A madárvilág szürke eminenciásai – március 20. a verebek világnapja

Házi verébbel a világ jelentős részén találkozhatunk. Európában volt őshonos, de mindenütt elterjedt a Földközi-tenger medencéjében, sőt Ázsia jelentős területein is. Azon fajok közé tartozik, amelyek nem a saját szárnyukon küzdötték le a végtelen óceánok víztengerét, hanem az európai felfedezők, kereskedők hajóin megbújva, potyautasként jutottak el Észak-Amerikába, Dél-Amerikába, Dél-Afrikába, Ausztráliába.

A múlt század derekán házi verébbel ugyanúgy találkozhattunk a magyar falvakban, mint Budapest utcáin és közterein. Ez a madár ugyanis remekül érzi magát az emberek közelében, és többnyire nem is fél tőlük. Az elmúlt évtizedek során viszont a környezetvédők felfigyeltek arra, hogy egyre kevesebb helyen lehet manapság a verebek hangoskodását hallani. Eltűntek környezetünkből ezek a kis madarak, és a számuk csökkenéséért nem a természetes ellenségeiket, a macskát, a baglyot vagy a héját terheli felelősség, hanem a környezetszennyezést.

 

Ha egy faj hanyatlik

A környezetvédelmi szakemberek azt tapasztalták, hogy drámai módon megfogyatkozott az emberek közelében élő madarak száma. Az elmúlt negyven évben földrészünkön több mint 60 százalékkal csökkent a háziveréb-állomány, és az eredeti felére esett vissza a mezei verebek száma is.

A környezetvédők és az állatokkal foglalkozó szakemberek először csak informálisan vetették fel, milyen nagy szükség lenne arra, hogy a közvélemény figyelmét is felhívják a verebek számának csökkenésére.

A helyzet Angliában volt különösen rossz. A múlt század ötvenes éveiben ugyanis gyökeresen átalakult az ottani mezőgazdaság. Összevonták a régi kis parcellákat, és a gazdák komoly támogatást kaptak, ha a földjeiket műtrágyázták és rovarirtó szereket használtak. Mindez azzal járt, hogy eltűntek a verebek költőhelyei, egyre kevésbé találtak maguknak táplálékot, és már pihenni sem volt nagyon hol, mivel a parcellák összevonásakor kiirtották közülük a földsávokat elválasztó bokrokat, bozótokat.  A britek rádöbbentek arra, hogy nagyon sok helyről eltűntek a verebek.

Ráadásul e faj megfogyatkozása jól jelzi, hogy egy adott területen valami nincs rendben. Ha valahol kihal a leginkább gabonafélékkel, gyommagvakkal és rovarokkal táplálkozó veréb, akkor ott hamarosan veszélybe kerül a többi faj is. Ha a verebek nem tartják kordában a kártevőket, akkor az a világ fejletlenebb részein éhínséghez vezethet. 2010-re a helyzet olyan rossz lett, hogy elengedhetetlenné vált a nemzetközi összefogás. Azóta március 20-án minden évben megünneplik a verebek világnapját.

 

Vannak már eredmények

A nemzetközi összefogás sokat segített. Több országban alapítottak olyan szervezeteket, amelyek megfigyelik a verébállományt, és jelzik, ha baj van. A magyarországi verebeknek jobb a helyzetük, mint nyugat-európai társaiknak. Hazánkban a veréb gyakori, rendszeres fészkelő. Normális körülmények között több mint kétmillió pár él a városainkban és vidéken is. A hazai környezetvédelmi szakemberek odafigyelnek rájuk, és igyekeznek elhárítani a verebeket fenyegető veszélyeket. A bajt ugyanis egyszerűbb megelőzni, mint visszafordítani egy faj lélekszámának lecsökkenését.

A szakemberek azonban nem sokra mennének, ha nem segítenénk a munkájukat. Érdemes odafigyelni a verebek megmentésére tett erőfeszítéseikre. Sokan ugyanis nem tudják, de ez a faj is táplálkozik rovarokkal. Mindenekelőtt legyet, levéltetvet, hangyát, darazsat és amikor a fiókáikat nevelik, szöcskét és tücsköt is esznek. Képesek a kisebb gyíkokat, sőt a békákat is elkapni.

Remekül kijönnek az emberekkel. A városban megvizsgálják a szemetet, és összeszedik az ételmaradékokat, a morzsákat. E fajt azért is tekinthetjük igazi különlegességnek, mert a veréb valószínűleg nem kényszerből vált az ember társává, hanem „potyautasként” csatlakozott hozzánk, és immár évezredek óta kihasználja, hogy a városainkban, a gabonaföldjeinken sokkal bőségesebb táplálék vár rá, mint annak idején a vadonban.

A verebek világnapján nézzünk szét a lakókörnyezetünkben. Látunk vajon verebeket? Ha azt tapasztaljuk, hogy a bokrok fölött ugyanannyian hancúroznak, mint gyermekkorunkban, akkor aggodalomra nincs ok. Ha viszont csak elvétve látunk, akkor érdemes lehet erről tájékoztatni a környezetvédelmi szakembereket. A tudósok folyamatosan megfigyelik a mindennapi madarak életét, és szükség esetén jelzik a hatóságoknak, ha be kell avatkozni.