegyvidéknapjukat, hogy még többször és még hatékonyabban népszerűsíthessék a környezetvédelem e fontos területét.