Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2023-03-28

Beszéljünk zöldségeket – milyen szezonális zöldségeket, gyümölcsöket együnk tavasszal?

Beszéljünk zöldségeket – milyen szezonális zöldségeket, gyümölcsöket együnk tavasszal?

A környezetvédelem egyik sarkalatos pontja, hogy amennyiben lehetőségünk van rá, ne import-, hanem hazai termesztésű zöldségeket, gyümölcsöket fogyasszunk, hiszen ha így teszünk, akkor amellett, hogy a hazai termelőket támogatjuk, sokkal kisebb lesz az ökológiai lábnyomunk is.


A Felelős Gasztrohős Alapítvány célja a környezettudatos, felelős étkezés elterjesztése és a hazai vendéglátóhelyek környezetvédelmi törekvéseinek segítése, amelynek részeként havonta megmutatják, mely zöldségek, gyümölcsök érhetők el frissen szedettként, illetve melyek azok, amelyek a megfelelő tárolás mellett értékes tápanyagokat tartalmaznak.

Márciusi frissek

Az első tavaszi hónap még elég szeszélyes, de már elérhető néhány friss zöldféle. Ilyenek a retekfélék, mint a hónapos vagy a jégcsapretek, a káposztafélék közül a fodros kel és a kelkáposzta vagy a szintén idetartozó, ám kevésbé ismert mizuna. De elérhető a levelesek közül a sóska, a spenót, a rukkola és a fejes saláta, valamint ne feledkezzünk meg az újhagymáról és a medvehagymáról. Ahogyan azt egy korábbi cikkünkben leírtuk, ez utóbbinál fontos, hogy a vadon termő növény szedésének vannak szabályai, illetve nagyon oda kell figyelni, mert könnyen összetéveszthető a gyöngyvirággal, ami a medvehagymával ellentétben mérgező, ezért emberi fogyasztásra nem ajánlott.

Néhol már az élettani szempontból nagyon jó tulajdonságokkal büszkélkedő, nagyszüleink korában gyakran az asztalra kerülő, mára azonban háttérbe szorult csicsóka is kapható. Érdemes róla tudni, hogy a burgonyához hasonló ételek elkészítéséhez használható, ugyanakkor hatszor nagyobb a rosttartalma.

Az elhízás kezelésében, valamint a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében is bizonyított, de rákmegelőző élelmiszerként is számontartják. A csicsókában lévő inulin nevű anyag csökkenti a vér inzulinkoncentrációját, ezért a cukorbetegek diétájában fontos szerepe van.

Tavaszig tárolva

Megfelelő, azaz hűvös, de semmiképp sem fagyos, jól szellőző, sötét helyen való tárolás mellett több zöldség és gyümölcs is megőrizheti a tápértékét. Ilyenek a gumós és gyökérzöldségek, mint a batáta, a burgonya, a cékla, a pasztinák, a petrezselyemgyökér, a sárgarépa, a torma, a zeller. Nagyobb odafigyelést igényelnek a hagymafélék, mert már egy kis fény is új hajtások növesztésére ösztönözheti őket, de kora tavasszal még elérhetők a tavaly szedett jól tárolt fok-, lila-, póré-, vörös- és salottahagymák is. Sokféleképpen felhasználható a káposztafélék közül a fejes káposzta, a karalábé, a kelbimbó és a lilakáposzta is.

Kevésbé kényesek a tárolásra a szárazbabfélék, illetve az ilyenkor is értékes tápanyagokat biztosító csonthéjasok, mint a dió, a mandula, a mogyoró. A gyümölcsök közül pedig az alma és a körte különböző fajtáit érdemes keresni a boltok polcain, mint a Böszi zöldség-gyümölcs üzlet, ahol hétköznaponként 5, szombaton pedig 10 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak a Hegyvidék kártyával rendelkezők.

Ajánló
Ajánló
Veszélyes és kellemetlen – Miért fontos a parlagfű irtása?

Veszélyes és kellemetlen – Miért fontos a parlagfű irtása?

Napjainkban igazi népbetegségnek számít az allergia. Egyre többen panaszkodnak arra, hogy nem...

Az esti erdő meséi – a természetbe csalogató júniusi programok

Az esti erdő meséi – a természetbe csalogató júniusi programok

Hazánk egyik legnépszerűbb és a közvetlen szomszédságunkban is működő nemzeti parkjában a nyár...

Tavaszi kertészkedés – kártevő-mentesítés önkormányzati támogatással

Tavaszi kertészkedés – kártevő-mentesítés önkormányzati támogatással

A következő hetek során sokat tehetünk azért, hogy a kertünk virágai, fái vagy az erkélyre,...